Fél évszázada gyógyítanak a MÁV Kórházban

Ötvenéves a MÁV Kórház. Ebből az alkalomból tartottak pénteken Jubileumi Ünnepi Tudományos Napot a városháza dísztermében, ezt megelőzően pedig az intézmény parkjában az elmúlt fél évszázadra emlékezve fát ültettek. A rendezvényen részt vett dr. Kállai Mária kormánymegbízott és Szalay Ferenc polgármester.

Ötvenéves a MÁV Kórház. Ebből az alkalomból tartottak pénteken Jubileumi Ünnepi Tudományos Napot a városháza dísztermében, ezt megelőzően pedig az intézmény parkjában az elmúlt fél évszázadra emlékezve fát ültettek. A rendezvényen részt vett dr. Kállai Mária kormánymegbízott és Szalay Ferenc polgármester.

Dr. Kállai Mária köszönetet mondott az elmúlt ötven évért, és az intézményben folyó színvonalas gyógyító munkáért. Mint mondta, az intézmény dolgozóinak magas szintű szakmaisága garantálja, hogy a betegek elégedetten távozzanak, nem véletlen, hogy a szolnoki MÁV Kórház jó híre messzire jutott az országban.

Az, hogy ma itt vagyunk, számomra tökéletesen igazolja: 2006-ban nem hiába mentünk sokszázan tüntetni a szolnoki MÁV Kórház bezárása ellen. Az intézmény a tiltakozások hatására megmaradt, s megújult, megerősödött- mondta Szalay Ferenc polgármester a rendezvény köszöntőjén

Nekünk, szolnokiaknak ez az intézmény jövőnk egyik záloga. A szolnoki adottságok, a reumatikus és mozgásszervi megbetegedésekre kiváló gyógyvizünk az intézmény hatalmas szakmai tapasztalatával együttesen komoly vonzerőt jelenthet már a közeljövőben. Ezért az intézmény rendkívül sokat is tesz, hiszen az elmúlt években számos fejlesztés valósult – emelte ki Szalay Ferenc, hozzátéve: manapság, amikor az egészségügy területén a kormányzatra váró feladatok mindannyiunk előtt ismertek, jó látni, miként fejlődnek kórházaink. A Hetényi Géza megyei kórházban több, mint tízmilliárd forint értékű beruházás történt az elmúlt években, míg a MÁV Kórházban is milliárdos nagyságrendben újult meg maga az épület, s a műszerek, kórtermek.

A rendezvényen az elismerések átadását követően tudományos előadások hangzottak el, melyek az egészségügy számos területét érintették, de történelmi visszaemlékezéseket is hallhattak a résztvevők.

Forrás: http://info.szolnok.hu/