A magyar ápolók minden körülmények között helytállnak

A magyar ápolók minden körülmények között helytállnak - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.

A magyar ápolók minden körülmények között helytállnak - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kásler Miklós kifejtette: a mintegy 70 ezer magyar ápoló helytáll a világjárványok alkalmával, a bakteriális és vírusbetegségek elhárításában, továbbá a mindennapos kórházi munkában jelen pillanatban is.

Kép letöltése

Fotó: EMMI

Kiemelte, a kormány feladata a megfelelő munkakörülmények és anyagi feltételek biztosítása, így az ápolók bére 2010-hez képest 2022-re megközelítőleg a háromszorosára emelkedik. Emellett a kormány bruttó félmillió forintos bérkiegészítést ad a járványügyi időszakban végzett hősies munkájuk elismerésére.

Hozzátette, hogy a közeljövőben tizenhárom megyei és egy városi kórház 16 helyszínén újulnak meg vagy épülnek nővérszállók 8,8 milliárd forint uniós forrásból, ami csaknem 1600 szakdolgozó életkörülményeit javítja. Ösztöndíjprogramokat is indítottak az ápolóknak. A Mihalicza-program részeként 2017-től 247 hallgató részesült támogatásban, félévenként 320 ezer és 640 ezer forint közötti összegben. A pályaválasztást támogató program keretében pedig várhatóan 3200 tanuló részesülhet ösztöndíjban, a projekt 4,4 milliárd forintból valósul meg.

A miniszter az egészségügyben dolgozók helytállását megköszönve úgy fogalmazott, hogy míg az orvosok jelentik az egészségügy "agyát", az ápolók a "szívet és a lelket".

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott arról szólt, hogy köszönettel tartozunk a mintegy 70 ezer ápolónak, akik honfitársaink egészségét óvják és életeket mentenek.

"Áldozatos és felelősségteljes munkájukat sokszor nehéz helyzetben végzik, különösen igaz ez most, a koronavírus-járvány idején" - hangsúlyozta, hozzátéve: az erkölcsi megbecsülés mellett fontos az anyagi is, 2010 és 2022 között mintegy háromszorosára nő az ápolók bére.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma