Kardiológus és pszichiáter főorvos kapta a Kálmándi Díjat

Szolnok város egyik legfontosabb díját, a Kálmándi Mihály Díjat adták át hétfőn délelőtt a városházán rendezett ünnepségen. Az elismerést azok a szakemberek kaphatják, akik az egészségügy területén kimagasló tevékenységet végeznek.

Szolnok város egyik legfontosabb díját, a Kálmándi Mihály Díjat adták át hétfőn délelőtt a városházán rendezett ünnepségen. Az elismerést azok a szakemberek kaphatják, akik az egészségügy területén kimagasló tevékenységet végeznek.

A Semmelweis napon ebben az évben is a városházán tartott ünnepség keretében adták át a kivételes szociális érzékenységéről ismert szolnoki orvosról elnevezett Kálmándi Mihály Díjat. Szolnok Megyei Jogú Város közgyűlése 1994-ben alapította a díjat a városban az egészségügy területén kimagasló tevékenységet végző szakemberek munkájának elismerésére. A díj emlékplakettjét Pataky Béla szobrász- és grafikusművész formázta.

Szalay Ferenc köszöntőjében az egészségügyben dolgozók munkáját méltatta, és kiemelte a gyógyító és megelőző munka szerepét az emberek életében. Hangsúlyozta: ennek a kétoldalú kapcsolatnak legfontosabb eleme a bizalom és az elhivatottság, s ezeken a területeken is kiemelkedik a két díjazott: Dr. Fügi Sarolta nyugalmazott pszichiáter főorvos és Dr. Gyuricza Ildikó kardiológus főorvos.

Szólt a polgármester a kormányzat intézkedéseiről is, amely egyrészt az egészségügyi ágazatban dolgozók bérének emelését, másrészt az infrastruktúra fejlesztését célozta hazánkban. Ez utóbbi kapcsán megemlítette a szolnoki rendelők már megvalósult, illetve jelenleg is zajló, valamint tervezett felújítását, illetve a megyeszékhely két kórházában az elmúlt években mintegy 12 milliárd forintból megvalósult fejlesztéseket.

A díjak átadását követően az ünnepséget Kanizsa Gina előadása zárta, akitgitáron Lamm Dávid kísért.

Dr. Fügi Sarolta- nyugalmazott pszichiáter főorvos

Dr. Fügi Sarolta 1970-ben szerzett orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Orvosi munkássága a szegedi Ideg-Elmegyógyászat Klinikán kezdődött, ahol 1976-ig dolgozott. Neurológus szakvizsgáját 1974-ben tette le, pszichitáter végzettségét 1976-ban, míg addiktológus szakorvosi képesítését 1992-ben szerezte, majd mentálhigiéniés szakemberré vált 2002-ben a Testnevelési Egyetem Mentálhigiénés Tanszékén.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézetbe 1977-ben került, mint pszichiáter szakorvos, ahol osztályvezető főorvosi rangot kapott. Az intézmény munkatársai a mai napig meleg szívvel emlegetik nevét, munkásságát, ahogyan teszik ezt volt betegei is.

Nevéhez fűződik a megye pszichiátriai ellátásának megszervezése, továbbá önsegítő csoportok, alkoholizmus elleni klubbok, védőnők, illetve pszichiátriai gondozók szakmai műhelyének megszervezése.

Szakmai tevékenysége nagyon szerteágazó, ugyanis nemcsak az egészségügyben, hanem a szociális ellátásban is letette kézjegyét, mint a Humán Szolgáltató Központ projektigazgatója, ahol jelenleg szupervízorként, szervezetfejlesztőként dolgozik.

Több, mint 20 évig oktatott főiskolán a mentálhigiénés posztgraduális szegedi képzésben, óraadó tanárként pedig kommunikációs tréningeket, illetve OKJ-s képzéseket tartott.

Szakmai közéleti tevékenysége példaértékű, több társaságnak volt alapító tagja, továbbá a Magyar Pszichiátriai Társág alelnöki posztját is betöltötte 1991-1994 között. Számos szakmai publikáció szerzője, társszerzője. Tudományos ülések, szakmai konferenciák előadója.

Szolnokon karitatív tevékenysége közismert, mely többek közt a Szolnok Televízió „Triász” mentálhigiénés beszélgető-sorozat adásainak résztvevőjeként, nyugdíjas klubok, a Caritás, illetve a Regionális Szellemi Forrásközpontért végzett tevékenységeiben nyilvánult meg.

Dr. Gyuricza Ildikó - kardiológus főorvos

Dr. Gyuricza Ildikó a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg orvosi diplomáját 1987-ben. 1992-ben eredményes tüdőgyógyászati szakvizsgát tett, valamint 1999-ben kardiológiából is eredményesen vizsgázott. Fiatal orvosként, ösztöndíjjal került vissza Szolnokra az akkori Tüdőkórházban működő Pulmonológiai Osztályra, később pedig a Kardiológiai Osztályra. 2009. óta főorvos.

Tevékenyen részt vesz az Intézeti Kutatásetikai Bizottság munkájában.

A megye betegeinek ellátása érdekében, az Intézetben folyó kardiológiai tevékenységnek évtizedek óta meghatározó szereplője.

Tevékenysége során minden lehetőséget megragad, hogy a kardiológiai szakterület tekintélyét emelje és megfeleltesse a kor színvonalának. Nemcsak a szakterületén, hanem intézeten kívül is feladatokat vállal, amellyel segíti a gyógyító tevékenységet, biztosítja a szakellátás folyamatosságát, a betegellátás magas szintű minőségét.

Szakmai munkája mellett kiemelt figyelmet fordít munkatársai szakmai fejlődésére, továbbképzésére, új, korszerű eljárások bevezetésére.

Szakmája iránt feltétel nélkül elhivatott. Munkáját a betegellátásban alázattal, szorgalommal, odaadással végzi. Hitvallásában a betegközpontúság is nagy hangsúlyt kap. Körültekintő, precíz szakmai munkájával, közvetlen emberi tulajdonságával, nemcsak a betegek, hanem munkatársai elismerését, tiszteletét is elnyerte.

Elkötelezett gyógyító humánuma, szakmai igényessége, szaktudása, töretlen kitartása mindenki számára követendő példa.

Forrás: http://info.szolnok.hu