Skip to content

Beszédet mondott a mártírhalált halt magyar zsidó sportolók és sportvezetők tiszteletére állított emlékmű leleplezése alkalmából Ramat Ganban a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

Latorcai Csaba izraeli látogatásán, a Maccabiah 2017 – a zsidó sportolók kétévente megrendezésre kerülő olimpiája – keretén belül emlékezett. A politikus méltatta a holokauszt áldozataivá vált sportolók és sportvezetők tehetségét és szorgalmát, amivel hozzájárultak a magyar sport fejlődéséhez és ahhoz, hogy Magyarország sportnagyhatalommá váljon. Az emlékmű főhajtás a mártírok előtt és tiszteletadás a hősöknek. Arra hív mindnyájunkat, hogy a Vészkorszak és a II. világháború látható és láthatatlan sebeinek gyógyítását közösen végezzük el.

A sebek gyógyítását szolgálja az is, hogy Magyarországon és annak határain túl, számos zsinagóga felújítása kezdődött meg az elmúlt esztendők során. Kormányzati döntés született továbbá arról, hogy komoly pénzügyi forrás kerül elkülönítésre az elhagyott zsidó temetők rendbehozatalának megkezdésére is.

(Miniszterelnökség)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

Újraindult Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna határon átnyúló, Huskroua elnevezésű együttműködési programja, amelynek nyitókonferenciáját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, a L'Huillier-Coburg-kastélyban tartották csütörtökön.

A rendezvényen Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára mint a program irányítóhatóságának vezetője azt mondta: a négy ország együttműködésének új fejezetét nyitják meg, minden félnek fontos ez az esemény és a kooperáció. A most futó program szerves folytatása a 2007 és 2013 közöttinek.

A politikus kiemelte: ez azon kevés olyan program egyike, amelynek a támogatásából nem faragni akar az EU bizottság, hanem még tesz is hozzá, a korábbi 72 millió euróhoz képest most 76 millió áll rendelkezésükre, a pénz a négy ország tíz megyéjére összpontosul.

Hangsúlyozta: a nyitás hivatalosan ugyan most van, de már több pályázat elérhető, éppen ezért arra kéri a résztvevőket, hogy osszák meg javaslataikat, ötleteiket, és a határidőig valósítsák meg azokat közösen a négy ország területén élő emberek javára.

A nyitókonferencia célja ehhez kapcsolódva az is volt, hogy diplomáciai csatornákon keresztül, valamint a négy ország központi, regionális és helyi szintű döntéshozói számára közvetlen tájékoztatást nyújtson a program keretén belül rendelkezésre álló európai uniós források felhasználásának lehetőségeiről.

A program első nyílt pályázati felhívása 2017. február 15-én jelent meg, amelynek keretében az együttműködési projektekben részt vevő megyék által támogatott, stratégiai fontosságú, infrastrukturális beruházásokat tartalmazó pályázatok benyújtására van lehetőség.

Ugyanakkor prioritást élvez a környezet fenntartható használata a határ menti területeken, a természeti erőforrások megőrzése, az üvegházhatású gázok kibocsátását és a folyószennyezettséget csökkentő intézkedések, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a személyek és áruk szabad áramlásának javítása érdekében.

Ugyancsak elődleges szempont az információ-megosztás fejlesztése, a természeti és ember okozta katasztrófák megelőzését célzó közös tevékenységek, valamint vészhelyzetekben közös cselekvések támogatása, a helyi kultúra és a történelmi örökség turisztikai tevékenységek általi népszerűsítése és az egészségügy fejlesztésének támogatása.

(Miniszterelnökség)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

Magyarország soha nem rendezett akkora sportversenyt, mint amekkora a pénteken kezdődő vizes világbajnokság lesz – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 95. Kormányinfón, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen.

Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Magyarország Mexikó visszalépése után "beugróként" rendezi meg a világbajnokságot. Magyarország ezzel mindenképpen rekordot dönt - jegyezte meg.

A miniszter közölte, az ország új létesítmények megépítésével és számos felújításával készült a sporteseményre. Az új létesítmények megépítésére és a magyar vizes sportok támogatására mintegy 85 milliárd forintot költöttek - tette hozzá.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Szerinte a magyar vizes sport ilyen infrastrukturális beruházásokat nem kapott az elmúlt években.

Lázár János mindenkitől nagyvonalúságot kért és azt is kérte, hogy a sikernek drukkoljanak és a sikerhez segítsék hozzá a magyar sportolókat. Elmondta, közel 100 magyar sportoló indul a versenyeken, úszásban minden számban indul magyar versenyző a vb-k történetében először.

A Seuso-kincsek visszaszerzése a tudománynak is óriási lehetőség

A tudomány szempontjából is óriási lehetőségnek nevezte a Seuso-kincsek második hét darabjának visszaszerzését a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki jelezte: a British Museummal közösen eddig nem látott alaposságú kutatómunka indulhat a Pannon térség feltérképezésére.

Lázár János elmondta, hogy hét év szívós munka előzte meg a Magyarországról elkerült, 14 darabos nemzeti kincs visszaszerzését. A magyar muzeológia nagy eredménye, hogy visszakerülhettek hazánkba hosszú kitérő és kalandos történet után - tette hozzá, megköszönve Baán Lászlónak, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának munkáját.

Tájékoztatása szerint a munkában a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda vett részt és a Magyar Államkincstár finanszírozta a hazahozatallal kapcsolatos költségeket. Összesen 43,5 millió eurót áldozott az ország azért, hogy visszakapja több 100 millió eurót érő jogos tulajdonát - mondta a tárcavezető.

Megjegyezte: a "kincsvadászat" nem marad ennyiben, ugyanis sokan hisznek abban, hogy a legjelentősebb római kori lelet sokkal nagyobb, és további darabok is előkerülhetnek. A kormány minden bejelentést megvizsgál - közölte.

A minisztert kérdezték a Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánításával kapcsolatos perről is. Azt felelte: a bíróság nem a védettséget vitatja, hanem egy 30 éves jogvitát kell tisztázni, miszerint amikor először Magyarországra került a kép, akkor volt-e visszaszállítási kötelezettség az Egyesült Államokba. Ezt követően semmi akadálya a védetté nyilvánításnak - fogalmazott, hozzátéve: a kérdés nem érinti Pákh Imre tulajdonjogát.

A műgyűjtő nem akarja elvinni a képet az országból, viszont van egy árelképzelése, és nem jutottak eddig egyezségre - jegyezte meg Lázár János.

Megkérdezték a Várgondnokságnál tartott belső vizsgálatról is, amelyre válaszul azt közölte, lezárult a folyamat, jövő hétre várható tájékoztatás az eredményről.

20 pontos akcióterv a minőségi élelmiszerekért

A kormány 20 pontos akciótervet fogadott el a magyar élelmiszerek minőségére vonatkozóan - közölte Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint az intézkedések arról szólnak, hogy az embereknek hogyan lehet jó minőségű élelmiszereket biztosítani és megvédeni őket attól, hogy a multinacionális cégek rossz minőségűeket adjanak el nekik.

A kormány hatósági tájékoztatási, tudatformáló és ellenőrző munkát indít, hogy érdemben javuljon az élelmiszerminőség - fejtette ki a tárcavezető.

Fontosnak tartotta a magyar élelmiszerek népszerűsítését, kiemelve, hogy az elmúlt hét évben 30-ról közel 60 százalékra nőtt a magyar termékek aránya a kiskereskedelmi forgalomban.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Ismertette azt is, hogy a kormány 2017 első felében 17 ülést tartott, 130 előterjesztést tárgyalt, a legtöbbet május 3-án. A kormány két kabinetje, a stratégiai és a gazdasági összesen 32 ülés tartott, 612 előterjesztést tárgyaltak meg - részletezte.

Kibővül a Kisfaludy-program

A Dunakanyar, Debrecen és Hortobágy térsége is részesülhet a 2019 és 2030 között megvalósuló Kisfaludy turisztikai fejlesztési programból - jelentette be Lázár János.

Emlékeztetett arra, hogy a nemrégiben meghirdetett háromszázmilliárd forintos program eddig a Balatonra, a Fertő-tóra és a tokaji borvidékre terjedt ki. Ehhez csatlakozik most a három másik régió - közölte.

Közölte, Magyarország GDP-jében a turizmus 15-20 százalékot tesz ki, ezért nagyon fontosak az országnak az ebből az ágazatból származó bevételek. Emlékeztetett arra is, hogy idén új struktúrát alakítottak ki a turizmus területén, létrejött a nemzeti turisztikai ügynökség.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Kitért arra, hogy jogszabály-változásokkal a magyarországi nyaralóhajózás megkönnyítését tervezik, míg a jövőben a kerékpárutaknál a közművek kiváltását a közműszolgáltatóknak kell finanszíroznia.

Beszámolt arról, hogy a sportorvoslás szabályainak átalakításával, ha a háziorvosok akarják, akkor a sportegészségügyi alkalmassági igazolást ők is kiállíthatják. Hozzátette: hozzájárultak Szekszárd és Salgótarján hitelfelvételéhez közműfejlesztés céljából.

Lázár János elmondta, a kormány terve Budapesten egy 700 milliárd forintos egészségügy-fejlesztési program, és idén egy 20 milliárd forintos műszerbeszerzés előtt állnak a budapesti kórházak.

A minisztert kérdésre elmondta, a nyitott mellkassal kardiológiai intézetből a Heim Pál Gyermekkórházba CT-re szállított kislány állapota a vizsgálat előtt és után is stabil volt. A gyermek hosszabb ideje beteg volt és az orvosok megtettek mindent annak érdekében, hogy életét megmentsék - közölte.

Lázár János azt mondta, 2010 óta azon dolgoznak, hogy javítsanak mindenki egészségügyi helyzetén, aki az országban él. Elköltöttek eddig több száz milliárd forintot - folytatta, majd hozzátette: "eddig jutottunk, ennyit tudtunk elérni".

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Meg kell állítani a bevándorlást

Szólt arról is, hogy a magyar kormánynak mintegy két tucatnyi vitás ügye van az EU-val, az Európai Bizottsággal (EB). Ez normális mennyiség, az ügyek számát tekintve Magyarország a tagállamok között a középmezőnyben van, a 28 tagállamból a tizenharmadik - mondta. Szerinte olyan ügyekről van szó, amelyek több évtizedre meghatározzák az ország sorsát, például a bevándorlás vagy a föld kérdése.

A legfontosabb ügynek a bevándorlást nevezte, amellyel kapcsolatban azt mondta, az EU szeretné megszervezni a bevándorlást, meg akarja nyitni a kapukat, ezzel szemben Magyarország azt mondja: le kell zárni a határokat, meg kell állítani a bevándorlást. Ez egy olyan ügy, amely miatt 3-4 kötelezettségszegési eljárás is folyik Magyarországgal szemben - tette hozzá.

Kérdésre azt is elmondta, hogy az eljárásokkal kapcsolatban a kormány minden kérdésre válaszol, a CEU ügyében azonban "egy centimétert sem" közeledtek az álláspontok. Az Európai Bizottság érveléséből kitűnik, hogy Soros György oldalán állnak, sok, vagy súlyos érvet azonban nem látott - jegyezte meg. A civil törvény illetően még a "nulladik fázisban" tart az eljárás, a testületnek kérdései vannak - mondta a miniszter.

Kérdésre válaszolva nagy esélyét látta annak, hogy az EB át tudja vinni a bevándorlási ügynökségre vonatkozó terveket, amellyel elvonnák a tagállamok azon hatáskörét, hogy meghatározzák, kik élhetnek a területükön. Szerinte ez Soros György javaslata.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A Soros Györgyöt ábrázoló kormányzati plakátokra vonatkozó számos kérdésre a miniszter megerősítette a kormány álláspontját: az ország biztonsága ügyében nem kötnek kompromisszumot és nincsenek tekintettel senki származára. Az, hogy az ország határához félmillió bevándorló jön, olyan biztonsági kérdés, amelyben semmilyen kompromisszumot nem köt Magyarország - fejtette ki. Ezt tudomásul kell vennie azoknak a zsidó közösségeknek is, amelyek a Soros Györggyel kapcsolatos kampány miatt aggályaikat fogalmazták meg - rögzítette. Hozzátette: tiszteletben tartják a magyarországi zsidó közösségek álláspontját és tudomásul veszik az izraeli külügyminisztérium véleményét.

