Skip to content

Dr. Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a héten aláírta azt a támogatói szerződést, amely alapján a kormány idén 1,77 milliárd forintot nyújt a pécsi kulturális intézmények fenntartható működésének biztosítására, a Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ és a Pannon Filharmonikusok támogatására.

Dr. Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a héten aláírta azt a támogatói szerződést, amely alapján a kormány idén 1,77 milliárd forintot nyújt a pécsi kulturális intézmények fenntartható működésének biztosítására, a Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ és a Pannon Filharmonikusok támogatására.

A Modern Városok Program keretében a kormány – a várossal kötött, 10 évre szóló megállapodás értelében – 2016–2025 között 16,9 milliárd forint támogatást biztosít Pécsnek. Ebből idén a pécsi önkormányzat kulturális feladatainak ellátásához 1,77 milliárd forinttal járul hozzá. Az előirányzat elsősorban a Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ és a Pannon Filharmonikusok működésének támogatására szolgál. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata kulturális feladatainak támogatása ugyanezen a jogcímen 2018-ban, az elfogadott állami költségvetésben 100 millió forinttal emelkedik az idei támogatáshoz képest, ennek megfelelően 1,87 milliárd forint lesz.

(EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke és Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke folytatta a sztrájktárgyalást és az egyeztetést a szociális ágazatban dolgozók bérhelyzetéről.

Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke és Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke folytatta a sztrájktárgyalást és az egyeztetést a szociális ágazatban dolgozók bérhelyzetéről.

A felek sikeresnek ítélték a béremelés érvényesülésének kapcsán kialakított monitoring rendszert. A tárca vezetése és a szakszervezetek korábban megállapodtak abban, hogy folyamatosan, közösen monitorozzák a szociális fenntartó szervezetek bérfizetési gyakorlatát, és jogsérelem esetén együttesen lépnek fel a munkavállalók érdekében. Ebből látható, hogy még mindig vannak munkáltatók, akik nem adják meg a jelentősen megemelt bért a szociális ágazatban dolgozók számára. A kormány elkötelezett, hogy anyagilag és erkölcsileg is megbecsülje azt a nagyon kemény munkát, amelyet a szociális ágazatban dolgozók végeznek. 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal, a következő két évben mintegy harmadával növekszik az átlagbér a szociális ágazatban.

Nyitrai Imre kifejtette, hogy előterjesztés készül a minisztériumi ellenőrzési rendszer megerősítéséről, mert a közelmúltban sok olyan eset látható, ahol a szakmai munka tartalmát befolyásoló tényezők maradnak ellenőrzés nélkül. A szakszervezetek ezt üdvözölték, mert közös felelősségnek tartják az ágazati közszolgáltatások minőségének fenntartását, garantálását. A felek továbbra is súlyosnak ítélik a munkaerőhiányt az ágazatban, ezért további lépéseket látnak szükségesnek a bérfelzárkózás és a munkakörülmények javítása ügyében.

A szociális ágazatban egészségügyi munkakörben egészségügyi végzettséggel foglalkoztatottak további bérkiegészítést kaptak, amit a szakszervezetek megnyugtatónak ítélték, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a szakdolgozói kamarai tagság díja sokak számára megterhelő. Nyitrai Imre ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják, hogyan lehetne átvállalni az érintettektől ennek az évi közel tízezer forintos kötelezettségnek a teljesítését.

Nyitrai Imre kérdésére Boros Péterné megerősítette, hogy a szociális ágazatra nem terjed ki az MKKSZ sztrájkfelhívása, hiszen ezen ágazatban az elmúlt években jelentős bérfejlesztések történtek. Kifejtette azonban, hogy további jövedelemjavító intézkedéseket tartanak szükségesnek, hogy az ágazatok közötti és ágazaton belüli bértorzulások kiigazítása megtörténjék.

A felek megegyeztek, hogy a több munkáltatóra kiterjeszthető kollektív szerződés ügyében eddig megtárgyalt – főként a munkaidő kérdéskörébe tartozó – fejezetek után újabb kérdésekben továbbra is folyamatosan egyeztetnek.

(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre (MSc) jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, a Mihalicza-ösztöndíj 1 milliárd 150 millió forintos keretösszeggel pályázható. Hozzátette: a képzés első félévében az ösztöndíj mértéke 640 ezer forint is lehet, a második félévtől pedig 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeget lehet elnyerni.

Az államtitkár azt mondta, a kormány nem tagadja le, hogy munkaerőhiány van az ágazatban, de minden lehetséges eszközt megragad ennek csökkentésére, és a most bevezetett ösztöndíj is ezt szolgálja.

Betlehem József miniszteri biztos elmondta, idén szeptemberben három orvosegyetemen indul meg a képzés 100-100 fős keretszámmal. Jövő februárban a Semmelweis Egyetem keresztféléves képzés keretében kapcsolódik a programhoz.

A képzések hat szakmai területen - az aneszteziológia, az intenzív terápia, a perioperatív, a sürgősségi, a geriátria és az alapellátás területéhez kapcsolódva - indulnak. A végzés 2019 tavaszára várható.

A miniszteri biztos jelezte, az európai régióban mindenhol munkaerőhiánnyal küzdenek, de remélik, hogy a most bejelentett Mihalicza-ösztöndíj elég motiváló erőt jelent majd a szakmában dolgozóknak. Az ösztöndíj feltétele - hasonlóan a rezidenseknek nyújtott támogatáshoz -, hogy a képzés után öt évig Magyarországon, de három évig közfinanszírozott egészségügyi intézményben kell elhelyezkedniük az MSc-fokozatot szerzőknek.

A kormányzat azt reméli az ápolói mesterképzés bevezetésétől, hogy hatékonyabb lesz a betegellátás és nőni fog a betegek elégedettsége.

Ónodi-Szűcs Zoltán kitért arra, tovább dolgoznak azon, hogy megfelelő protokollokat és kompetenciaszabályokat hozzanak annak érdekében, hogy a jövőben egyértelmű legyen, mi az orvos és mi egy mesterképzést szerző szakápoló feladata.

