Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb foglalkoztatási platformja alakult meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Hivatala, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal együttműködésében zajló, megyei foglalkoztatási paktum projekt keretében. Az önkormányzatokat, civil szervezeteket, munkáltatókat és munkavállalókat, valamint önkormányzatokat tömörítő konzorcium célja, hogy növelje a foglalkoztatást Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A megyei kormányhivatalt dr. Kállai Mária kormánymegbízott képviselte. Az ülésen jelen voltak még a foglalkoztatási főosztály munkatársai, a járási hivatalok vezetői, és a járási foglalkoztatási osztályok vezetői is.
Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb foglalkoztatási platformja alakult meg ma a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Hivatala, valamint a Megyei Kormányhivatal együttműködésében zajló, megyei foglalkoztatási paktum projekt keretében.
A most megalakított Megyei Paktumszervezet 32 alapítótaggal jött létre. Célja, hogy feltárja a megye foglalkoztatási nehézségeinek és munkanélküliségének okait, arra foglalkoztatást elősegítő programok megvalósításával és egyéb rendelkezésre álló eszközökkel megoldást keressen, valamint hozzájáruljon a térségi szereplők gazdasági és humánerőforrás fejlesztési elképzeléseinek és céljainak összehangolásához.
A konzorcium tagjai, önkormányzatok, civil szervezetek, a munkáltatók- és a munkavállalók érdekképviseletei, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, oktatási intézmények képviselői írták alá együttműködési megállapodásukat és működési szabályzatukat.
A paktumszervezeti ülésen első körben tárgyalták a készülő Megyei Gazdaság és Foglalkoztatás Fejlesztési Stratégia 2017-2025 munkaanyagát.
A programban részt vevők szeretnék, ha a 2020-ig tartó projekt végére erősödne a megye gazdasága és oktatása, csökkenne az elvándorlás, nőne az esélyegyenlőség és bővülne a foglalkoztatás.
(jnszm.hu, Kormánymegbízotti Kabinet)