Partnerségi együttműködések

Bármely részt vevő szervezet/intézmény, amely valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban székhellyel rendelkezik, pályázhat. A partnerségi együttműködések elsődleges célja, hogy lehetővé tegyék a szervezetek/intézmények számára a tevékenységeik minőségének és relevanciájának javítását, a partneri hálózataik kialakítását és megerősítését, a transznacionális szintű, közös működéssel kapcsolatos kapacitásuk növelését, valamint a tevékenységeik nemzetköziesítésének fokozását többek között a gyakorlatok cseréje vagy új gyakorlatok kidolgozása, valamint az elképzelések megosztása és ütköztetése révén. A pályázóknak március 23. déli 12:00 óráig (közép-európai idő szerint) kell benyújtaniuk a pályázatukat az ugyanazon év szeptember 1-je és december 31-e között kezdődő projektekre. A pályázat benyújtásának határideje: 2023. március 23. déli 12:00 óráig (közép-európai idő szerint)

Bármely részt vevő szervezet/intézmény, amely valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban székhellyel rendelkezik, pályázhat.

A partnerségi együttműködések elsődleges célja, hogy lehetővé tegyék a szervezetek/intézmények számára a tevékenységeik minőségének és relevanciájának javítását, a partneri hálózataik kialakítását és megerősítését, a transznacionális szintű, közös működéssel kapcsolatos kapacitásuk növelését, valamint a tevékenységeik nemzetköziesítésének fokozását többek között a gyakorlatok cseréje vagy új gyakorlatok kidolgozása, valamint az elképzelések megosztása és ütköztetése révén.

A pályázóknak március 23. déli 12:00 óráig (közép-európai idő szerint) kell benyújtaniuk a pályázatukat az ugyanazon év szeptember 1-je és december 31-e között kezdődő projektekre.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. március 23. déli 12:00 óráig (közép-európai idő szerint)

Forrás: https://pafi.hu/p/partnersegi-egyuttmukodesek