Az államtitkár utalt arra is, hogy a képzésre jelentkezés miatt kieső munkaerőhiányt valamilyen módon pótolja majd a kormányzat a kórházaknak.

Jelezte, az elmúlt években számos intézkedés szolgálta az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiány csökkentését. Megemlítette a béremelést, amely az elmúlt évben 20 milliárdos, idén pedig több mint 100 milliárd forintos nagyságrendet jelent. A rezidensösztöndíjakra eddig 8 milliárd forintot fizettek ki, az egészségügyi szakközépiskolát választóknak indított ösztöndíjprogram kerete pedig 4,4 milliárd forint - ismertette.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A jövő héttől mobil CT-berendezést telepítenek az ajkai Magyar Imre Kórházba - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva. Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás lesz, azonban a végleges megoldásról intézkednie kell a kórháznak.

A jövő héttől mobil CT-berendezést telepítenek az ajkai Magyar Imre Kórházba - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva. Ónodi-Szűcs Zoltán hangsúlyozta, hogy ez ideiglenes megoldás lesz, azonban a végleges megoldásról intézkednie kell a kórháznak.

Megjegyezte: a szakma álláspontja szerint akut esetekre ma is lehetne használni a szóban forgó berendezést, azonban a hatóság a kelleténél szigorúbban járt el, amikor megtiltotta a gép használatát.

Az államtitkár úgy fogalmazott, az eset kapcsán mind a fenntartónak, az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK), mind a kórháznak mind az üzemben tartó cégnek van felelőssége.

Az ajkai Magyar Imre Kórházban folyamatos és zavartalan a betegellátás, egyetlen tervezett CT-vizsgálatot sem mondtak le az intézményben, ahonnan az elavult CT-berendezés miatt ideiglenesen Veszprémbe szállítják vizsgálatra a betegeket - közölte a kórház főigazgatója hétfőn az MTI-vel.

Nagy Zoltán a közleményében azt írta: az ajkai kórház az Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság határozata értelmében "a CT berendezés életkora és képminőségi korlátai miatt betegbiztonsági okokból a CT diagnosztikai kivizsgálásra a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba köteles irányítani az ellátandó eseteket".

A főigazgató arról is tájékoztatott, hogy az ajkai kórház diagnosztikai eszközparkja felülvizsgálatának eredményeként egy új, korszerű CT berendezés beszerzésére tesznek javaslatot.

Ónodi-Szűcs Zoltán kedden elmondta azt is, hogy a működő CT-berendezések átlagéletkora 4,5 év, ami nagyon jónak mondható, de vizsgálják, hogy a következő fél évben lesz-e olyan berendezés, amely eléri a tízéves élettartamot.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Magyarország Kormányának felhívása a felsőoktatási intézmények és középiskolák részére, a középfokú oktatásban részt vevő tanulók nyelvtudásának fejlesztése, valamint emelt szintű idegen nyelvi érettségihez juttatásának elősegítése érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az oktatás-nevelés eredményességének javítását. A cél elérését a Kormány a felsőoktatási intézmények együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén. Beadási határidő: 2017. október 26.  

Magyarország Kormányának felhívása a felsőoktatási intézmények és középiskolák részére, a középfokú oktatásban részt vevő tanulók nyelvtudásának fejlesztése, valamint emelt szintű idegen nyelvi érettségihez juttatásának elősegítése érdekében.

A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az oktatás-nevelés eredményességének javítását. A cél elérését a Kormány a felsőoktatási intézmények együttműködésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén.

Jelen felhívásra támogatási kérelmet önálló támogatást igénylőként vagy konzorciumvezetőként azok, a 2011. évi CCIV. törvény 1. számú mellékletében felsorolt államilag elismert felsőoktatási intézmények nyújthatnak be, amelyek rendelkeznek olyan, idegennyelv szakos tanárok képzését végző tanszékkel/karral, amely idegen nyelvből a 2017. évben emelt szintű érettségi vizsga letételére lehetőség van. Egy felsőoktatási intézmény egy támogatási kérelmet nyújthat be.

- Központi költségvetési szerv - GFO 312

- Elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személy - GFO 552

- Egyéb alapítvány önálló intézménye - GFO 563

Beadási határidő: 2017. október 26.

Forrás: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/bc82f35d97055859c125815a006b0bc7?OpenDocument

Elindítjuk a NIOK Alapítvánnyal közösen a A Közösség Épít programot, amelyben 10 sikeres pályázó részvételi díját a MagNet Közösségi Bank finanszírozza. A Közösség Épít programba olyan civil szervezeteket keresünk, akik készek az adománygyűjtés kihívásai elé állni, akik szeretnének sikereket elérni a közösségi finanszírozásban., akik örömmel kitanulnák a hatékony online kommunikáció fortélyait, a kampánystratégia-készítés gyakorlatát, és a saját brandjüket is megerősítenék. A program végén az adjukössze.hu oldalon minden szervezet elindít egy kampányt. Beadási határidő: 2017. július 31.

Elindítjuk a NIOK Alapítvánnyal közösen a A Közösség Épít programot, amelyben 10 sikeres pályázó részvételi díját a MagNet Közösségi Bank finanszírozza.

A Közösség Épít programba olyan civil szervezeteket keresünk, akik készek az adománygyűjtés kihívásai elé állni, akik szeretnének sikereket elérni a közösségi finanszírozásban., akik örömmel kitanulnák a hatékony online kommunikáció fortélyait, a kampánystratégia-készítés gyakorlatát, és a saját brandjüket is megerősítenék. A program végén az adjukössze.hu oldalon minden szervezet elindít egy kampányt.

Beadási határidő: 2017. július 31.

Forrás: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/83c68255e917fff4c1256bd6006b51fa/7437309bff4bb3b5c1258158006300c7?OpenDocument

Örömmel tanulás a célja annak a KRESZ-parknak, amelyet hétfőn délelőtt adtak át a Rózsa úti óvodában. Ahhoz, hogy a gyermekek is biztonsággal lehessenek résztvevői a közlekedésnek, érdemes már minél fiatalabb korban megismerkedniük az alapvető szabályokkal, erre ad lehetőséget a táblákkal, közlekedési lámpával ellátott park.

Örömmel tanulás a célja annak a KRESZ-parknak, amelyet hétfőn délelőtt adtak át a Rózsa úti óvodában. Ahhoz, hogy a gyermekek is biztonsággal lehessenek résztvevői a közlekedésnek, érdemes már minél fiatalabb korban megismerkedniük az alapvető szabályokkal, erre ad lehetőséget a táblákkal, közlekedési lámpával ellátott park.

Az átadáson jelen volt Szalay Ferenc polgármester - az önkormányzat biztosította a térkövezett területet az intézményben -, Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke és a GRSP Magyarország Egyesület ügyvezetője, Bódi Andor, a Szolnok Városi Polgárőr Egyesület elnöke, és Szabó Zoltán, a JNSZ Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

A GRSP Magyarország Egyesület legfontosabb küldetése a közlekedők magatartásának pozitív irányú befolyásolása révén a balesetek számának, súlyosságának csökkentése.  Három részből álló óvodai programját Szolnokon a Rózsa úti óvodában hajtja végre: kidolgozott módszertant és demonstrációs eszközöket adnak át az óvodapedagógusoknak, illetve mini KRESZ parkok létesítettek a gyerekek nagy örömére.

Ugyancsak a biztonságos közlekedést szolgálja a Fogadj örökbe egy „Zebrát” program, melyhez csatlakozott a Szolnok Városi Polgárőr Egyesület is. A polgárőr egyesületek területükön – lehetőségeikhez képest – a rendőrséggel, illetve a közút kezelőjével kiválasztottak hat jelzőlámpával nem szabályozott gyalogos-átkelőhelyet (Széchenyi lakótelep, József Attila út,, belvárosi Zagyva-híd, Templom út), s annak felügyeletét több szempontból felvállalják, „örökbe fogadják”. Rendszeres figyelemmel kísérik a gyalogátkelő állapotát, a polgárőrök visszatérően ellenőrzik ott a közlekedést, az iskoláknál lévő átkelőknél pedig segítik a gyerekek átkelését a frekventált időszakokban, valamint forgalomtechnikai, forgalomirányítási javaslatokat fogalmaznak meg.

Forrás: http://info.szolnok.hu/

A kormány jövőre is támogatja a családokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Rétvári Bence hozzátette: 2018 a családok éve lesz, és az eddigieknél még több támogatást nyújtanak a családosoknak. Az államtitkár a kormány családokat segítő intézkedéseiről szólva elmondta: a korábbi átlagos 32 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot 15 százalékra változtatták, ám az adókedvezmények nyomán a családok még ettől is kevesebbet fizetnek, 300 ezer családnál pedig akár 0 százalék is lehet az adó mértéke.

Kiemelte: a munkanélküliség is 12 százalékról 4,4 százalékra csökkent, sokkal könnyebb ma már egy családosnak munkát találni, ráadásul a különböző jogszabályokkal rugalmasabbá is tették a családosok számára a munkavállalást, illetve az édesanyák visszatérését a munkába.

Szólt arról is, hogy a gyermeket vállaló édesanyák diákhitel-törlesztését az első gyermek születésénél felfüggesztik, a második gyermeknél elengedik a tartozás felét, a harmadiknál pedig a teljes összeget.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy idén 340 ezerrel több gyermek kap állami támogatással év közbeni étkeztetést, mint 2010 előtt.

Rétvári Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorának is vendége volt, itt arról beszélt, az a tervük, hogy 2016-2019 között 20 ezer forintról 40 ezerre nőjön a kétgyermekesek havi adókedvezménye. Mint mondta, ez most 35 ezer forintot, vagyis éves szinten 420 ezer forint marad a kétgyermekes családoknál.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Kétnapos ünnepségsorozottal emlékezett meg a település fennállása 590., valamint a reformáció 500. évfordulójáról a 665 főt számláló Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kovácsvágás. A községben július 16-án tartott ünnepi istentiszteleten dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd Fülöp Attila, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet.

Kétnapos ünnepségsorozottal emlékezett meg a település fennállása 590., valamint a reformáció 500. évfordulójáról a 665 főt számláló Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kovácsvágás. A községben július 16-án tartott ünnepi istentiszteleten dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, majd Fülöp Attila, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondott beszédet.

Kovácsvágásnak nemcsak múltja és jelene, de jövője is van – fogalmazott ünnepi beszédében a helyettes államtitkár. Fülöp Attila kiemelte: a község lakói számára fontos érték a keresztény hit, a munka és az összefogás. Mindez az elmúlt években jól megmutatkozott a helyi civil szervezetek aktivitásában, a közös összefogással megvalósított felújításokban, fejlesztésekben. A helyettes államtitkár G.K. Chesterton angol írót idézte: „Amikor az emberek már nem hisznek Istenben, akkor nem semmiben hisznek, hanem akármiben.” Majd Szent II. János Pál pápa gondolatával folytatta: „Bár még akadnak olyanok, akik továbbra is harcolnak a vallásos hit ellen, azoknak az ideológiáknak az összeomlása, amelyekből néhány európai kormány az evangéliumot próbálta helyettesíteni, légüres teret teremtett.”

Fülöp Attila szerint Kovácsvágás pozitív példa minden magyar település számára, hiszen a község élni akar, jövőjének alapját pedig a keresztény hitben látja. Ebből fakad a munka tisztelete, amely a protestáns tanítás fontos eleme. A helyettes államtitkár örömmel sorolta a magyar kormány által a településnek nyújtott támogatásokat, melyek segítségével helyi összefogással az elmúlt években számos kezdeményezést tudtak sikerre vinni a község lakói.

(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A világ nagy bajaira nem megoldás a migráció - mondta Balog Zoltán Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Oliver Dashe Doeme maiduguri püspök előadása előtt.

Az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében hangsúlyozta: nem a migráció, hanem a helyben segítés a megoldás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy "ne tudnánk egymást kölcsönösen befogadni" - tette hozzá.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Balog Zoltán közlése szerint ezért hívott meg a kormány egy ösztöndíjprogram keretében "tanulni vágyó keresztény fiatalokat" Magyarországra. Hozzátette: a programra néhány hét alatt több mint négyszázan jelentkeztek, közülük száz fiatal kezdi meg tanulmányait szeptemberben.

Elmondta, hogy a fiatalok patronálását magyar egyházak vállalták, az ösztöndíjasok kiválasztásában pedig a helyi egyházak voltak a kormány segítségére. Fontos volt ugyanis, hogy a fiatalok valóban az üldözött keresztény közösségekből érkezzenek, és majd ezeket a közösségeket erősítsék hazatérve - tette hozzá a miniszter.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Balog Zoltán szólt arról is, jövőre - reményei szerint - újabb 150 fiatalnak tudnak ösztöndíjat biztosítani. Kitért arra, hogy ez a program kifejezetten keresztény fiataloknak szól, de a Stipendium Hungaricum program keretében több mint háromezer, elsősorban dél-amerikai, ázsiai és afrikai fiatal tanul Magyarországon, körülbelül felük muszlim.

"Azt szeretnénk, hogy aki Magyarországon tanul, az váljon barátjává Magyarországnak, és amikor visszamegy a hazájába, akkor ne csak a Magyarországon megszerzett tudással segítsen orvosként, mérnökként, informatikusként, hanem ápolja és építse tovább azt kapcsolatrendszert is, amit Magyarországon létre tudott hozni" - fogalmazott a miniszter.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Oliver Dashe Doeme előadásában kiemelte: Nigériában a Boko Harammal szembeni harcban az egyik legnagyobb ellenségük a korrupció. Mint mondta, már régen legyőzhették volna a terrorszervezetet, ha nem volnának olyan politikusaik, vezetőik, akik hasznot húznak a tevékenységéből.

Kiemelte: az ország vezetőinek korruptsága miatt a külföldről kapott anyagi segítség sokszor nem jut el a leginkább rászorulókhoz. Ezért azt kérte, ha lehet, a támogatást az egyházon keresztül juttassák el Nigériába, hiszen ők azok, akik munkájuk során közel vannak az emberekhez.

Felidézte: épp a Boko Haram tevékenységének kezdetén, nyolc ével ezelőtt lett maiduguri püspök. A terrorszervezet 2014-ben volt a legerősebb, ekkor 150 ezer embert űztek el otthonaikból Nigéria észak-keleti részén. Szólt arról is, a terrorszervezet "módszere" az, hogy megöli a férfiakat, a magukra maradt asszonyokat pedig elrabolja és az iszlám felvételére kényszeríti.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Ján Figel, az EU unión kívüli vallásszabadságért felelős különmegbízottja arról beszélt: a vallásszabadság minden emberi szabadságjog lakmuszpapírja, mert ahol azt elveszik, ott minden más emberi jog is sérül.

Rámutatott: a világ országainak negyven százalékában nincs vallásszabadság, és az ezen országokban élők teszik ki a világ lakosságának 75 százalékát, vagyis az emberiség háromnegyede nem gyakorolhatja szabadon a vallását.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság közös programsorozatán üldözött keresztény egyházak vezetői tartanak előadást, Oliver Dashe Doeme a hetedik meghívott előadó volt.

(MTI; kormany.hu)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Időarányosan és jól halad előre az országszerte összesen 39 épületet érintő nemzeti kastély- és várprogram - mondta Virág Zsolt az MTI-nek, kiemelve, hogy az egységes rendszerben való működtetés feltételeit is kidolgozták már.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint a 39 épület közül az első ütemben szereplő 22 épület GINOP pályázati támogatási szerződését maradéktalanul megkötötték, a második ütem 17 épületének fejlesztési stratégiája már szintén elkészült, és a pályázatok elkészítése és beadása zajlik.

Elmondta, hogy a 39 épület mintegy felénél már lezárultak, felénél pedig zajlanak a megalapozó restaurátori, régészeti és falszövetkutatások, a levéltári kutatások is megtörténtek, az építéstörténet pedig szintén elkészült szinte minden épület esetében.

Az első ütem esetében a legtöbb épület már engedélyezési tervekkel és jogerős építési engedéllyel rendelkezik - tette hozzá.

Virág Zsolt kiemelte: az első hét épület - a tatai Esterházy-kastély, a majkpusztai Esterházy-kastély és kamalduli remeteség, a sümegi püspöki palota, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a dégi Festetics-kastély, a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a füzérradványi Károlyi-kastély - esetében a generálkivitelezési közbeszerzési tender folyamatban van, az építkezések hamarosan megkezdődnek.

Mint elmondta, a kastélyokba tervezett kiállítások tervezési munkálatai az említett folyamatokkal párhuzamosan zajlanak.

Az épületek egyedi fejlesztési kreatív koncepciója mellett az egységes rendszerben való működtetés feltételeit is kidolgozták már, elkészült a nemzeti kastély- és várlánc arculata, valamint az ezeket egységbe foglaló Kastély- és Várkártya prototípusa - hangsúlyozta a miniszteri biztos, hozzátéve: a program egyedi védjegyeinek, a kastélyparkok használatát fókuszba állító Kertbirodalomnak, az épületek múltját a történetmesélés eszközeivel bemutató Legendáriumnak, valamint a legfiatalabb látogatói korosztály érdeklődését megragadó Minivilágnak a koncepciója szintén elkészült.

"Fontos cél, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram a műemlék-helyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett egységes, Európában is unikális, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag legyen" - mondta, hozzátéve, hogy a nemzeti kastély- és várlánc épületei esetében egy új gazdasági modell alapján a legalább nullszaldós fenntartás biztosítására törekszenek, kormányzati szempontból fontos cél, hogy a lánc sokrétű bevételi lehetőségei révén önfenntartóvá váljon.

A program keretében húsz kastély és tizenkilenc vár újul meg a következő években. A keretösszeg jelenleg 55 milliárd forint, amely azonban egyedi előterjesztések alapján nőhet.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

A kormány kiemelten segíti a családalapítás előtt álló fiatalokat is - mondta Novák Katalin egy budapesti játszótéren tartott sajtótájékoztatón.

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár úgy fogalmazott, azok a fiatalok, akik meghozták a családalapítás komoly döntését, számíthatnak a kormány támogatására, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak.

Az államtitkár a kormányzati segítség közül kiemelte azt, hogy munkát adnak a fiataloknak, hiszen "soha nem látott mélyponton van a munkanélküliség, és ez igaz az ifjúsági munkanélküliségre is."

2018 a családok éve lesz, ami még több támogatást jelent

- hangsúlyozta Novák Katalin.

Az intézkedések közül kiemelte, hogy gyermekvállalás esetén jövő januártól lehetőség nyílik a diákhitel felfüggesztésére és elengedésére. A jelenlegihez képest duplájára emelik a hallgatói gyed (gyermekgondozási díj) igénybevételének időtartamát.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI; kormany.hu)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A polgári kormány tartalmában és minőségében megreformálta a közigazgatási rendszert, az államigazgatásban és a kormányzati működésben az ügyfélközpontúság és a közcélok szolgálata valósul meg - mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar szakirányú továbbképzési szakok oklevélátadó ünnepségén.

A polgári kormány tartalmában és minőségében megreformálta a közigazgatási rendszert, az államigazgatásban és a kormányzati működésben az ügyfélközpontúság és a közcélok szolgálata valósul meg - mondta Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar szakirányú továbbképzési szakok oklevélátadó ünnepségén.

A Miniszterelnökség államtitkára felidézte: a 2010-es országgyűlési választást megelőzően az ország működését és különösen a közigazgatást több negatívum és hiányosság jellemezte, túlburjánzott, bonyolult szervezettel működött, nem volt áttekinthető a szabályozás és felelősségrendszere, adminisztrációs terhek sokasága nehezítette az emberek életét.

A polgári kormány felismerte a közigazgatás megreformálásának szükségességét, és az ország versenyképességének növelése érdekében döntött a nemzeti érdekek erőteljes és intézményesített eszközökkel is alátámasztott érvényestéséről, a közteherviselés kiszélesítéséről, a közigazgatás szervezetrendszerének jelentős méretű átalakításáról - mondta.

Hozzátette: a járási, kerületi kormányhivatalok kiépítésével, megerősítésével, a hatósági feladatok és hatáskörök racionalizálásával az ügyintézést az állampolgárokhoz a lehető legközelebb kívánták telepíteni, a járási, kerületi hivatalba. Az így kialakított államigazgatási struktúra költséghatékonyabb, könnyebben elérhető, magasabb szintű szolgáltatást nyújt.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása, és az, hogy az egyetem által biztosított egységes keretrendszerben valósulhat meg a közszolgálatban dolgozni kívánók képzése, kulcsmomentum volt a közigazgatás megújításában.

Kovács Zoltán azt kérte az oklevelüket átvevőktől, úgy dolgozzanak, hogy az emberek az ügyfélpultot ne elválasztó, hanem összekötő elemnek érezzék.

Patyi András, az egyetem rektora kitért arra, az alaptörvény sok értéket és alkotmányos célt rögzít, amelyek az államra, a közigazgatásra irányulnak. Példaként említette a pártatlan és tisztességes ügyintézéshez való jogot, a kiegyensúlyozott és fenntartható költségvetési gazdálkodás követelményét vagy az állam hatékonysága érdekében a tudomány eredményeinek felhasználását.

A rektor azt kérte a végzettektől, munkájuk során tartsák szem előtt, hogy a közigazgatásban válik valósággá az az érték és célgyűjtemény, amely együtt a magyar alkotmányt alkotja.

Kis Norbert, az Államtudományi és Közigazgatási Kar dékánja köszöntőjében felidézte: tavaly lépett hatályba az állami tisztviselőkről szóló törvény, amely szerint az állami tisztviselői előmenetel feltétele egyéves közigazgatási tanulmányok szakirányú szak elvégzése, most vehetik át oklevelüket az első ilyen szak hallgatói.

A dékán szólt arról is, hogy az államtudomány az államépítés tudománya, az államépítés végső célja pedig a nemzetépítés, ami a nemzeti önállóságot, a szuverenitást, a jó kormányzási képességet és a jó közigazgatást egyaránt jelenti.

Kitért arra is, hogy a nemzeti közösség, a nemzetállamiság egyre komolyabb védelemre és erősítésre szorul. Szavai szerint a védelem az egyetemen végzett honvéd- és rendőrtisztek feladata, a nemzetállam erősítése pedig nem kis részben a tisztviselői karé.

Az uniós forrásból finanszírozott, a fővárosi, megyei kormányhivatalokkal szoros együttműködésben megvalósított közigazgatási tanulmányok szakirányú továbbképzés első évfolyamán 353 hallgató végzett. A további öt szakirányú szakon - államháztartási gazdálkodás és ellenőrzés, elektronikus információbiztonsági vezető, közszolgálati protokoll, média- és közszolgálati kommunikáció, valamint választási igazgatás - 163-an végeztek.

(MTI; kormany.hu)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

A Kultúráért Felelős Államtitkárság Irodalmi Karaván és Művészeti Karaván címmel meghívásos pályázatot hirdet a külhoni magyar kultúra támogatására.

