Szeptember 30-án 10 órától katonai szentmisét celebrál a szolnoki Vártemplomban Kálinger Roland alezredes, kiemelt tábori lelkész az elhunyt és a még aktív ejtőernyősök tiszteletére. Teszi ezt Szent Mihály arkangyal nevében, aki egyéb világiak mellett az ejtőernyősök védőszentje is. A szombati szentmise kapcsán az ejtőernyőzésről, illetve a honvédelem szépségéről Szabovik Zoltánnal, az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete elnökével beszélgettünk.

A rendezvény az általános iskolák végzős tanulói, szüleik és a pedagógusok számára nyújt információt a pályaválasztásról. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban és az előtte lévő téren bemutatkoznak a vármegye középfokú oktatási intézményei, valamint számos munkáltató, így a fiatalok első kézből kaphatnak információt az egyes foglalkozásokról, szakmákról.

A közelgő Idősek Világnapja és az Alzheimer-kór világnapja kapcsán a szolnoki Vízpart körúti otthonban Szalay Ferenc polgármester úrral köszöntöttük a bent lakókat. Sokan küzdenek demenciával a lakók közül, ami az idősügy egyik legégetőbb kérdése, hiszen nagy odafigyelést és törődést kíván hozzátartozóktól, gondozóktól.

Ma van a Turizmus Világnapja! Ennek apropóján Ön kinek adná a "Jász-Nagykun-Szolnok Turizmusáért" és a "Tisza-tó Turizmusáért" díjakat?
Az Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület és a Tisza-tavi Turisztikai Kerekasztal díjat alapított mindazon magánszemélyek és szolgáltatások elismerésére, akik az elmúlt években vagy még inkább évtizedekben a legtöbbet tettek Jász-Nagykun-Szolnok (azaz az Alföld Szíve) és a Tisza-tó turizmusáért, a térségek népszerűsítéséért.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.--től kapott tájékoztatás szerint 2023. szeptember 29-én (pénteken) 17 órától október 1-én (vasárnap) estig a Tisza-híd Szandaszőlős felőli végén - az ott található dilatációs szerkezet elemeinek cseréje miatt - félpályás lezárás lesz.

Amikor másfél évnyi megfeszített munka eredményeként egy olyan átfogó, szinte az összes kórházi osztályt érintő, egészségügyi fejlesztésről számolnak be a szakemberek, akkor tudom, hogy Szolnokon ilyen téren is rendben mennek a dolgok.

2023. szeptember 29-én (pénteken) 17 órától október 1-én (vasárnap) estig a Tisza-híd Szandaszőlős felőli végén - az ott található dilatációs szerkezet elemeinek cseréje miatt - félpályás lezárás lesz.