Amíg a népesség jelentős részét át nem lehet oltani, addig járványügyi intézkedésekre van lehetőségünk, azzal a céllal, hogy minél hamarabb túlkerüljünk ezen a nehéz perióduson – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában.
A csütörtökön bejelentett szigorítások mellett beszélt a Debrecen mellett épülő Nemzeti Oltóanyaggyárról, az egészségügyben dolgozók munkaszerződéseiről és kitért a 100 Tagú Cigányzenekar helyzetének megoldására is.
A miniszter szerint az a szerencsétlen körülmény állt elő, hogy a lecsengő magyarországi vírusjárványra rárakódott az úgynevezett angol mutáns, aminek gyorsabb a terjedése az eredeti vírusnál. Ez a mutáns egyre fiatalabb korosztályokat betegít meg, és a betegség lefolyása súlyosabb – emlékeztetett. Ez a körülmény terheli meg jelen pillanatban a védekezést: a súlyos betegek száma, a kórházba kerülők száma, a lélegeztető-gépet igénylők száma egyaránt növekszik, az elhunytak száma pedig az utóbbi néhány hétben szolidan bár, de szintén emelkedett – mutatott rá. Amíg a népesség jelentős részét át nem lehet oltani, addig járványügyi intézkedésekre van lehetőségünk, azzal a céllal, hogy minél hamarabb túlkerüljünk ezen a nehéz perióduson – mutatta be a miniszter a jelenlegi állapotokat.
A kormány 2017-ben hozott egy határozatot, hogy a Debreceni Egyetem ipari parkjában, campusán, ki kell alakítani a magyar oltási kapacitást. Ennek az első lépései megtörténtek, és a gyárnak a kialakítása jelen pillanatban is folyamatban van. Amikor megjelent Magyarországon a koronavírus-járvány, és szembesültünk azzal, hogy a vakcina-ellátásnak ki van szolgáltatva hazánk, mert függünk az európai beszerzésektől, függünk az egész világ vakcinatermelő képességétől, amit presztízs, anyagi érdek, politikai érdek motivál, akkor a kormány döntött arról, hogy meg kell valósítani először a koronavírus elleni magyar vakcina kifejlesztését, utána pedig – egybeesve a Debreceni Oltóanyaggyár kialakításával – meg kell teremteni az önellátó, esetleg exportképes magyar vakcinagyártást.
Az egészségügy hiányosságaira és erényeire is utalt a járvány. Megérett az idő arra, hogy alapvető átalakítások történjenek. A nemzeti kormány bátorságát, felelősségtudatát dicséri, hogy hetven év után nekilátott ennek a bonyolult feladatnak.
Az egészségügyben dolgozók 96,3 százaléka írta alá az új munkaszerződést. Körülbelül 4000 dolgozó nem írta alá, ugyanakkor hétszázan visszajöttek a magyar egészségügybe, tehát körülbelül 3300 be nem töltött munkahely maradt. Ez a szám alacsonyabb, mint az évtizedek alatt munkahelyet változtató egészségügyi dolgozók létszáma – mutatott rá.
Várjuk a magyar orvosokat az új körülmények közé, akár Nyugat-Európából, de várjuk azokat is, akiket ez az egészen hihetetlen agitáció az aláírás ellen megtévesztett. Egészen biztos vagyok benne, ilyen az emberi természet is, hogy eljön a kijózanodás pillanata, amikor törekednének vissza.
Nyilvánvalóan a 100 tagú cigányzenekar kulturális érték, hogy hungaricum, ilyen a világon sehol ilyen nincs. Közölték velük, hogy több 10 millió értékű hangszereikkel együtt távozzanak az erzsébetvárosi próbatermükből. Ez tűrhetetlen állapot volt, és mivel értékmentő a jelenlegi magyar kormány, én is próbálom menteni az értékeket. Biztosítani fogjuk a végleges elhelyezésüket hosszú távon is.
(EMMI)
Forrás: https://kormany.hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/hirek