Elmondta, a jövő héten többnapos állami látogatásra érkezik Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Magyarországra. Cáfolta azt, hogy az izraeli kormányfő látogatása miatt veszik le a Soros Györgyöt ábrázoló plakátokat. A kampány július 15-ig volt megrendelve - jelezte.

Lázár Jánost faggatták Soros György elismeréseinek esetleges visszavonásáról is. A budapesti díszpolgári címről szólva közölte: a kormány nem foglal állást abban, de szerinte nem volna helyes lépés. A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét illetően pedig azt mondta: nem tud ilyen kezdeményezésről és nem támogatná a visszavonást.

A jó szakembereket meg is kell fizetni

A tárcavezető kérdésre tudatta, hogy a kormány nem tervezi, hogy Alkotmánybírósághoz fordul az állami cégvezetők bérplafonját érintő kúriai döntés miatt. Mint mondta, csak úgy lehet egy jó szakemberre munkát, állami vagyont rábízni, ha meg is fizetik, ellenkező esetben a piacon vállal munkát. A bérezésnél a kormány az Állami Számvevőszék javaslatait vette figyelembe - jegyezte meg, hozzátéve: amíg a gazdasági eredmények nem tették lehetővé, addig szükség volt a moratóriumra, most azonban a gazdaság számai javultak és a cégek is eredményesebbek.

Faggatták a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával kapcsolatos aláírásgyűjtésről is. Úgy reagált: két álláspontjuk van, egyrészt megvárják, hogy mit döntenek az emberek, másrészt a munkaszüneti napok számának bővítésére a kormány nem tesz javaslatot.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A miniszter a még zajló tárgyalások miatt nem tartotta indokoltnak, hogy a szocialisták kezdeményezésére rendkívüli parlamenti ülés legyen a felsőoktatási törvényről.

Kérdésre válaszolva a makói gimnázium igazgatójával kapcsolatban elmondta, 22 éve vezeti az intézményt és annak színvonala most rosszabb, mint korábban volt. Hozzátette: helyesnek tartja, hogy az állam a színvonal növelése érdekében új igazgatót keres. A váltással kapcsolatos esetleges politikai befolyásról azt mondta, a Fidesz hét éve kormányoz, ezalatt az időszak alatt a most távozó igazgató vezette a gimnáziumot.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

A kormány nem zár be egyetemet, hanem képzőhelyek létesítését támogatja - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) székesfehérvári kampuszának fejlesztéséről szóló projekt nyitó rendezvényén csütörtökön.

Palkovics László azt mondta: a magyar kormány egyetemeket támogat és egyetemek képzését szeretné elvinni oda, ahol arra szükség van. Ezért nyert el a BCE is csaknem másfél milliárd forintot arra, hogy a székesfehérvári kampuszát tovább bővíthesse.

A kormány nemcsak európai uniós, hanem költségvetési forrásokból is növelni kívánja a felsőoktatás finanszírozását - tette hozzá az államtitkár. Palkovics László kiemelte: jövőre az ideihez képest 38 milliárd forinttal magasabb összeg szerepel a felsőoktatás támogatására a költségvetésben. Ebben szerepelnek infrastrukturális elemek, például a PPP-konstrukciók kiváltása, de kutatási támogatásokra is 15 milliárd forinttal több jut.

Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora elmondta: második évüket kezdik meg idén Székesfehérváron, ahol kampuszukat olyan képzésekkel szeretnék még vonzóbbá tenni, amelyek fővárosi intézményükben sem elérhetőek jelenleg. Céljuk az is, hogy nemzetközileg jegyzett oktatókat, kutatókat hozzanak el a Fejér megyei városba, igazi intellektuális közösséget kialakítva.

Pavlik Lívia, az egyetem kancellárja a székesfehérvári kampusz új épületéről elmondta, folyamatban van az épület vagyonkezelésének átvétele az Óbudai Egyetemtől. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében, 1,475 milliárd forintból megvalósuló fejlesztésre a terveik elkészültek, hamarosan kiírhatják a közbeszerzést, a munkálatok pedig várhatóan 2019-re fejeződnek be. Pavlik Lívia arról is beszélt, hogy a székesfehérvári kampuszhoz kapcsolódó kutatási célú programokra eddig 1,3 milliárd forint pályázati forrást nyert el intézményük.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere úgy fogalmazott: a Budapesti Corvinus Egyetem fejlesztése a jövőt szolgálja. A székesfehérvári felsőoktatás fejlesztését korábban is szorgalmazták ipari és gazdasági szereplők - tette hozzá.

A beruházás során 1,475 milliárd forintból megújul a mintegy 1900 négyzetméter alapterületű, háromszintes egykori laktanyaépület. A fejlesztés részeként kialakítanak egy 160 hallgatót befogadó és négy kisebb előadótermet, több tanulószobát, kutatólabort, konzultációs termet és egy könyvtárat is.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A pécsi Bartók Béla Férfikar képviseli Magyarországot az első Eurovíziós Kórusversenyen, amelyet jövő szombaton rendeznek Rigában - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, karnagy elmondta, hogy Magyarország a nagy kórusnemzetek közé tarozik és "bárhová megy magasan kvalifikált magyar kórus a világban, mindenhol a mezőny elején végez".

Felidézte, hogy a pécsi Bartók Béla Férfikar is számos sikert ért már el világszerte, így az Eurovíziós Kórusverseny szervezői nem véletlenül őket választották ki az első alkalommal tartandó megmérettetésre.

"Amerikától Ázsiáig nagyon nagy presztízse van a magyar kóruszenének és bízunk abban, hogy a rigai versenyen is kiválóan fognak szerepelni a magyar énekesek" - fogalmazott Hoppál Péter.

Lakner Tamás, a Bartók Béla Férfikar vezetője a műsorban felidézte, hogy az elmúlt két évtizedben több mint negyven díjat nyertek nemzetközi kórusversenyeken és kiemelte, hogy 2010-ben velük vették lemezre a Kodály-összkiadás részeként Kodály Zoltán összes férfikari művét.

A július 22-i versenyen is egy Kodály-művel, a Karádi nótákkal áll színpadra Rigában a Bartók Béla Férfikar. Lakner Tamás elmondta, hogy a szervezők kérése az volt, hogy hat perces és a nemzeti sajátosságokat tükröző művet adjanak elő. Hozzátette, hogy a Karádi nótákkal már több sikert arattak külföldön és ez egy olyan mű, amelyben nagyon sokféle karakter jelenik meg a drámától a mulatozásig.

A kórusverseny szervezője az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU), amely még 2017 februárjában jelentette be a kórusoknak szóló megmérettetés elindítását. Az első Eurovíziós Kórusversenyen kilenc ország indul: a magyar férfikar mellett osztrák, észt, lett, belga, német, szlovén, dán és walesi kórus produkcióját értékeli a három tagú szakmai zsűri, amelynek Elina Garanca lett szoprán; John Rutter angol zeneszerző, karmester és Nicolas Fink svájci kórusvezető, bariton a tagja.

Az Eurovíziós Kórusversenyt a közmédia M5 csatornája élőben közvetíti július 22-én.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Már kétszázezren vették igénybe a Nők 40 kedvezményt, amely 40 év munkaviszony után, a nyugdíjkorhatár elérése előtt is lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását - közölte Novák Katalin.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a program kétszázezredik kedvezményezettjének köszöntésén kiemelte:

a Nők 40 elsősorban családpolitikai és nem nyugdíjpolitikai intézkedés.

Szeretnék ezzel elismerni a nők kettős helytállását - a munkaerőpiacon és a családokban -, valamint lehetővé tenni, hogy segítsenek a gyerekek nevelésében.

Az államtitkár elmondta, a 2011-ben bevezetett lehetőség igénybevételéhez a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani, függetlenül a gyermekek számától.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A programnak köszönhetően

az érintettek körülbelül négy és fél évvel korábban tudnak nyugdíjba menni, mint az átlag

- mondta Novák Katalin, hozzátéve, a lehetőség nagyon népszerű és egyre nagyobb az érdeklődés iránta.

Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója a Nők 40 programot a magyar társadalompolitika egyik sikerágazatának nevezte, és elmondta, a százezredik kedvezményezettet 2013 végén köszöntötték.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója, Újbuda alpolgármestere arról beszélt, hogy a szervezet egyik kiemelt programja az úgynevezett "pótnagyiprogram", amellyel segítséget szeretnének nyújtani azoknak a családoknak, amelyeknek nélkülözniük kell a nagymamát valamilyen okból.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI; kormany.hu)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

 

2017. június 27-étől a civil szervezeteknek be kell jelenteniük a bíróságon, ha az adott évben 7.200.000 forintot elérő támogatást kaptak külföldről.

 

Ha a bejelentést elmulasztják, a bíróság bírságot szabhat ki. Az alapítványok, egyesületek az új kötelezettségüknek űrlap kitöltésével és beadásával tehetnek eleget, amely ide kattintva letölthető.
A bejelentés alapján a bíróság a nyilvántartásban rögzíti, hogy a szervezet külföldről támogatott. A civil szervezetek bárki számára elérhető névjegyzéke így új adatkörrel bővült. A június 19-én kihirdetett jogszabály alapján mindössze 8 nap állt a bírósági szervezet rendelkezésére ahhoz, hogy a szükséges informatikai fejlesztéseket elvégezze.
A civil szervezetek továbbra is kötelesek éves beszámolóikat letétbe helyezni. A beszámolókban egyebek mellett megtalálhatóak bevételeik, kiadásaik, gazdálkodásuk eredménye. Idén június 30-áig több mint 70 ezer beszámolót helyeztek letétbe, ami csaknem 10 ezerrel több, mint 2016-ban. A beszámolóknak már csak a hatoda érkezett papír alapon, a többit online módon juttatták el az Országos Bírósági Hivatalhoz.
A digitális bíróság fejlesztésének egyik sikerterülete a civil szervezetek nyilvántartása. Általa több millió érdeklődő hiteles adatokból tájékozódhat a civil szervezetek működéséről.
forrás: birosag.hu

Egy évvel ezelőtt, 2016. július 1-ével indult el, egy országos hálózat részeként az Észak-Alföldi Jogpontok projekt, mely a régió három megyéjében, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben biztosít jogi szolgáltatásokat. Az Észak-Alföldi Jogpontok projekt az érdeklődők számára ingyenesen nyújt személyre szabott jogi tanácsadást a munkajogi, társadalombiztosítási, cégjogi kérdéseikre, valamint magánszemélyek számára adójogi kérdésekben is 2019. június 30-ig.

A Magyar Kormány támogatásával, az Európai Uniós források felhasználásával elindított ingyenes jogsegély-szolgálat az Észak-Alföldi régióban 26 településén, 31 szolgáltatási helyszínen vehető igénybe személyesen.

A pontos ügyfélfogadási helyszínek és időpontok a www.jogpontok.hu honlapon keresztül érhetőek el az Észak-Alföldi régió kiválasztásával.

Az Észak-Alföldi Jogpontok projekt célja, hogy a régióban valamennyi állampolgár ingyenes, minőségi és elérhető jogi szolgáltatáshoz jusson, a JOGpont irodák ügyvédei személyre szabott tanácsadással és felvilágosítással, iratmintákkal segítik a szolgáltatáshoz fordulókat.

A szolgáltatást egyaránt felkereshetik munkavállalók, álláskeresők, egyéni és társas vállalkozók, nyugdíjasok, Gyes/Gyed-en vagy hasonló ellátáson lévők. A szolgáltatás rendkívüli előnye, hogy olyan rétegek is elérhetik, akik pusztán saját erőből fizetett jogi tanácsadást nem tudnak igénybe venni.

Az ingyenes jogsegély igénybe vehető továbbá telefonon, ingyenesen hívható zöld számon (06-80-77-88-00), valamint online chates és e-mailes formában a projekt honlapján (www.jogpontok.hu) keresztül is.

Az Észak-Alföldi régióban egy év alatt 9474 ügyben vették igénybe a jogsegély- szolgáltatást.
Ebből 4822 volt a munkajoggal, 2075 a társadalombiztosítással, 1732 a vállalkozási és cégjoggal, 845 az adójoggal foglalkozó megkeresés.