A 10 millió forint keretösszegű pályázatok célja a nemzeti összetartozás és a határon túli, magyarok lakta régiók egymás közötti kapcsolatainak erősítése, a külhoni magyar írószervezetek, közművelődési intézmények, egyesületek programjainak bővítése, a kulturális értékekhez való hozzáférés szempontjából hátrányos helyzetű területek, a határon túli magyar irodalom, képző-, ipar- és fotóművészet, továbbá filmes műhelyek értékeinek megjelenítése, népszerűsítése, a kortárs irodalom és művészetek értékeinek széles rétegekhez történő eljuttatása, a határon túli művészeti műhelyek megmutatkozási lehetőségeinek bővítése.

Az Irodalmi Karaván című meghívásos pályázat határon túli magyar írócsoportok, irodalmi műhelyek felolvasókörútjainak, irodalmi rendezvénysorozatainak megszervezéséhez és lebonyolításához nyújt támogatást. A pályázaton elnyerhető támogatási mértékének alsó határa programonként 300 ezer forint, felső határa 1 millió forint.

A pályázat benyújtására jogosult az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Lendva), a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

A Művészeti Karaván című meghívásos pályázat a határon túli magyar képző, ipar- és fotóművészeti kiállítások, valamit filmszakmai programok megszervezéséhez és lebonyolításához nyújt támogatást. A pályázaton elnyerhető támogatási mértékének alsó határa programonként 300 ezer forint, felső határa 1 millió forint.

A pályázat benyújtására jogosult az EMKE – Közép-Erdélyi Művelődési Intézet, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Pro Cultura Subcarpathica Egyesület (Beregszász), a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Lendva), a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

A pályázatok elbírálásakor előnyt élveznek azon pályázók, akik a felolvasókörutak, kiállítások, filmbemutatók tervezése során legalább egy programot a szórványmagyarság által lakott térségekbe terveznek.

A pályázati felhívások és mellékleteik innen letölthetők.

(EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének az egészségügyi vállalkozók és civil szervezetek támogatásáról szóló 19/2017. (VI.30.) önkormányzati rendelete alapján

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot ír ki

szolnoki székhellyel rendelkező, egészségügyi vonatkozású - prevenciós, rekreációs, rehabilitációs, oktatási, szabadidős feladatokkal, egészségkárosultak támogatásával vagy érdekvédelmével kapcsolatos - tevékenységet végző civil szervezetek támogatására

működési, vagy program szervezési célból.

 

A támogatási keret:

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2 500 000 forint.

A támogatás vissza nem térítendő támogatás

 

Támogatási kategóriák:

Működési célú támogatás

Működési célú támogatás keretén belül dologi kiadások (különösen ingatlan üzemeltetés költségei, megbízási díjak), bérköltségek és személyi jellegű kifizetések támogathatók.

Program szervezési célú támogatás

Program szervezési célú támogatás keretén belül a civil szervezet programjainak, rendezvényeinek szervezéséhez kapcsolódó dologi kiadások, bérköltségek és személyi jellegű kifizetések támogathatók.

 

Támogatás mértéke:

Működési célú támogatás esetén az igényelhető támogatási összeg legalább 30 000 forint és legfeljebb 100 000 forint.

Program szervezési célú támogatás esetén az igényelhető támogatási összeg legalább 50 000 forint és legfeljebb 100 000 forint.

A támogatás fenti kereteken belüli maximális mértéke az elszámolható költség 100%-a.

 

Támogatási időszak:

A pályázó által a pályázatban megjelölt, 2017. szeptember 30. és 2017. december 31. közé eső időszak.

A pályázat benyújtásának módja:

Egy pályázó csak egy kategóriában nyújthat be pályázatot.

Pályázni a pályázati felhívás mellékletét képező pályázati adatlapon Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteréhez címezve írásban, postai úton, vagy személyes benyújtás útján lehet.

A pályázati adatlap a Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Igazgatóság, Egészség- és Családügyi Osztályán (Szolnok, Kossuth tér 9. Új Épület I. Emelet) térítésmentesen átvehető, vagy Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata honlapjáról (www.szolnok.hu) letölthető.

 

A pályázat benyújtásának határideje:

2017. augusztus 15.

 

A pályázat benyújtásának helye:

Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Igazgatóság, Egészség- és Családügyi Osztály, 5000 Szolnok, Kossuth tér 9. Új Épület I. Emelet

 

A pályázathoz mellékelni kell:

- Acivil szervezet létezését, tevékenységi körét és működésének célját hitelesen igazoló okiratot.

- A pályázat kiírója tájékoztatja a pályázókat, hogy Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 25/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelete alapján vissza nem térítendő önkormányzati támogatás nem nyújtható a visszaigényelhető általános forgalmi adó összegére ezért a pályázathoz a pályázónak ÁFA alanyiságra vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni, mely a pályázati adatlap melléklete.

Hiánypótlás:

A hiányosan, vagy nem megfelelően benyújtott pályázatok esetén az igénylőt Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Igazgatóságának Egészség- és Családügyi Osztálya – 5 napos határidő megjelölésével – hiánypótlásra hívja fel.

 

Kizáró Körülmények:

A pályázat kiírója tájékoztatja a pályázókat, hogy a pályázat érvénytelen, amennyiben

a) az Önkormányzat hivatalos tudomást szerez arról, hogy az igénylő a támogatás elnyerése érdekében lényeges tényt, körülményt elhallgatott, a jogosultsági feltételekre vonatkozóan a valóságtól eltérő nyilatkozatott tett,

b) a kérelem, pályázat határidőn túl érkezik,

c) hiányosan, vagy nem megfelelően benyújtott pályázatok esetén biztosított hiánypótlási határidőt az igénylő elmulasztja,

d) a pályázó a korábbi Önkormányzati támogatással kapcsolatos elszámolási kötelezettségének nem tett eleget, vagy

e) a pályázónak korábbi önkormányzati támogatás visszafizetésére vonatkozóan kötelezettsége keletkezett, mert az Önkormányzat a korábbi önkormányzati támogatás folyósítását követő 5 éven belül hivatalos tudomást szerzett arról, hogy az igénylő  a támogatás elnyerése érdekében lényeges tényt, körülményt elhallgatott, a jogosultsági feltételekre vonatkozóan a valóságtól eltérő nyilatkozatott tett.

