Nemzeti összefogás az orvostudományi kutatásokban és klinikai vizsgálatokban a COVID-19 legyőzésére

A Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter által életre hívott orvostudományi kutatási konzorcium ma mutatta be az eddig elért eredményeket a kórházak főigazgatóinak tartott szakmai videokonferencián. A konzorcium többek között a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban a vírus természetével, a fertőzés lefolyásának mechanizmusával foglalkozik, továbbá a lehetséges vakcinát és a különböző terápiás kezelések lehetőségeit kutatja.

A Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter által életre hívott orvostudományi kutatási konzorcium ma mutatta be az eddig elért eredményeket a kórházak főigazgatóinak tartott szakmai videokonferencián. A konzorcium többek között a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban a vírus természetével, a fertőzés lefolyásának mechanizmusával foglalkozik, továbbá a lehetséges vakcinát és a különböző terápiás kezelések lehetőségeit kutatja.

A miniszter bevezetőjében megköszönte valamennyi résztvevőnek, hogy szerepet vállalt ennek a nagyon nemes és szép célnak az elérésében. Nagy reménységgel várjuk a kutatások eredményeit – hangsúlyozta a tárcavezető.

Az EMMI minisztere külön kiemelte, hogy az időben meghozott kormányzati intézkedéseknek döntő szerepük volt abban, hogy Magyarországon sikerült alacsony szinten tartani fertőzést, és a kormány a COVID-19 járvány kezdetétől kiemelt figyelmet szentelt a vírussal és az általa okozott megbetegedésekkel kapcsolatos orvostudományi kutatásoknak, klinikai vizsgálatoknak.

A konferencián elhangzott, hogy a magyar egészségügyi intézmények egységes rendszert alkotnak, melyek között az Országos Intézetek a saját területükön kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és kutatási módszertani ismerettel rendelkeznek. Az ellátásban szerzett nagyszámú tapasztalat kiváló lehetőségnek látszott arra, hogy összefogásukkal komplex kutatási kérdéseket is gyorsan megválaszoljanak. Mi több az elért eredményeket rövid idő alatt a klinikum szolgálatába tudják állítani.

Prof. Dr. Kásler Miklós ennek érdekében már márciusban felkérte az Országos Intézeteket, hogy komplex szakmai tapasztalataikra, kutatási és szakmai felkészültségükre támaszkodva alakítsanak konzorciumot, és szükség szerint vonják be a különböző egyetemeket a COVID-19 kapcsán felmerülő szakmai kérdések megválaszolásába. Az általa létre hívott konzorciumban azok a nagy nemzeti intézetek vesznek részt, melyek a járvány leküzdésében is a legnagyobb terhet vállalták.

A kutatómunka „A COVID-19 járványra adott komplex válasz” című szakmai koncepcióval indult útjára. A konzorciumot négy Országos Intézet: a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Dél-pesti Centrumkórház és Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezéstudományi Intézet alkotja bevonva három egyetem különböző kutatócsoportját, így a Pécsi Tudományegyetem, z Állatorvostudományi Egyetem bioinformatikai kutatócsoportjait, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem komplex rendszerek fizikája tanszékét.

A konzorcium céljai közül már több teljesült. Az NNK Légúti Vírusok Nemzeti Referencia Laboratóriumában Magyarországon először és Európában is az elsők között izolálták az élő SARS-CoV-2 vírust, amely segítségével megnyílt az út a hazai vakcinafejlesztéshez is. A DPC-ben gyógyult betegek által adott vérből az OVSZ más COVID-19 betegek plazmaterápiájára alkalmas vérkészítményt állított elő, melynek segítségével már több beteg is meggyógyulhatott hazánkban. A konszorcium együttműködést alakított ki további országos intézetekkel, így az Országos Onkológiai Intézettel, ahol Nagy Péter professzor kutatócsoportja olyan molekuláris útvonalakat vizsgál onkológiai betegségekben, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítanak a koronavírus elleni gyógyszerfejlesztésben is. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben pedig a BCG-vel való újraoltás védőszerepét kezdték vizsgálni, valamint olyan klinikai vizsgálatba kezdtek, amely a COVID-19 által okozott tüdőfibrózis kivédésével kapcsolatos.

(EMMI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma