Átadták a felújított Jász és Nagykun termeket a megyeházán

Érték és hagyományőrzés: a megye egyik legpatinásabb épületében, a megyeházán a közelmúltban felújították, pénteken pedig átadták a Jász és Nagykun névre keresztelt termeket. Az átadáson elénekelték a jász himnuszt és elhangzott a kun miatyánk.

Érték és hagyományőrzés: a megye egyik legpatinásabb épületében, a megyeházán a közelmúltban felújították, pénteken pedig átadták a Jász és Nagykun névre keresztelt termeket. Az átadáson elénekelték a jász himnuszt és elhangzott a kun miatyánk.

Jászok, kunok és szolnokiak élnek harmóniában ebben a páratlan természeti szépségekkel, gazdag hagyományokkal rendelkező megyében, melynek legfontosabb döntései itt, ebben az épületben születnek. Fontos tehát, hogy mindehhez méltó legyen az épített környezet is – mondta el dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízott köszöntőjében.

A felújítást néprajztudós szakértő irányítása mellett a Szolnoki Szakképzési Centrum diákjai végezték, a végeredmény pedig magáért beszél: a két újjászületett termet jász és kun motívumok, tárgyak díszítik.együtt Bemutatták egyúttal Györfi Sándor Munkácsy-díjas karcagi szobrászművész alkotását is, amely egyelőre a Nagykun termet, de később a megyei közgyűlés elnökének termét díszíti majd.

Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta: jászok, kunok és szolnokiak évszázadok óta békésen élnek egymás mellett, ha kell, segítő kezet nyújtanak egymásnak, összefogásuknak köszönhetően épül, fejlődik a megye. Ennek a nemes összefogásnak ad szép keretet a két felújított terem.

Jász-Nagykun-Szolnok megye lakói egy példásan működő egységben élnek és dolgoznak, azonosságtudatuk - bár többféle forrásból táplálkozik – mindannyiunkat gazdagít. – fűzte hozzá Szalay Ferenc polgármester.

Forrás: http://info.szolnok.hu/