Dr Kollár István főosztályvezető rövid köszöntője után az Építésügyi Osztály munkatársai ismertetőt tartottak az építésügyet érintő legutóbbi jogszabályváltozásokról, különös tekintettel a legfeljebb 300 m2 alapterületű új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentés szabályozásának változásaira, a hatósági bizonyítvány kiadásának megváltozott szabályaira, megszűnő eljárástípusokra, az elektronikus építési napló vezetésnek módosult szabályaira, valamint az építésrendészeti eljárásokkal kapcsolatos új rendelkezésekre.
Az értekezleten – melynek elsődleges célja volt a jogszabályváltozások következtében a megyén belüli egységes joggyakorlat kialakítása – lehetőség volt a felmerült kérdések konzultáció keretében történő megválaszolására is.
(JNSZMKH Kormánymegbízotti Kabinet)