Skip to content

A DAGANATOS BETEGSÉGEK IDŐBEN TÖRTÉNŐ FELISMERÉSE ÉLETEKET MENTHET

Március a vastagbélszűrés hónapja. Hazánkban a vastagbéldaganat a második leggyakoribb, mindkét nemet érintő daganattípus, amely évente körülbelül 10 ezer magyar ember megbetegedését és nagyságrendileg 5 ezer honfitársunk elvesztését okozza - írta közösségi oldalán az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós emlékeztetett, a halálesetek számának visszaszorítása érdekében az elmúlt években a Nemzeti Népegészségügyi Központ szervezésében valamennyi 50 és 70 év közötti magyarországi lakos szűrésre invitálása megtörtént. A programban eddig részt vevő honfitársaink körében több ezer rákmegelőző, 670 fő esetében pedig rosszindulatú elváltozást találtak - tette hozzá.

A 738 ezer érintettnek azonban eddig csupán 30 százaléka élt a szűrés lehetőségével, ezért orvos-miniszterként és onkológusként is arra biztatok minden érintettet, hogy éljen a program által kínált lehetőséggel - hangsúlyozta Kásler Miklós.