A jövő héttől mobil CT-berendezést telepítenek az ajkai Magyar Imre Kórházba - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva. Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás lesz, azonban a végleges megoldásról intézkednie kell a kórháznak.
Megjegyezte: a szakma álláspontja szerint akut esetekre ma is lehetne használni a szóban forgó berendezést, azonban a hatóság a kelleténél szigorúbban járt el, amikor megtiltotta a gép használatát.
Az államtitkár úgy fogalmazott, az eset kapcsán mind a fenntartónak, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK), mind a kórháznak mind az üzemben tartó cégnek van felelőssége.
Az ajkai Magyar Imre Kórházban folyamatos és zavartalan a betegellátás, egyetlen tervezett CT-vizsgálatot sem mondtak le az intézményben, ahonnan az elavult CT-berendezés miatt ideiglenesen Veszprémbe szállítják vizsgálatra a betegeket - közölte a kórház főigazgatója hétfőn az MTI-vel.
Nagy Zoltán a közleményében azt írta: az ajkai kórház az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság határozata értelmében "a CT berendezés életkora és képminőségi korlátai miatt betegbiztonsági okokból a CT diagnosztikai kivizsgálásra a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba köteles irányítani az ellátandó eseteket".
A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy az ajkai kórház diagnosztikai eszközparkja felülvizsgálatának eredményeként egy új, korszerű CT berendezés beszerzésére tesznek javaslatot.
Ónodi-Szűcs Zoltán kedden elmondta azt is, hogy a működő CT-berendezések átlagéletkora 4,5 év, ami nagyon jónak mondható, de vizsgálják, hogy a következő fél évben lesz-e olyan berendezés, amely eléri a tízéves élettartamot.
(MTI)
Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma