Kalydy Sándor igazgató úr életével az iskolaés Szandaszőlős fejlődése összefonódik.

Kalydy Sándor igazgató úr életével az iskola, és Szandaszőlős fejlődése összefonódik. Generációk gondolnak rá szeretettel, megbecsüléssel, és idézik fel az együtt töltött időt. Legidősebb tanítványa ma kb. 77 - 79. éves, hisz a 21-22 évesen tanított 10 éves diákok bizony ma már a hetvenes éveik végén járnak. De tanította a gyermekeiket, unokájukat is. Generációk emlékeznek rá nagy tisztelettel.

"A szívem vágya teljesült, hogy taníthatok, és még hozzá az, hogy egy helyen voltam 65 évig. Tehát azt jelenti, hogy ma, mint nyugdíjas még itt vagyok, egy kicsit hasonlítok a Tompa-féle mondáshoz, hogy nehéz az öreg fészket elhagyni." - mondta Kalydy Sándor igazgató Úr 2019 június 6-án, amikor Szolnok megyei Jogú Város Pedagógusnapján Vas díszoklevelet vett át 65 éve Egerben szerzett pedagógus diplomája okán.
Az örökös igazgató 65 évig tanított a városrész általános iskolájában, és 36 éven át vezette az intézményt.
Kalydy Sándor, Szandaszőlős legendás pedagógusának domborművét a szolnoki Művésztelepen Szabó György Munkácsy-díjas szobrászművész készíti. A tiszteletére készülő emléktáblát április végén avatják fel.