Rövid futamidejű mobilitási projektek a felnőtt tanulási szektorban / KA122-ADU

A rövid futamidejű mobilitási projektek pályázattípus célja a pályázó intézményben dolgozók és tanulók szakmai fejlődésének támogatása az oktatás minőségének fejlesztése és megújítása érdekében. Ebben a pályázattípusban korlátozott a megvalósítható mobilitások száma, egyfajta belépő szintet jelentenek az Erasmus+ programba bekapcsolódni vágyók számára. A felnőtt tanulási mobilitási projektek hozzájárulnak, ahhoz, hogy a felnőtt tanulás területén működő intézmények/szervezetek fejlesztési igényeikre építve, a felnőttkori tanulással foglalkozó tanáraik, oktatóik, szakembereik, munkatársaik, stb. és a felnőtt tanulóik szakmai fejlődését nemzetközi környezetben támogassák. Ezáltal elősegítik az adott intézményben/szervezetben folyó felnőttkori tanulást célzó tevékenység minőségi fejlesztését, megújulását.   A pályázat benyújtásának határideje: 2024.10.01.

A rövid futamidejű mobilitási projektek pályázattípus célja a pályázó intézményben dolgozók és tanulók szakmai fejlődésének támogatása az oktatás minőségének fejlesztése és megújítása érdekében. Ebben a pályázattípusban korlátozott a megvalósítható mobilitások száma, egyfajta belépő szintet jelentenek az Erasmus+ programba bekapcsolódni vágyók számára.

A felnőtt tanulási mobilitási projektek hozzájárulnak, ahhoz, hogy a felnőtt tanulás területén működő intézmények/szervezetek fejlesztési igényeikre építve, a felnőttkori tanulással foglalkozó tanáraik, oktatóik, szakembereik, munkatársaik, stb. és a felnőtt tanulóik szakmai fejlődését nemzetközi környezetben támogassák. Ezáltal elősegítik az adott intézményben/szervezetben folyó felnőttkori tanulást célzó tevékenység minőségi fejlesztését, megújulását.

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2024.10.01.

https://pafi.hu/p/rovid-futamideju-mobilitasi-projektek-a-felnott-tanulasi-szektorban-ka122-adu-2