A kulturális és művészeti sokszínűség előmozdítása az európai kulturális örökségen belül (Program Area 17), a fenntartható helyi közösségek támogatása és a társadalmi kohézió erősítése az EGT Finanszírozási Mechanizmus fontos célkitűzése Magyarországon és 14 támogatott országban. Az EGT Alap Norvégia, Izland és Liechtenstein, mint donor országok által létrehozott finanszírozási mechanizmus. Magyarország az EGT Finanszírozási Mechanizmus keretéből 70,10 millió euró támogatásban részesül. Ebből az összegből 1.7 millió euró fordítható a jelen pályázati felhívásra.
Benyujtási határidő: 2016. március 27.
Alapvető cél
Az EGT Finanszírozási Mechanizmus PA17 programterületének keretében jelen Felhívás célja, a kulturális sokszínűség előmozdítása. Ezen célt a Felhívás az előadó-művészet terén létrejövő együttműködések kialakításával, szakmai hálózatok építésével, kulturális termékek terjesztése által kívánja elérni képzési programok, tanulmányutak, workshopok, szakmai platformok megvalósításán és támogatásán keresztül.
Ezen cél megvalósítására sor kerülhet két- vagy többoldalú nemzetközi (magyar-donor ország) együttműködéseken keresztül is olyan módon, hogy az az előadó-művészet terén létrehozott együttműködések népszerűsítése által, az országok közötti szakmai hálózatok építésével, kulturális termékek áramlásának elősegítésével a donor és a támogatott országok közötti kultúracserét szolgálja.
Ennek megfelelően a projektek keretében a donor partnerség preferált.
Bár a donor partnerség nem kötelező ezen felhívás keretein belül, meg kell jegyezni, hogy azon projekt, amely donor partner közreműködésével valósul meg - azzal a céllal, hogy erősödjenek a bilaterális kapcsolatok a donor, illetve a kedvezményezett állam kulturális szereplői között - a pályázatok értékelése során előnyben részesül.
Pályázók köre
Jelen felhívás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak:
- Kulturális tevékenységet ellátó szervezetek
Partnerek köre
A projektek megvalósítása során lehetséges, a donor országok valamelyikében (Izland, Liechtenstein, Norvégia) székhellyel rendelkező partner bevonása, továbbá lehetőség van Magyarországon székhellyel rendelkező partnerek bevonására.
A pályázathoz csatolni szükséges a partner szándéknyilatkozatát vagy a partnerségi megállapodást, továbbá a pályázatban be kell mutatni a partner közreműködését valamint, amennyiben releváns, úgy a partnerre eső költségeket és támogatási igényt.
Projekt Partnerek lehetnek Magyarországon székhellyel vagy telephellyel rendelkező, a kultúra területén működő:
- Központi költségvetési szervek (GFO 31);
- Önkormányzatok és társulásaik (GFO 32,34,35,362,37,38);
- Nonprofit szervezetek (GFO 517,525,529,54,599,699);
- Alapítványok (GFO 561,562,563,565,569);
- Nonprofit gazdasági társaságok (GFO 572);
- Jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások esetén maga a társulás (GFO 327).
Donor projekt partnerek olyan donor államokban székhellyel rendelkező állami vagy magánintézmények, valamint nem kormányzati szervezetek lehetnek, melyek aktívan és hatékonyan vesznek részt a projektmegvalósításban. Donor projekt partnerek kulturális, művészeti vagy társadalmi célja megegyezik a projektgazdáéval, melyet a projekt végrehajtása során megvalósítanak.
A5. Rendelkezésre álló forrás és a támogatás mértéke
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 1 700 000 euró azaz 516 290 000 Ft. A tervezési árfolyam 303,7 Ft/euró.
Jelen felhívás támogatási forrását az EGT Finanszírozási Mechanizmus és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A pályázat keretében működési támogatásának nem minősülő visszafizetési kötelezettség nélküli támogatás az Európai Bizottság SA.35368 (2012/N) számú döntésének megfelelően kulturális célú támogatás jogcímén folyósítható.
A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege:
minimum 25 000 euró (7 592 500 Ft)
maximum 200 000 euró (60 740 000 Ft)
Támogatás mértéke az összes elszámolható költség százalékában:
A pályázó által igényelhető támogatás mértéke jelen felhívás keretében az elszámolható költségek maximum 90%-a.
Az önerő mértéke
Jelen felhívás keretében megvalósítandó projektekhez az A5 pont alapján minimálisan az elszámolható költség 10%-ának megfelelő, az Útmutató 4.2. fejezetében meghatározott módon támogatástól mentes önerőt szükséges biztosítani az Útmutatóban meghatározott formában.
Független nonprofit szervezetek esetén (amelyek nem tartoznak sem központi állami, sem regionális szervhez, sem önkormányzathoz, sem egyházhoz) az önkéntes munka is figyelembe vehető önerőként. Ebben az esetben az önkéntes munka az Útmutató 4.2. fejezetének rendelkezései alapján a következők szerint kerül beszámításra: 1 óra önkéntes munka értéke az aktuális magyarországi minimálbér 1/160 része.
Az Elszámolhatósági útmutató 4.5. fejezetében leírtaknak megfelelően a projekt költségvetésének tartalmaznia kell a természetbeni hozzájárulás értékének meghatározását alátámasztó kalkulációt, továbbá a projekthez kapcsolódó munkával töltött idő igazolására munkaidő-nyilvántartás vezetése szükséges.
A 2005. évi LXXXVIII. törvény alapján értelmezett közérdekű önkéntes tevékenység2 önkéntes jogviszony keretében végezhető, amely a fogadó szervezet és az önkéntes között megkötött önkéntes szerződéssel jön létre. Az önkéntes szerződésben meg kell határozni:
Közérdekű önkéntes tevékenységen egy adott fogadó szervezetnél a törvényben meghatározott tevékenységi körben - ellenszolgáltatás nélkül - végzett munkát értjük.
- a közérdekű önkéntes tevékenység tartalmát,
- a közérdekű önkéntes tevékenység ellátásának helyét,
- a közérdekű önkéntes tevékenységre fordítandó időt és a pihenőidőt, valamint
- azokat a törvény szerinti juttatásokat, amelyeket az önkéntesnek biztosítanak, és rendelkezni kell azokról az önkéntes szerződés megszűnésének esetére is.
A közérdekű önkénteseket fogadó szervezeteknek be kell jelentkezniük az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Esélyteremtési Főosztály nyilvántartásába.
(http://www.civil.info.hu/web/guest/bejelenteshez-szukseges-urlap)
Az önkéntes munka az önerő legfeljebb 50%-áig elszámolható.
Forrás és a teljes kiírás elérhető: