Szalay Ferenc polgármester elmondta: a város fejlődése és jövője szempontjából rendkívül fontos a vasúti gépgyártás felélesztése, amelyhez adottak voltak a feltételek, a helyszín és a sok jó szakember is. Csépke András a MÁV-START Zrt vezérigazgatója a cég IC+ sorozatgyártási stratégiáját ismertette a nagyszámú érdeklődőnek. Még ebben az idén megkezdődik az IC+ vasúti kocsik sorozatgyártása, a szándékok szerint a magyar beszállítók lehető legnagyobb bevonásával – mondta a vezérigazgató. A MÁV Start húsz nemzetközi közlekedésre alkalmas IC+ kocsi gyártását tervezi, ennek az előkészületei, közbeszerzési eljárásai már megkezdődtek. 2018-tól pedig száz darab belföldi közlekedésre szánt IC+ típusú vasúti személykocsit terveznek legyártani.
Az IC+ kocsikról
A prototípusokat a MÁV-START Zrt. Szolnok Vasúti Járműjavító telephelye gyártotta, azok teljes egészében hazai fejlesztésűek. Több hónapos tesztsorozaton bizonyították a magyar mérnöki munka kiválóságát, a mintegy tízezer oldalas dokumentáció szerint megfelelve az Európai Unió által alkalmazott TSI rendszer követelményeinek és hozzávetőlegesen száz vizsgálatnak. Mindkét jármű másodosztályú, légkondicionált, a laptopok és más mobil eszközök működéséhez szükséges energiát elektromos csatlakozók biztosítják, a kikapcsolódást vagy munkavégzést vezeték nélküli internet segíti.
A GPS-vezérelt audiovizuális utastájékoztató-rendszer mindig pontos tájékoztatást ad a vonat helyzetéről, míg a biztonságról belső videófelügyeleti rendszer gondoskodik. A kocsik tömege 48,5 tonna, hossza 26,4 méter, a megengedett legnagyobb sebessége 200 km/h, az utastéri elrendezése termes, ahol 80 ülőhely található. A prototípusok a végleges típusengedélyt 2015. június 1-jén kapták meg, a távolsági és nemzetközi közlekedést szolgálva már több mint nyolcszázezer km-t közlekedtek Magyarországon és külföldön egyaránt. A szerzett tapasztalatokat a jövőre induló sorozatgyártás során is felhasználja a vasúttársaság.
Forrás: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/jasz-nagykun-szolnok/hirek/beszallitoi-nap-az-ic-kocsik-gyartasarol