2015-2016 Nemzeti Tehetség Program pályázatai

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásak 2015–2016. évi cselekvési programja alapján 42 pályázati kiírást hirdetett meg.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. szeptember 11. 23:59 óra.

A Nemzeti Tehetség Program pályázatainak keretében a fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő, folyamatos segítséget kapnak tehetségük kibontakoztatásához, és annak hasznosulásához. 
 
Magyarország egyik legnagyobb kincsét azok a tehetséges gyermekek, fiatalok adják, akik szárnyalni képesek, ha megkapják a személyes figyelmet és szakszerű, egyedi támogatást, ennek hiányában azonban elveszhet a tehetségük. Az állam feladata, hogy a jó civil kezdeményezéseket felkarolja, a tehetségeket kiemelten támogassa, és ehhez kapcsolódóan hosszú távú, stabil támogató rendszert építsen fel. 

A pályázatokkal kapcsolatban bővebb információ elérhető a www.emet.gov.hu honlapon.