Június 13-án, a magyarországi önkéntesek napja előtt tisztelegve Önkéntes Udvarházat rendeztünk a Civil Információs Centrumban. A rendezvény célja az volt, hogy a fogadószervezetek és önkéntesek egymásra találjanak, az önkéntes munkát igénybe vevő egyesületek frissíteni tudják soraikat új, lelkes és önzetlen emberekkel. Az Udvarház programját dr. Molnár Beáta a Civil Információs Centrumot üzemeltető Contact MKSZ elnöke nyitotta meg, majd Gyenge Valéria elnökhelyettes moderálásával bemutatkoztak a meghívott civil szervezetek képviselői röviden összegezve tevékenységüket és eddig végzett munkájukat.
Az önkéntesség és adakozás jegyében a Szolnok Segít programhoz kapcsolódva gyűjtési felhívás is elhangzott egy idős férfinak, Jánosnak és családjának megsegítésére, akiknek pénzzel, élelmiszerrel és utalvánnyal próbálták a jelen-lévők megkönnyíteni a mindennapjait.
Szintén bemutatkozott az Önkéntes Centrum új kabala-figurája, aki egyelőre az Önkéntes Hangya nevet viseli, nevére névpályázatot írunk ki. Az udvaron eközben Csányi Sándor már javában bográcsban főzte a paprikás krumplit. A parkoló részre az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központjának munkatársai külön sátorral települtek ki, különböző, már hatástalanított fegyverek-kel, színes szórólapokkal és újságokkal próbálták népszerűsíteni az önkéntes műveleti szolgálatot. Toborzó munkájuk meghozta gyümölcsét, többen is feliratkoztak az érdeklődők listájára.
Az est fénypontja a Kaméleon Társulat improvizatív játéka volt, akik a tőlük megszokott energiával jelenítették meg egy órában a közönség gondolatait, aktuális érzéseit. A legnagyobb derültséget a toborzók tevékenységének újrajátszása okozta, de az önkéntesség legfontosabb ismérveinek színpadra vitele is mosolygásra késztette a szépszámú közönséget.