A d)-e) pontban foglaltakat nem kell alkalmazni, ha az új pályázat benyújtásáig a civil szervezet, vagy egészségügyi vállalkozó ügyviteli képviseletében változás következett be.

 

A pályázatok elbírálása:

A pályázatokat Szolnok Megyei Jogú város Közgyűlésének Egészségügyi, Sport, Turisztikai és SzociálisBizottságabírálja el, kivéve ha a javaslat alapítványi, közalapítványi támogatást érint, melyre vonatkozó bizottsági kezdeményezésről Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésehoz döntést.

A pályázatok elbírálása a hatáskörrel rendelkező testületek 2017. szeptemberi munkaterv szerinti ülésén történik.

 

Elszámolás határideje:

A pályázat kiírója tájékoztatja a pályázókat, hogy nyertes pályázat esetén a támogatás felhasználásáról 2018. január 15. napjáig kell elszámolni.

 

Csekély összegű (de minimis) támogatásra vonatkozó tájékoztatás:

A pályázat kiírója tájékoztatja a pályázókat, hogy jelen pályázat útján nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani.

A támogatott a támogatással megszerzett előnyt - az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével - nem használhatja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá - az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően - közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására.

A támogatottnak az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

A támogatott és az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.]

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek  (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.

A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.

A támogatottnak a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őriznie, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a támogatott köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.

A támogatás nyújtása az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 25/2013. (VI.28.) önkormányzati rendelet csekély összegű támogatásra vonatkozó szabályai szerint történik.

 

 

Szolnok, 2017. július 14.

Szalay Ferenc
Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere

 

A Global Witness nevű nemzetközi civil szervezet szerint legalább 200, vagyis minden korábbinál több ember adta életét a környezetért 2016-ban szerte a világon.

 

A legtöbben Brazíliában (49 ember), Kolumbiában (37 ember), a Fülöp-szigeteken (28 ember) és Indiában (16 ember) haltak meg a föld, az erdők és a folyók védelmében.

"A bolygónk védelméért folytatott küzdelem egyre hevesebb, és emberéletekben mérhető az ára, miközben egyre több embernek nincs más választása a harcon kívül földjeik kizsákmányolását és környezetük veszélybe kerülését látva" - írta közleményében a Global Witness egyik munkatársa, Ben Leather.

A szervezetet aggasztja a környezetvédelem áldozatainak, illetve az érintett országoknak egyre növekvő száma.

2015-ben 16 országban 185-en haltak meg, míg 2016-ban 24 országban legalább 200-an.

A Global Witness szerint a halálesetek száma ennél jóval magasabb is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy nem minden ügyről érkezett hír.

Az esetek 40 százalékában az áldozatok az őslakosok közül kerültek ki, akiknek nemzedékek óta öröklődő földjeit vállalatok, földbirtokosok vagy helyi hatalmasságok felvásárolták.

forrás: origo.hu

Forrás: https://www.nonprofit.hu

Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság (EB) Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt – írja az MTI.

Christian Wigand szóvivő a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján közölte: úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a civil szervezetekre vonatkozó, nemrég elfogadott jogszabály ügyében, amelyet több szempontból is aggályosnak találtak.

Az EB értékelése szerint a jogszabály indokolatlan „beavatkozást” jelent az uniós alapjogi chartában garantált jogokba, különösen az egyesülési szabadság terén, illetve a magánélet és a személyes adatok védelmét illetően is aggályokat vet fel.

Emellett a testület úgy véli, hogy a törvény „indokolatlanul és aránytalanul” korlátozza a tőke szabad mozgását, azáltal, hogy Brüsszel szerint az új nyilvántartásba vételi, bejelentési és nyilvánosságra hozatali követelmények diszkriminatívak, és komoly adminisztratív terhet jelentenek az érintett szervezetek számára. Mint írták, a törvény akadályozhatja a civil szervezeteket az adománygyűjtésben, korlátozva a tevékenységüket. Az intézkedéseknek elrettentő hatásuk lehet, és megnehezítik az érintett szervezetek finanszírozását.

„A civil társadalom demokratikus társadalmaink fontos pillére, ezért nem szabad indokolatlanul korlátozni a tevékenységét. Gondosan tanulmányoztuk a törvényt, és arra jutottunk, hogy nem felel meg az uniós jognak. Elvárjuk, hogy a magyar kormány mielőbb kezdjen párbeszédet a kérdés megoldása érdekében” – emelte ki közleményében Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke.

A bizottság azt is kifogásolja, hogy a törvény értelmében a civil szervezeteknek az adományozók személyét és a pontos összeget is közzé kell tenniük, és Brüsszel szerint a törvény nem teremt megfelelő egyenesúlyt az átláthatóság igénye és az adományozók és kedvezményezettek személyes adathoz és magánélethez fűződő jogai között.

A magyar hatóságoknak egy hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak az ismertetett kifogásokra. Ha a felszólító levélre nem érkezik válasz, vagy Magyarország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az Európai Bizottság úgy dönthet, hogy a kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően – ha szükséges – a bizottság az Európai Unió Bírósága elé viheti az ügyet.

Ugyancsak csütörtökön az EB újabb szakaszba léptette a felsőoktatási törvény módosítása miatt áprilisban Magyarország ellen megindított jogsértési eljárást. Az uniós jog végrehajtása felett őrködő szervezet indokolással ellátott véleményt küldött az ügyben a kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti. A bizottság tudatta, hogy a magyar válaszlevél alapos elemzése után is fenntartja korábbi megállapításait, amelyek az eljárás megindításához vezettek.

A módosított törvény ellentétes az uniós joggal: kérdések merültek fel a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságával, valamint a tudományos, az oktatási és a vállalkozási szabadsággal kapcsolatban – közölte a testület.

