Pályázati felhívás az agrárágazati civil szervezeteknek

A szaktárca 2021-ben is segítséget nyújt az idei évben tervezett szakmai, a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektet megvalósításához. A pályázat keretösszege 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 700 ezer forinttól 2 millió forintig terjedhet. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel. A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2021. február 1-jétől 2021. március 2-ig nyújthatják be. A pályázati felhívás szövege és annak kötelezően kitöltendő mellékletei, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztató itt érhető el. Beadási határidő: 2021. március 2.

A szaktárca 2021-ben is segítséget nyújt az idei évben tervezett szakmai, a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektet megvalósításához.

A pályázat keretösszege 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege 700 ezer forinttól 2 millió forintig terjedhet. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel.

A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2021. február 1-jétől 2021. március 2-ig nyújthatják be. A pályázati felhívás szövege és annak kötelezően kitöltendő mellékletei, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztató itt érhető el.

Beadási határidő: 2021. március 2.

Forrás: kormany.hu