A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó működési költségek finanszírozására, műszaki-technikai, védőruházattal való ellátásukra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának és vizsgáztatásának támogatására.

Határidő: 2016. május 20. 

Az Európai Bizottság közzétette az Erasmus+ program pályázati felhívásait a 2016-os évre vonatkozóan.

A részletekről az alábbiakban tájékozódhat.

Szakképzés
Szakképzési mobilitási tanúsítvány pályázatok: 2016. május 19.

Az Európai Bizottság közzétette az Erasmus+ program pályázati felhívásait a 2016-os évre vonatkozóan.Az Európai Bizottság közzétette az Erasmus+ program pályázati felhívásait a 2016-os évre vonatkozóan.

A Földművelésügyi Minisztérium, mint támogató (továbbiakban: FM) a Nemzeti Környezetvédelmi Program céljainak megvalósítása érdekében az alábbiakban nyilvános pályázati felhívást tesz közzé a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, a nemzeti környezet- és természetvédelmi célok elérésében közvetlenül feladatot vállaló civil szervezetek számára.

Pályázat beadási határideje: 2016. május 6.

A pályázat kiírója: Erőforrás Alapítvány United Way Magyarország
A pályázat témája: A szünidei olvasás népszerűsítése és az olvasáskészség fejlesztése

A pályázati adatlap kitöltése és eljuttatása az alapítványhoz e-mailben 2016. május 6-ig.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet a tehetséges fiatalok felkészítését végző művészetoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatására.

Az internetes pályázatok benyújtásának határideje: 2016. május 2. 23:59 óra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet a köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatására.

​Az internetes pályázatok benyújtásának határideje: 2016. május 2. 23:59 óra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben támogatására.
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 2. 23:59 óra

A pályázat célja
Pályázatot hirdetünk kedvezményes, tematikus táborozási lehetőségekre az ország több helyszínén! A pályázat célja, hogy a nyári szünetben a számítógép helyett a barátaitokkal tölthessétek az időtöket. Célunk, hogy a tematikus táboraink által erősíthessétek a barátságotokat, valamint gyarapítsátok műveltségeteket, de ugyanakkor maradandó élményekben legyen részetek osztálytársaitokkal, barátaitokkal.

Kiíró: Kalandpróba Alapítvány
Határidő: 2016. április 30.
Tárgymutató: Kedvezményes nyári táborozási lehetőség - Hozd magaddal a barátaidat is!
Pályázhatnak: osztályok, gyermek- és ifjúsági szervezetek, baráti körök

A pályázat célja
Pályázatot hirdetünk kedvezményes, tematikus táborozási lehetőségekre az ország több helyszínén! A pályázat célja, hogy a nyári szünetben a nagycsaládban nevelkedő gyerekek, fiatalok is lehetőséget kapjanak a táborozásra. Célunk, hogy a tematikus táboraink által új barátságokat köthessetek, valamint gyarapítsátok műveltségeteket, de ugyanakkor maradandó élményekben legyen részetek.

Kiíró: Kalandpróba Alapítvány
Határidő: 2016. április 30.
Tárgymutató: Kedvezményes nyári táborozási lehetőség - Hozd magaddal a barátaidat is!
Pályázhatnak: nagycsaládban nevelkedő gyerekek, fiatalok

A nemzetközi „Auchan az Ifjúságért Alapítvány” 20 éves fennállása alkalmából pályázatot hirdet a Magyar Adományozói Fórum és az Ökotárs Alapítvány közreműködésével magyarországi civil szervezetek számára. Az „Együtt az ifjúságért!” pályázati program keretén belül 20 pályázó összesen 170.000 euró támogatást nyerhet el. A pályázat célja, hogy a társadalomra nézve különösen hasznos, az Auchan áruházak vonzáskörzetében, nehéz helyzetben élő 5-25 éves fiataloknak szóló projektek megvalósulását segítse.

A civil szervezetek a program honlapján keresztül 2016. április 30-ig pályázhatnak.
 

„Ingyen Weboldal Pályázat": professzionális weboldalak díjmentes elkészítése tárhellyel, doménnel, telepítéssel, induló tartalom megszerkesztésével és feltöltésével vállalkozások, alapítványok, egyesületek és intézmények számára, rejtett költségek nélkül, rövid határidőre.

A Jelado Internet és Kommunikáció pályázatot hirdet professzionális, 135.000 Ft becsült piaci értékű, korszerű, magas felszereltségű, szép megjelenésű, dinamikus weboldalak ingyenes elkészítésére telepítéssel, tartalomfeltöltéssel, teljes körű tárhelyszolgáltatással 

A pályázat célja, hogy a pályázók saját, önállóan, (laikus által is( könnyen, tetszőlegesen szerkeszthető, korlátlanul bővíthető, korszerű, professzionális színvonalú és felszereltségű weboldallal jelenhessenek meg az interneten

A pályázat határideje: 2016. április 18. Határidő hosszabbítás nincs, az utána feladott pályázat érvénytelen!

A 13600 - Adhat Vonal azért jött létre, hogy az adománygyűjtő szervezeteknek egy gyors, biztonságos és átlátható adománygyűjtési lehetőséget biztosítson. Mivel az Adhat Vonal az Invitel, a Magyar Telekom vezetékes és mobil, a Telenor, a Vodafone valamint a Blue mobile és MOL mobile ügyfelei számára elérhető, kiemelkedő lehetőséget biztosít az adománygyűjtő szervezetek számára azzal, hogy rendkívül széles körből kaphatnak adományokat.

Határidő: 2016. április 17. 

Célkitűzések és leírás

Jelen pályázati felhívás alapja a Kreatív Európa program (2014–2020) létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelet és annak 2014. június 27-i helyesbítése.
Az audiovizuális ágazat működőképességének megerősítése terén a MEDIA alprogram egyik prioritása a következő:
- az audiovizuális szakemberek készségei és kompetenciái megszerzésének és fejlesztésének, valamint a hálózatok kialakításának megkönnyítése, beleértve a digitális technológiák használatát a piaci fejleményekhez való alkalmazkodás biztosítása érdekében, valamint az új közönségépítési szemléletek és az új üzleti modellek vizsgálatát;
- készségek és kompetenciák audiovizuális szakemberek általi megszerzését és fejlesztését előmozdító képzési intézkedések átfogó spektrumának biztosítása, valamint az ismeretek megosztására és a hálózatépítésre irányuló kezdeményezések, ideértve a digitális technológiák integrálását.

A pályázatokat 2016. április 14-én déli 12.00 óráig (brüsszeli idő szerint) kell benyújtani az online jelentkezési lap (elektronikus űrlap) használatával. Más módon benyújtott pályázatok nem fogadhatók el. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a társadalmi felelősségvállalás stratégiai céljai között feladatának tekinti a pénzügyi kultúra és ismeretterjesztés, a pénzügyi tudatosság, valamint az ezt megalapozó közgazdasági és társadalmi gondolkodás, illetve az ehhez kapcsolódó intézményrendszer és infrastruktúra fejlesztését, ezért részt vállal a civil fogyasztóvédelmi szervezetek pénzügyi fogyasztóvédelmi tevékenységének támogatásában.

Határidő: 2016. április 14. 

Tesco a Magyar Adományozói Fórummal együttműködésben meghirdetett legfrissebb pályázata keretében a vásárlók aktív bevonásával összesen 26 800 000 forinttal támogat helyi közösségeket. Az „Ön választ, mi segítünk” programra április 3-áig, országosan 67 körzetben nevezhetnek a szervezetek. A pályázat végén pedig 67 pályázó részesülhet körzetenként 400 000 forintos támogatásban!

A Tesco meghosszabbítja a nevezési időszakot „Ön választ, mi segítünk” közösségi programjára! Az érdeklődők április 8-án 17 óráig küldhetik be pályázataikat a program weboldalán (www.tesco.hu/kozosseg) keresztül.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet (továbbiakban: Pályázatkezelő) a Gyermek- és Ifjúsági Alapról, valamint a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványról szóló 1995. évi LXIV. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról, és regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet, valamint a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és Regionális Ifjúsági Irodák működéséről szóló 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet ifjúsági közösségek és ifjúsági civil szervezetek közösségépítő programsorozatainak támogatására.

Az internetes pályázatok beadási határideje: 2016. április 7. 23:59 perc

Magyarország Kormánya a 2013. október 29-én megjelent, 1780/2013. (X. 29.) számú határozatában döntött a Reformáció Emlékbizottság létrehozásáról. 
A Reformáció Emlékbizottság küldetése, hogy a reformáció kezdetének 2017-ben esedékes 500 éves jubileuma kapcsán minél szélesebb körben bemutassa és gazdagítsa azokat az értékeket, amelyeket Európa, s benne Magyarország a vallási megújulás nyomán képviselt, megélt és ma is használ. Ezek az értékek a szabadság, a megújulni vágyás és tudás, a munka tisztessége, a család szeretete, az egymás iránti nyitottság, a bibliai etika komolyan vétele. 
A jelen kiírás keretében, valamint a 2016 második félévében és 2017-ben meghirdetendő pályázatok útján a Reformáció Emlékbizottság olyan programok megvalósulását szeretné ösztönözni és támogatni, amelyek a reformáció örökségét kifejező értékteremtő, értékőrző, értékmentő munkához kívánnak hozzájárulni. 
Mindezekkel és az alábbi jogszabályok rendelkezéseivel összhangban a Reformáció Emlékbizottság nevében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő)tudományos ülésszak (konferencia, kongresszus, szimpózium, kerekasztal, műhely stb.) szervezésének és lebonyolításának támogatására pályázatot hirdet: 
- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.); 
- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.); 
- 295/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet az egyházi elismerésről és az egyházi jogi személyek jogállásának és működésének sajátos szabályairól; 
- a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény; 
- a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; 
- a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet). 

A pályázat postára adásának határideje: 2016. április 1.