Magyarországnak mostantól egy hónapja van arra, hogy összhangba hozza az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, mely a bírálói szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU), különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.

Brüsszel még április végén kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást a felsőoktatási törvény miatt, amelynek egyes szakaszai szerinte uniós jogba ütköznek.

Az eljárás megindulásakor, áprilisban a bizottság a szokásos két hónap helyett csak egyet adott a magyar kormánynak a válaszra. Május végére ez meg is született, a magyar kormány viszont úgy látta: Brüsszel egy pontot sem hozott fel, amely miatt a törvény módosításra szorulna.

A bizottság négy jogforrást is talált még, amelyekbe a lex CEU ütközhet. Idetartozik az alapszerződés, a szolgáltatások szabad nyújtásáról rendelkező irányelv, a WTO-egyezmények, valamint az alapvető jogok chartája.

forrás: mno.hu

Forrás: https://www.nonprofit.hu

A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred kijelölt állománya, és más katonai szervezetektől megerősítésként ide vezényelt állományjúnius 19. és július 26. között végrehajtja a Black Swan (Fekete Hattyú) 2017 nemzetközi gyakorlatot, a nemzetközi együttműködés és a különleges műveleti képességek fejlesztése érdekében.

A Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred kijelölt állománya, és más katonai szervezetektől megerősítésként ide vezényelt állomány június 19. és július 26. között végrehajtja a Black Swan (Fekete Hattyú) 2017 nemzetközi gyakorlatot, a nemzetközi együttműködés és a különleges műveleti képességek fejlesztése érdekében.

A gyakorlat során július 16-án 01.00 és 07.00 között ejtőernyős ugrások lesznek az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázis területére. Az ugrások egy alacsonyan repülő C-130 HERCULES repülőgépből történnek. A fenti időszakban jelentős hanghatás várható valamint a 442-es főúton időszakos útlezárások tervezettek az ejtőernyős katonák biztonságos földet érése érdekében.

A gyakorlat vezetése a lakosság türelmét és megértését kéri.

Forrás: http://info.szolnok.hu/

Az Auriga ÉRTE, a Gördögök SE, az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete – a 10 éves Civil Városmarketing Kerekasztal tagjai - 2017-ben is megrendezte – immár ötödik éve - az AURIGA Erdei Futóverseny sorozatot, melynek pénteken tartották díjátadó gáláját.

A CVK évek óta az egészséges életmódra nevelés szellemében hirdeti meg programjait a lakosság részére a fiataloktól kezdve egészen a szépkorú korosztályig - mondta el Szabovik Zoltán projektmenedzser. Az idei évben a verseny célja a versenyzés rendszeres biztosítása – a mindennapos testnevelés szellemében - a diákok illetve az amatőr futók és más sportágak művelői részére, valamint a futás és az egészséges életmód népszerűsítése volt.

A program, mely több civil szervezet összefogásán alapul, az önkormányzat családbarát törekvéseivel is összhangban van, illetve az egészségügyi szakmai program célkitűzéseit erősíti.

A futóverseny sorozatot pénteken egy gálával zárták az Agórában, ahol Szabó István alpolgármester is gratulált a nemes kezdeményezéshez és a résztvevők aktivitásához.

A rendezvényen azokat ismerték el, akik legalább négy alkalommal éltek a versenyzés lehetőségével, illetve korcsoportonként és távonként - 36 kategóriában - díjazták az első három helyezettet.

Forrás: http://info.szolnok.hu/

Az Egészséges Budapest Program hárommillió ember egészségügyi ellátását gondolja újra, a dél-budai központról (Dobogó területen) szóló önálló előterjesztésnek augusztus végéig kell megszületnie - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a témában tartott háttérbeszélgetésen.

Az Egészséges Budapest Program hárommillió ember egészségügyi ellátását gondolja újra, a dél-budai központról (Dobogó területen) szóló önálló előterjesztésnek augusztus végéig kell megszületnie - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a témában tartott háttérbeszélgetésen.

Ónodi-Szűcs Zoltán közlése szerint a következő tíz évre 700 milliárd forintot terveznek az Egészséges Budapest Programra, amelyből már ebben az évben 40 milliárd rendelkezésre áll.

A program miniszteri biztosa, Cserháti Péter arról beszélt, hogy a 40 milliárd forint feléből az év végéig több intézmény fordíthat pénzt eszközbeszerzésre, orvostechnikai fejlesztésre. Ezek között lehetőség lesz négy nagy értékű érfestő berendezés, számos CT és MR megvásárlására, az Uzsoki utcai kórház lineáris gyorsítót kap, illetve mind a három centrumba - észak-pesti, dél-pesti és dél-budai - PET-CT berendezés is kerül.

A 40 milliárd forint másik felét a beruházások megkezdéséhez szükséges tervezésekre, közbeszerzési, engedélyezési eljárásokra fordítják.

A koncepció részeként tíz telephely költözik majd el jelenlegi helyéről, például a Merényi kórház betagozódik a Szent László kórházba, a Honvédkórház Podmaniczky úti telephelye pedig a Honvédkórház új területére költözik.

A fővárosi gyermekellátás területi "egyenetlenségeit" is korrigálni szeretnék, mert jelenleg nagy a különbség a budai és a pesti oldal között - mondta a miniszteri biztos.

Az ágyak számát tekintve Pesten ezer, Budán viszont csak 197 ágy van a gyermekellátásban. A tervek szerint egyes ellátási formák átkerülnének budai kórházakba, illetve a majdan felépülő dél-budai új kórházba.

Az egészségügyi államtitkár hangsúlyozta, az Egészséges Budapest Program nem kapacitásfejlesztésről szól, hanem arról, hogy a mostaninál ésszerűbbé tegyék a fővárosi ellátás működését.

Az elképzelések szerint az összevonások után üresen maradó épületek további hasznosításáról a jövőben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium dönt majd.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma