Skip to content

Civil szervezetek működését támogatja a kormány egy csütörtökön közzétett pályázattal. A 185,5 millió forintos keretből azok az alapítványok, egyesületek, szövetségek kaphatnak pénzt, amelyek tavaly adományokat gyűjtöttek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Civil szervezetek működését támogatja a kormány egy csütörtökön közzétett pályázattal. A 185,5 millió forintos keretből azok az alapítványok, egyesületek, szövetségek kaphatnak pénzt, amelyek tavaly adományokat gyűjtöttek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila elmondta: a civil szervezetek az általuk gyűjtött adományok értékének 5 százalékára pályázhatnak, és ezt az összeget a szervezet az alapcélja szerinti tevékenység feltételeinek biztosítására költheti. A kormányzati normatív hozzájárulás összege, amelyet a Nemzeti Együttműködési Alapból biztosítanak, 10 ezertől 500 ezer forintig terjedhet.

Fotó: Semmelweis Egyetem

A kormány a valódi közösségteremtő értékeket megjelenítő szervezetek életét akarja segíteni, könnyebbé tenni ezzel a pályázattal is - hangoztatta.

Közölte, a valós és valódi közösségi tevékenységet végző civil szervezetek társadalmi beágyazottsága, elfogadottsága a nekik adott adományokban is tükröződik, az állam ezért szeretné ezt még egy kicsit "megtoldani" a kiegészítő forrással.

A civil szervezetek a támogatást normatív alapon kapják meg, azaz csak a jogosultságot vizsgálják. A pályázatra augusztus 21-éig lehet jelentkezni, ugyanakkor a helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatások kifizetése a keret kimerüléséig tart, az igénylések beérkezésének sorrendjében.

A pályázat részletei a http://emet.gov.hu/felhivasok/nemzeti_egyuttmukodesi_alap16/ címen érhetőek el.

Fülöp Attila kitért arra is, hogy a civil szervezetek működésének megkönnyítésére tavaly jogszabályt módosítottak, idén pedig összesen 4 milliárd forint értékben írtak ki szakmai és működési pályázatokat, és ebből 5900 szervezet kapott támogatást.

A helyettes államtitkár a sajtótájékoztató helyszínén, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján az intézmény civil adományokból is működő Játszóház Alapítványának tevékenységét kiemelten méltatta.

Fotó: Semmelweis Egyetem

Szabó András, a klinika igazgatója és Garami Miklós, az alapítvány kuratóriumi elnöke, a klinika igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy a gyógyítás mellett számos különböző kiegészítő rehabilitációs és szociális programot folytatnak, részben civil segítséggel. Példaként említették, hogy a napokban Tihanyban ötven daganatos és leukémiás gyerek vehet részt egy aktív rehabilitációs programon.

(MTI, EMMI)

 

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéteren is megkezdődött az élelmiszercsomagok osztása csütörtökön a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében olyan hátrányos helyzetű családoknak, amelyekben háromévesnél fiatalabb gyermek él és nem részesül intézményi étkeztetésben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéteren is megkezdődött az élelmiszercsomagok osztása csütörtökön a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében olyan hátrányos helyzetű családoknak, amelyekben háromévesnél fiatalabb gyermek él és nem részesül intézményi étkeztetésben.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az esemény előtt sajtótájékoztatón azt mondta: egymilliárd forintot fordítanak élelmiszerosztásra, első körben Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében. Az év végig tartó mintaprogram körülbelül 12 ezer háromévesnél kisebb gyermeket érint, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, nem jár bölcsődébe, hátrányos vagy halmozottan hátrányos körülmények között él.

Az államtitkár közölte: uniós forrásból 34 milliárd forint jut a rászoruló embereket segítő programokra, ennek az első eleme volt a tavaly decemberben kezdődött, 4 milliárd forint összegű, a hajléktalanok meleg ételhez jutását segítő projekt. A következő lépés a hátrányos helyzetű családokban nevelkedő gyermekek segítése.

Mint mondta, e projekt első szakaszában, júniusban csaknem 11 ezer csomagot osztottak ki, ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 4728-at.

Czibere Károly kiemelte: a kormány elkötelezett abban, hogy a családoknak minden segítséget megadjon ahhoz, ami a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődéséhez szükséges.

Emlékeztetett arra, hogy az egyik legfontosabb támogatás az intézményi gyermekétkeztetés, amelyet folyamatosan fejlesztett a kormány.

Míg 2010-ben az óvodákban a gyerekek 30 százaléka részesült ingyenes étkeztetésben, ez az arány jelenleg 80 százalék, a bölcsődékben pedig ötszörösére emelkedett az ingyenesen étkezők száma - tette hozzá.

Megemlítette azt is, hogy az elmúlt évtől a szünidőben is kapnak a rászoruló gyerekek egy tál meleg ételt. Mindez azt jelenti, hogy a 2010-es 29 milliárd forint helyett jövőre már 79 milliárd forint lesz a központi költségvetési támogatás a gyermekek étkeztetésére.

Mindez kiegészül a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programmal. Ennek keretében az érintett gyerekek és családtagjaik minden hónapban nyolcezer forint értékű csomagot kapnak, amely egyebek mellett alapvető élelmiszereket, lisztet, olajat, bébiételt tartalmaz. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által koordinált programot 2017 végétől várhatóan az egész országra kiterjesztik.

Az év végig tartó uniós program mintegy 12 ezer három évnél fiatalabb gyermeket, illetve családjukat érinti.

Demeter Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a kormány segíti a rászorulókat, a rászoruló gyermekeket, "a napi politikai híresztelések ellenére a kormány igenis segít". Hozzátette, hogy a magyarországi családpolitika, szociális politika az unióban szinte egyedülálló.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A 21. században sem lehet a vallást, a hitet valamiféle "lelki homokozónak" tekinteni, amelyben "eljátszadoznak azok, akiknek ez fontos" - jelentette ki Balog Zoltán Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban az ötszáz éve indult reformációról és Európa szellemi jövőjéről rendezett pódiumbeszélgetésen.

A 21. században sem lehet a vallást, a hitet valamiféle "lelki homokozónak" tekinteni, amelyben "eljátszadoznak azok, akiknek ez fontos" - jelentette ki Balog Zoltán Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban az ötszáz éve indult reformációról és Európa szellemi jövőjéről rendezett pódiumbeszélgetésen.

Az emberi erőforrások minisztere úgy vélte: a hitnek a Kálvin által megfogalmazott totális igénye nem azt jelenti, hogy intézményesen az egyháznak kell mindent irányítania, hanem azt, hogy mindenben a szentírás tanításai jelentik a mércét. Szerinte a keresztény hit és annak református formája azt mondja, hogy "a főnök feljebb van, feljebb a püspöknél, feljebb a miniszterelnöknél, (.) a keresztény hit feljebb van a pártfegyelemnél".

Fotó: Veres Nándor/MTI

A miniszter úgy vélte, törvényhozási következményei vannak annak, hogy a magyar alkotmány az Istenre való hivatkozással kezdődik, és ebben a tekintetben sok még a tennivaló Magyarországon.

A miniszter szerint a reformáció 500 éves évfordulója alkalom arra is, hogy a vallásszabadságot a világon elsőként meghirdető tordai országgyűlés jövő évi 450. évfordulójára készüljünk. Bejelentette, hogy a magyar kormány támogatásával teljesen megújul a tordai római katolikus templom, amelyben a lelkiismereti szabadságot kihirdették.

Balog Zoltán megjegyezte: 2018-ban, amikor Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyilvánításának a centenáriumát is ünneplik Romániában, azt várják el, hogy a Kárpát-medence országai tartsák tiszteletben a tordai vallásszabadság szellemét és az egyesülést kinyilvánító gyulafehérvári nyilatkozat betűjét. "Ha ötven százaléka megvalósult volna annak, ami ott le van írva, a magyar közösségnek sokkal komolyabb esélyei lennének a túlélésre, a gyarapodásra.

Fotó: Veres Nándor/MTI

A miniszter "afféle üzemi balesetnek" tartotta, hogy ötszáz évvel ezelőtt a reformáció a katolikus egyház szakadásához vezetett, hiszen - mint megjegyezte - a katolikus egyházban is erős megújulási hullámot indított el. Úgy vélte: a kereszténységben az a csodálatos, hogy egyszerre konzervál és reformál, egyszerre megőriz és megújít.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke úgy vélekedett: meglehet, ma Európa sem lenne, ha fél évezrede nem következik be az egyházi reformáció. Az egyházi mozgalom megváltoztatta az emberek gondolkodását, munkához való viszonyulását, és az anyanyelvhasználat egyházi bevezetésével felértékelte az identitás kérdéseit.

A püspök azt tartotta a jelen feladatának, hogy vissza kell menni a szentírásban rögzített forráshoz, és ebből merítve kell újraszervezni az életet, nem pedig "a különböző csöveken kifolyó vízből kell meríteni". Megemlítette: a reformáció is azért tudott annak idején olyan hatásos lenni, mert az élet minden területén jelentkező kérdésekre választ tudott adni. Úgy vélte, az egyháznak ma is az a feladata, hogy zsinórmértéket adjon. "Ha nem tudunk választ adni az emberek mindennapi kérdéseire, kérdéses a fennmaradásunk" - jelentette ki.

A pódiumbeszélgetésen David Campanale brit újságíró szenvedélyes szónoklatban fejtette ki: Európa egésze számára ad reménységet a hithez, Istenhez ragaszkodó Magyarország és Lengyelország példája.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

 

Ismét tárgyalóasztalhoz ült az egészségügyért felelős államtitkárság a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) mint sztrájktárgyaló partnerek, valamint stratégiai partnereik, a szakmai kamarák képviselőivel, hogy a tárgyalást folytassák a 2016. szeptember 20-án aláírt megállapodásban foglalt témákban.
 Ismét tárgyalóasztalhoz ült az egészségügyért felelős államtitkárság a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) mint sztrájktárgyaló partnerek, valamint stratégiai partnereik, a szakmai kamarák képviselőivel, hogy a tárgyalást folytassák a 2016. szeptember 20-án aláírt megállapodásban foglalt témákban.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a fenntartásában lévő intézmények tekintetében továbbra is átvállalja a szakdolgozók kamarai tagdíj fizetését. A megállapodás Kollektív Szerződésbe foglalását, az ÁEEK főigazgatója, dr. Németh László, az MSZ EDDSZ elnöke, Cser Ágnes, a MÖSZ elnöke, Toma Lajos és a stratégiai partnerek közül a MOK elnöke, dr. Éger István és az MGYK elnöke, dr. Hankó Zoltán is aláírták.

A sztrájktárgyaláson létrejött az egészségügyi államtitkárságon belül dr. Ladányi Márta helyettes államtitkár vezetésével az a szakértői munkabizottság, mely kidolgozza a munkahelyi egészség és biztonság (foglalkozás-egészségügy), az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak egészségi állapotának felmérési szempontrendszerét.

A sztrájktárgyaló partnerek fenntartják igényüket a gazdasági-műszaki dolgozók többletjuttatásban, bérfejlesztésben, valamint a védőnők és a mentődolgozók további bérfejlesztésben való részesítése iránt, és ennek Kollektív Szerződésbe való foglalását indítványozzák.

Ugyancsak fenntartják az igényüket a tárgyaló partnerek a 2017. évi bérfejlesztés már létrejött megállapodás szerinti szempontok érvényesülése iránt.

A kormány elismeri az egészségügyi, illetve az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, az egészségügyi ellátás nyújtásából adódóan rájuk nehezedő fokozott felelősséget, éppen ezért elkötelezett az élet- és munkakörülményeinek javítása mellett. Ennek érdekében fontosnak tartja az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és a velük stratégiai partnerségben lévő kamarákkal, szakmai szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszéd fenntartását.

A sztrájktárgyalást 2017. augusztusban folytatják.

(EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán a Magyar Fiatalokért Díj pályaművének győztese - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik csütörtöki tusnádfürdői rendezvényén.

Novák Katalin elmondta, a minisztérium idén először hirdette meg a díjat, melyet olyan személynek szánnak, aki sokat tett a magyar fiatalokért. Magát az emlékérmet is megpályáztatták, amelyet fiatal iparművészek készítettek el.

Négy pályamű készült el, amelyekre az interneten lehetett szavazni. Ezernél több szavazat érkezett be, s a győztes egy fiatal páros, Gelley Kristóf és Mátyás Zoltán lett - tette hozzá Novák Katalin.

A fából készült győztes pályaműért 200 ezer forintot kapnak a győztes fiatalok.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A külhoni fiatalok túlnyomó többsége a magyar nemzet részeként tekint magára, ezért a kormánynak is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnia - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott pódiumbeszélgetésen, csütörtökön.

Balog Zoltán a beszélgetésen ismertette a 2016-os magyar ifjúságkutatás fontosabb eredményeit. A felmérés céljáról elmondta, a döntéshozóknak tudniuk kell, hol élnek, hogyan gondolkodnak a magyar fiatalok magukról, a világról. A 8000 magyarországi és 4000 külhoni fiatal körében készült felmérésből kiderült, hasonlóan élnek mindenütt, a világról vallott nézeteik is hasonlóak - mondta.

A külhoniak 81,6 százaléka az egységes magyar nemzet részeként tekint magára, tehát nekünk is egységes Kárpát-medencei térben kell gondolkodnunk - fogalmazott a miniszter.

Szólt arról, hogy a kormány a következő időszakban 17 milliárd forintot szán óvodaépítési programra Magyarország határain túl. 340 magyar nyelvű óvoda van, míg 719 iskola, tehát az óvodarendszert kell erősíteni - magyarázta.

Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy a kormány célul tűzte ki, a hazai általános iskolások tanulmányaik során jussanak el külhoni magyar közösségekhez. Mára már a hetedikesek fele eljutott az országhatáron túlra: 2013-ban 12 ezer, 2017-ben már 45 ezer diák.

A demográfiai, családpolitikai kérdésekről Balog Zoltán kifejtette, 2002 és 2010 között 27 százalékkal csökkent a házasságkötések száma Magyarországon, ám 2010 és 2017 között már 46 százalékkal nőtt, amire az Európai Unióban nincs példa. A gyermekvállalás terén van még javítanivaló - hangsúlyozta. A kormány jelenleg a GDP 4,1 százalékát fordítja családtámogatásra, amit öt százalékra kívánnak növelni - fűzte hozzá.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A pályázati támogatás célja Nyilvántartásba vett állatmenhelyek modernizációja, bővítése; a telepen található állatok tartási körülményeinek javítása és örökbefogadási esélyük növekedése. Bővebben: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/67D27916951B248DC12581580061E577 Beadási határidő:2017.07.31.-ig  

A pályázati támogatás célja
Nyilvántartásba vett állatmenhelyek modernizációja, bővítése; a telepen található állatok tartási körülményeinek javítása és örökbefogadási esélyük növekedése.
Bővebben: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/67D27916951B248DC12581580061E577

Beadási határidő:2017.07.31.-ig

A pályázat célja a fogyatékos személyek segítő kutyához juttatásának, terápiás kutyák alkalmazásának támogatásával a fogyatékos személyek életminőségének javítása, társadalmi integrációjának és önállóságának elősegítése, biztosítása. Bővebben: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/867F97A47C51DD3FC125814A0052FBF0 Beadási határidő:2017.07.31.-ig

A pályázat célja a fogyatékos személyek segítő kutyához juttatásának, terápiás kutyák alkalmazásának támogatásával a fogyatékos személyek életminőségének javítása, társadalmi integrációjának és önállóságának elősegítése, biztosítása.
Bővebben: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/867F97A47C51DD3FC125814A0052FBF0
Beadási határidő:2017.07.31.-ig


Gyermeküket egyedül nevelők, két gyermekes családok, valamint nagyszülők és unokáik is pályázhatnak
a gyermeknapkor nyíló új üdülési kiírásokra

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány három új pályázatot hirdet az Erzsébet-program keretében 2017/2018-ban felhasználható üdülésre. A pályázatok ezúttal nagyszülőknek és unokáiknak, gyermeküket egyedül nevelő szülőknek és gyermekeiknek, illetve kétgyermekes családoknak szólnak. Regisztrálni és pályázatot benyújtani most is kizárólag elektronikusan lehet a http://www.erzsebetprogram.hu oldalon 2017. május 28. és augusztus 4. között.

Új korszakot nyit az Erzsébet-program történetében, hogy idén először jelentkezhetnek nagyszülők unokáikkal, egyedülálló szülők gyermekeikkel és a kétgyermekes családok kedvezményes üdülésre. A pályázatokban a szülők, nagyszülők a 18. életévüket be nem töltött gyermekeikkel, unokáikkal utazhatnak egy 4 vagy 5 napos pihenésre az Erzsébet-programban részt vevő szálláshelyek valamelyikére. Az újonnan meghirdetett lehetőségeket a 2017. május 28-i gyereknap alkalmából jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért, valamint nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a budapesti Erzsébet-téren megrendezett eseményen. A családok támogatása és az összetartozás erősítése jegyében kiírt pályázatokra 2017. május 28.-2017. augusztus 4. között lehet jelentkezni.

Regisztrálni most is kizárólag elektronikusan lehet, a http://www.erzsebetprogram.hu oldalon, ahol pályázói profil létrehozását követően lehet pályázatot benyújtani. Mindhárom kiírás feltételei részletesen olvashatók http://www.erzsebetprogram.hu oldalról tölthetők le, a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázat véglegesítése/beadása előtt szükséges a pályázói profilba feltölteni. A sikeres pályázat feltétele a pályázati hozzájárulás határidőben történő megfizetése is, legkésőbb 2017. augusztus 10-ig, szállást foglalni ezt követően lehet majd idénre vagy a következő évre.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag

Forrás: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/CB81EC97A0C52A58C12581300063F27B

 

Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2017. július 21-én (péntek) és 22-én (szombat) első alkalommal kerül megrendezésre a „Beer Up Szolnoki Kézműves Sörfesztivál”. A rendezvény ideje alatt a Kossuth tér lezárásra kerül a közúti forgalom elől:

2017. július 21. 10:00 óra - július 22. 01:00 óra között, illetve
2017. július 22. 10:00 óra - július 23. 01:00 óra között.

Az érintett járatok kijelölt útvonala:
Baross út – Boldog Sándor István krt. – Ady E. út – Pólya T. út

Forrás: http://info.szolnok.hu/

Fontos, hogy a munkahelyek családbarátok, a családok pedig munkabarátok legyenek - hangsúlyozta Novák Katalin az európai uniós tagállamok foglalkoztatási, szociális és esélyegyenlőségi ügyekben illetékes kormánytagjainak a munka és a családi élet harmonizálásával foglalkozó szerdai informális tallinni tanácskozásáról az MTI-nek telefonon beszámolva.

Fontos, hogy a munkahelyek családbarátok, a családok pedig munkabarátok legyenek - hangsúlyozta Novák Katalin az európai uniós tagállamok foglalkoztatási, szociális és esélyegyenlőségi ügyekben illetékes kormánytagjainak a munka és a családi élet harmonizálásával foglalkozó szerdai informális tallinni tanácskozásáról az MTI-nek telefonon beszámolva.

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár a soros EU-elnök Észtország fővárosában tartott megbeszélés után elmondta: felszólalásában kiinduló pontként kiemelte azt a problémát, hogy kevés gyermek születik. Ez a tagállamok szinte mindegyikére áll, és európai szinten minél többet kellene vele foglalkozni - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt meg kell vizsgálni, milyen akadályok állnak a fiatalok gyermekvállalásának útjában, és miként lehet segíteni ezek lebontásában. Az egyik ilyen eszköz a munka és család egyensúlyának kialakítása, ennek megteremtése kormányzati oldalról is - mondta az államtitkár, hozzátéve: Magyarországon az utóbbi öt évben húsz százalékkal élénkült a gyermekvállalási kedv, de ez még kevés.

Novák Katalin felszólalásában kifejtette, hogy Magyarország családbarát országban gondolkodik, de azt is fontosnak tartja, hogy munkából éljen a lakosság, a nők számára is lehetőségek nyíljanak a munkaerőpiacon, ezért - mint fogalmazott - fontos, hogy a munkahelyek családbarátok, a családok pedig munkabarátok legyenek.

Mint mondta, a tanácskozás résztvevői egyhangúlag fontosnak mondták a munka és a család egyensúlyát megjegyezve, hogy ehhez nem kizárólag a nőkre kell összpontosítani, hanem a családapákra is. Novák Katalin megfogalmazása szerint a munkaerőhiány miatt még több nőre van szükség a munkaerőpiacon, és még nagyobb férfi részvételre a családi munkamegosztásban. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kényszerítő eszközökkel akarja ezt elérni, hanem lehetőség nyújtásában a választás szabadságának meghagyásával: hadd döntse el minden család, hogy számára mi a legkedvezőbb megoldás. Megjegyezte, hogy Magyarországon a családtámogatások mindegyikével élhetnek a családapák is.

Novák Katalin a jövőt illetően kitért arra, hogy a közigazgatás - amelyben sok nő dolgozik - jó példával járhat elöl a munka és a családi élet harmonizálásában. Felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország hazai össztermékének 4,8 százalékét fordítja családtámogatásra, míg a fejlett országokban ez a hányad átlagosan 2,55 százalék.

(MTI)

 

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

 A népegészségügyi helyzet javításáért együttműködési megállapodást kötött az egészségügyért felelős államtitkárság és a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete szerdán Budapesten.

Az aláírás alkalmából Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár arról beszélt, hogy az emberek egészsége nem pártpolitikai kérdés, minden kormány felelősségi körébe tartozik, ugyanakkor az erre vonatkozó stratégiáknak, akcióknak a szakma bevonásával kell készülniük.

Jelezte, az elmúlt években számos területen születettek olyan kormányzati döntések, amelyek a népegészségügyi mutatók javítását szolgálták. Ezek között említette a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását, a népegészségügyi termékadó és a mindennapos testnevelés bevezetését.

Mint mondta, ezek nyomán voltak ugyan változások, de meg kell próbálni egy új népegészségügyi stratégia mentén továbblépni.

Megjegyezte ugyanakkor azt is: az emberek egészségéért nem elsősorban az ellátórendszer a felelős, nagy az egyén felelőssége.

Ádány Róza, a  Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézetének intézetigazgatója arról beszélt, hogy az 1980-as évek óta közismert a magyar népegészségügyi helyzet kedvezőtlen alakulása. Mint mondta, az elmúlt évtizedekben "csak esetenkénti nekirugaszkodások" voltak az adatok javítására, de egyik program nem hozott áttörést a magyar lakosság egészségi állapotában.

A szakember közölte, azonosítani kell azokat a problémákat, amelyek válaszra, megoldásra várnak. Míg Magyarország a fertőző betegségek leküzdésében élen jár az európai országok között, addig például a daganatos, a szív- és érrendszeri betegségekben rosszak a mutatók - jelezte.

Ismertetése szerint Magyarországon a korai - a 65. életév betöltése előtti - halálozásért a daganatos betegségek tehetők felelőssé, különösen a nők körében, ahol a korai halálozás 50 százaléka valamilyen rákos megbetegedés miatt következik be. A daganatos betegségek elleni nagyon határozott fellépés sorskérdéssé vált Magyarországon - mondta a szakember.

Ádány Róza úgy fogalmazott, az ország gazdaságának ereje elsődlegesen a lakossága egészségi állapotában rejlik, minden más csak ezután következik.    Hangsúlyozta, a népegészségügyi programot a legjobb tudásuk szerint fogják elkészíteni, hogy abból a magyar problémákra reflektáló és megoldást adó stratégia szülessen.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI, kormany.hu)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Megbeszélést folytatott Lucia Puttrich-al, Hessen tartomány Európa-ügyi miniszterével Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára 2017. július 18-án.

A találkozón az Európai Unió jövőjéről, a migrációs válságról és a Brexitről egyeztettek. A partnerek egyetértettek abban, hogy az Európai Unió nem csak gazdasági, hanem értékközösség is, így a tagállamoknak nagy felelősségük van az örökségük továbbadásában. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a migráció fenntartható kezelése kulcskérdés, hiszen a válság egy mindnyájunkat érő, hosszú távú kihívást jelent, amelyre csak közösen adhatunk választ.

Takács Szabolcs megerősítette, hogy az illegális beáramlás megakadályozásának kulcsa az Európai Unió külső határainak a megerősítése, ahol Magyarország meghatározó részt vállalt a magyar-szerb határszakaszon a nemzeti költségvetésből épített kerítéssel. Hazánk a schengeni határok megvédésével eddig is és a továbbiakban is hozzá fog járulni az Unió valamennyi tagállamának a biztonságához. A felek megállapodtak abban, hogy a válság kezeléséből mindenkinek ki kell vennie a részét.

Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy szolidaritást csak egy működésképtelen, kötelező jellegű relokációs együttműködésben történő részvétellel tanúsíthassanak a tagállamok. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország az Európai Unió elkötelezett tagja, és a magyarok körében magas az uniós tagság támogatása, az Uniónak ezért hiteles, gyakorlati válaszokat kell nyújtania a polgárok mindennapi igényeire, az uniós intézményeknek pedig tiszteletben kell tartaniuk az állam- és kormányfők közösen hozott döntéseit. Az uniós reformfolyamat során kiemelten fontos megőrizni és helyreállítani az európai integráció vívmányait: az Egységes Piac integritását, a négy alapszabadság egyensúlyát, a teljes körűen működő schengeni rendszert, valamint a kevésbé fejlett régiókra fókuszáló kohéziós politikát, amely mind a nettó befizető tagállamok, mind a kedvezményezettek számára kölcsönös előnyöket biztosít.

A Magyar Kormány fontosnak tartja a közös uniós szabályok betartását és a jogkövető magatartást minden tagállam és intézmény részéről: legyen szó akár a Bizottsággal folytatott jogvitáinkról, a külső schengeni határok védelméről, vagy a költségvetési fegyelemről, amelynek révén az elmúlt évek sikeres gazdaságpolitikájára támaszkodva Magyarország a régió kiemelkedő erejévé vált. A rendszerváltás óta végbement folyamatot a Németországgal kiépített erős gazdasági kapcsolatok jellemezték, amiből mindkét fél profitálni tudott. A Brexit kapcsán áttekintették az ahhoz vezető utat, illetve hogy milyen uniós és nemzeti problémák vezettek a kilépéshez.

 

(Miniszterelnökség)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén szerdán. Jelezte: szeretnék, ha a program folytatódna.

Kiemelte: a magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, s egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát.

Kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Grezsa István közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.

A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda.

Jelezte: szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására.

Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben.

Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.

Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott. Hangsúlyozta: nagyon kell a magyar bölcsőde, óvoda, s ez a program óriási lehetőség.

Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.

Ha a lehetőség biztosított, van magyar nyelvű óvoda, bölcsőde, a családok kétszer is meggondolják, hogy elhagyják-e az adott települést - vélte.

Közölte: náluk két helyen rövid időn belül megkezdődhet az építkezés, s a továbbiak is megvalósulhatnak 2018-ban.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta: kutatást indítottak, az óvodáskorúak demográfiai prognózisai mellett a beiratkozási trendeket is elemzik, s kitérnek az óvodaválasztási attitűdre.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

 

Háromszázhatvanmillió forintból mintegy tízezer fiatal vehet részt idén nemzetiségi táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a városlődi Iglauer Parkban, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila elmondta: a Magyarországon élő 13 nemzetiség 470 idei táborában tízezer Magyarországon élő, magát nemzetiséginek valló fiatal vehet részt. 2014-ben még csak 36 millió forint állt rendelkezésre erre a célra, azaz az elmúlt években megtízszereződött a nemzetiségi táboroztatásra fordítható összeg - emelte ki.

Ezekben a táborokban a fiatalok a nyári kikapcsolódás mellett saját nemzetiségük kultúráját, múltját is megismerhetik, és "ha az ifjúságnak tudunk olyan lehetőséget adni, ahol nemzetiségi életüket meg tudják élni, akkor az egész társadalomnak jót teszünk" - fogalmazott Fülöp Attila.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy az elmúlt években egyre növekszik a - döntően helyi - nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában működő iskolák száma. Mára nyolcvan iskolát vett át nemzetiségi önkormányzat, köztük idén hármat a németség.

Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke elmondta, az önkormányzatuk és Városlőd község közös tulajdonában levő Iglauer Park két ütemben, mintegy 250 millió forintból újul meg.

Idén 90 millió forintos támogatással kezdődött meg a tábor felújítása, amely októbertől 160 millió forintból folytatódik, és a tervek szerint jövő májusra fejeződik be. Ezalatt megújulnak a faházak, több épület, az étterem, a szociális helyiségek, a park egy része, és infrastrukturális fejlesztések is lesznek. Az épületek berendezését a német kormány támogatja.

A városlődi Iglauer Parkban most Veszprém megyéből mintegy hatvan német nemzetiségű fiatal táborozik egy hétig.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

 

A Modern városok program beruházásainak köszönhetően Veszprém még élhetőbb és gazdaságilag stabilabb várossá válik az elkövetkező években - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.

Csepreghy Nándor, a Modern városok program fejlesztéseinek állásáról tartott országjáró körút veszprémi állomásán azt hangsúlyozta, hogy a kormány számára fontos a fejlesztések nyomon követése.

A Miniszterelnökség és a város önkormányzata közötti megállapodás megszületése óta eltelt egy esztendő nagy eredménye, hogy a Veszprémi Petőfi Színház rekonstrukciójára, az uszoda építésére és az állatkerti fejlesztések megvalósítására vonatkozóan már megszületett a kormánydöntés - húzta alá.

Hozzátette: a 3800 milliárd forintos országos keretösszegből Veszprém 60 milliárd forinttal gazdálkodhat a 2020-2022-ig megvalósuló program keretében.

Megszülettek az ipari park megvásárláshoz szükséges piaci megállapodások, 2017-ben megkezdődik a megállapodás részét képező útfejlesztések tervezése - közölte.

Csepreghy Nándor kifejtette: 2022-ig várhatóan 150-200 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik a településre, egyrészt a Modern városok program keretében, másrészt a Terület és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően, valamint további 100 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyért a helyi gazdasági társaságok versenybe szállhatnak.

Porga Gyula polgármester kiemelte, a fejlesztések azt célozzák, hogy Veszprém a Dunántúl legélhetőbb városává váljon.

A Modern városok program négy fejlesztési területet jelölt ki, ezek a gazdaság, a közlekedés, a kultúra és a sport - közölte.

A város kiemelt fejlesztése a szakképzést segítő leendő iparos park, valamint az Aranyosvölgyi tudáspark létrehozása, a Veszprém Aréna bővítése, az 5,7 milliárd forintos állami támogatásból megvalósuló uszoda megépítése, amelynek kivitelezése a tervek szerint 2018 elején megkezdődik, valamint a stadion felújítása, amelyről 2018-ra várható a támogatói okirat aláírása.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

Kortárs Képzőművészeti pályázat a 16. Magyar Festészet Napja alkalmából. A Bakelit Multi Art Center képzőművészeti pályázatot hirdet autodidakta művészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson számukra. Továbbá, szociális és művészeti küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember ragadjon ecsetet és kezdjen el festeni. A pályázat témája: "VIZEINK MAGÁNÉLETE KÖZÜGY" Woynarovich Elektől véve az idézetet.(A beadott műveknek megfelelő szintű képzőművészeti, tartalmi és technikai értékkel kell rendelkeznie.) A kiállítandó műveket pályázat keretén belül független szakmai zsűri válogatja ki. Beadási határidő: 2017. október 20.

Kortárs Képzőművészeti pályázat a 16. Magyar Festészet Napja alkalmából. A Bakelit Multi Art Center képzőművészeti pályázatot hirdet autodidakta művészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson számukra. Továbbá, szociális és művészeti küldetésünknek tekintjük, hogy minél több ember ragadjon ecsetet és kezdjen el festeni.

A pályázat témája: "VIZEINK MAGÁNÉLETE KÖZÜGY" Woynarovich Elektől véve az idézetet.(A beadott műveknek megfelelő szintű képzőművészeti, tartalmi és technikai értékkel kell rendelkeznie.) A kiállítandó műveket pályázat keretén belül független szakmai zsűri válogatja ki.

Regisztrációs díj:

A részvétel feltétele a kategóriánkénti 5000 Ft regisztrációs díj befizetése, amely a helyszínen, a pályázati anyagok beadásakor fizetendő.

 

Beadási határidő: 2017. október 20.

Forrás: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/f549a52527c74634c125815a006b710c?OpenDocument

Pedagógusok, tanári csoportok, szakmai munkaközösségek, illetve pedagógusképzésben részt vevő hallgatók újszerű és kreatív módszertani ötleteit várják a Tempus Közalapítvány Digitális Módszertárába. A leginnovatívabb ötletek feltöltői díjazásban is részesülnek. A Digitális Módszertár egy online ötletgyűjtemény, ahol a pedagógusok tanóráik színesítéséhez és az IKT-eszközök kreatív felhasználásához nyerhetnek inspirációt, illetve konkrét módszereket adaptálhatnak a mindennapi tevékenységeikhez. Beadási határidő: 2017. augusztus 20.

Pedagógusok, tanári csoportok, szakmai munkaközösségek, illetve pedagógusképzésben részt vevő hallgatók újszerű és kreatív módszertani ötleteit várják a Tempus Közalapítvány Digitális Módszertárába. A leginnovatívabb ötletek feltöltői díjazásban is részesülnek. A Digitális Módszertár egy online ötletgyűjtemény, ahol a pedagógusok tanóráik színesítéséhez és az IKT-eszközök kreatív felhasználásához nyerhetnek inspirációt, illetve konkrét módszereket adaptálhatnak a mindennapi tevékenységeikhez.

A Tempus Közalapítvány minden évben új pályázati felhívással és a legjobb ötletek beküldőinek elismerésével ösztönözi az új módszerek bemutatását, előmozdítva ezzel a pedagógusok közötti tudásmegosztást és a tanárok felzárkóztatását az IKT-eszközhasználat területén.

Beadási határidő: 2017. augusztus 20.

Forrás: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/ceda449ec0e69f0ac125815a006d2b37?OpenDocument

Tartalékos szolgálati forma újraélesztéséről tartottak kedden tájékoztatót a városházán a járás polgármesterei részére. A részleteket Gulyás Zoltán dandártábornok, a MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokhelyettese ismertette.

Szolnokon, katonavárosként áthatja mindennapjainkat katonáink jelenléte, illetve szerepvállalása a különböző feladatokban, az önkéntes tartalékos rendszer felépítésében is természetesen érintett a város – mondta a tájékoztatón részt vevő Szalay Ferenc polgármester.

A kötelező katonai szolgálat 1 évvel ezelőtti megszüntetését követően megcsappant a honvédség azon állománya, amely – a leszerelést követően tartalékos állományba kerülve – szükség esetén mozgósítható volt. Az akkori húszezres sereg létszáma jelentősen – a harmadára – lecsökkent, a feladatok azonban maradtak. A megváltozott helyzetben gyarapodó tennivalók ellátásához szükséges a civilek bevonása a honvédség munkájába – mindezt természetesen önkéntes alapon.

A jelenlegi tervek szerint járásonként egy századot állítanának ki, a melynek tagjai az alkalmassági vizsgát követően területi kiképző központokban kapják majd meg a gyakorlati és elméleti képzést.

A szolgálatra leszerződött férfiak, illetve nők pénzt is kapnának a kiképzés alatt és az évi legfeljebb húsznapi szolgálatért is. A tartalékosoknak természeti katasztrófáknál, katonai és polgári objektumok őrzésénél, határellenőrzésnél vagy rendezvények biztosításánál lesznek feladataik. Százhetvennégy járásból és a fővárosi kerületekből húszezer emberre számítanak, ezt a létszámot folyamatosan, több év alatt töltenék fel, ebben a települések polgármestereinek komoly szerepe lesz.

A részletekről tájékozódni a www.iranyasereg.hu honlapon, a kormányablakoknál, a toborzó irodáknál lehet.

Forrás: http://info.szolnok.hu/

 

Csütörtökön délelőtt helyezték üzembe a Széchenyi városrész első közlekedési ámpáit. Az úgynevezett piros iskolánál lévő zebránál, a legforgalmasabb gyalogátkelőnél vált biztonságosabbá a közlekedés.

Szolnokon a Széchenyi városrészben az önkormányzati képviselők a lakosság jelzése alapján kezdeményezték, hogy közlekedési lámpával lássák el a forgalmasabb gyalogátkelőhelyeknél.

A kérést támogatta a megyeszékhely önkormányzata is, így elsőként a Malom út és az Orosz György út közötti zebránál készült el a forgalomirányító jelzőlámpával ellátott gyalogátkelő

- Tekintettel arra, hogy az átkelőnél jelentős a  gépjárműforgalom, ezért a gyalogosok védelme érdekében a gyalogátkelőhelyen úgynevezett nyomógombos jelzőlámpás rendszert telepítettek a szakemberek - mondta a lámpák csütörtöki üzembehelyezésénél Szalay Ferenc polgármester.

A rendszer az elhaladó gépjárművek számára folyamatos zöld jelzést biztosít, a gyalogosoknak a számukra kialakított hívógomb megnyomását követően nyílik lehetősége az átkelésre.

A rendszer szabályozott - ezáltal biztonságosabb - közlekedést tesz lehetővé, mind a gépjárművel, mind a gyalogosan közlekedők számára.

Fejér Andor alpolgármester hozzátette: a tervek szerint 2019-ig a városrész legforgalmasabb zebráinál további közekedési lámpákat helyeznek el.

Forrás: http://info.szolnok.hu/