Az egy éve működő szolgáltatás újdonsága, hogy nemcsak egyéni jogsegély-szolgáltatást nyújt, hanem egy alternatív vitarendezési szolgáltatást is beindított, mely a kollektív érdekviták szereplőit kívánja segíteni abban, hogy lehetőség szerint még a viták kialakulása előtt javulhasson a felek közti kommunikáció. Az alternatív vitarendezési szolgáltatás a munkavállalói és munkaadói érdekeket képviselők számára nyújt tanácsadást, tájékoztatást, vitarendezési lehetőséget, melynek igénybevételét szintén a www.jogpontok.hu honlapon keresztül, az ’Alternatív Vitarendezés’ menüpont alatt lehet megkezdeni.

A program a GINOP-5.3.3-15-2015-00004 azonosító számú „Észak-Alföldi Jogpontok” címmel az Ipartestületek Országos Szövetsége koordinációjában valósul meg, abban konzorciumi partnerként részt vesz a Munkástanácsok Országos Szövetsége.

Az Észak-Alföldi Jogpontok keretében a jogsegélyről és az alternatív vitarendezésről média kampány indult 3 megyei online portálon - Jász-Nagykun-Szolnok megye - Szolnok Online  ( www.szolon.hu ), Hajdú-Bihar megye - Debrecen Online  ( www.debon.hu ), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Nyíregyháza Online ( www.nyiron.hu ) – ahol új Jogpontok menüpont rovat került kialakításra.
Az év folyamán a szolgáltatás népszerűsítését rendezvények segítették. Ezeken a rendezvényeken előadásokkal, szórólapokkal tájékoztattuk a helyi lakosságot és egyben egész napos több ügyvéd által biztosított kampányszerű ingyenes jogsegély nyújtásával hívtuk fel a szolgáltatás fontosságára a figyelmet.

Forrás: http://info.szolnok.hu/

A pécsi Kodály Központban csütörtök este megrendezendő koncertjével kezdi 10 állomásos közép-európai és észak-balkáni turnéját a 33 ország 58 tehetséges fiatal énekesét tömörítő Ifjúsági Világkórus (World Youth Choir).

A pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) szervezésében megvalósuló koncertkörutat ismertető eseményen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta: az Ifjúsági Világkórus hazaérkezett az európai kóruskultúra egyik fővárosába.

Fotó: EMMI

A baranyai megyeszékhely adott otthont az énekkar tíznapos felkészülési időszakának is.

A sajtóeseményen résztvevőknek repertoárjukból - a kenyai Ken Wakia és Pad Zoltán karnagyok vezetésével - ízelítőt adó énekkart értékelve az államtitkár úgy fogalmazott: "sistergő erejű és sikerű" koncertre számíthat a Kodály Központ közönsége.

A helyszínen kiosztott tájékoztató szerint az Ifjúsági Világkórus Pécs és Budapest után nyolc koncertet ad Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában. Fellépnek a többi között Újvidéken, Belgrádban, Szarajevóban, Zágrábban, Koperben, Opatijában és Ljubljanában.

Hangversenyeik repertoárját klasszikus és kortárs művek, valamint afrikai gospel, spirituálé, világzenei és népzenei átiratok alkotják, különleges kóruszenei kalandozást kínálva a romantikától napjainkig - írták.

Hoppál Péter kiemelte, hogy a baranyai megyeszékhely már az 1988-as Europa Cantat lebonyolításával beírta magát a kórustörténelembe, majd beszélt a Kodály-módszer iránti érdeklődés növekedéséről is. A magyar kórusművészet a leginkább konvertibilis kulturális exporttermékek közé került - hangoztatta.

Az eseményen Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a turné kapcsán jelezte, hogy a megyeszékhely Kulturális déli nyitás elnevezésű programjának célkitűzései kezdenek beérni, mivel egyre több programnak, meghívásnak és fellépésnek tesznek eleget ennek keretében.

A ZSÖK ügyvezetője, Vincze Balázs hangsúlyozta, hogy a kezdeményezésnek köszönhetően komoly kapcsolatokat kezdett a város kialakítani a szomszédos déli országokban, amelyek segítenek majd más pécsi és magyar kulturális értékek közvetítésében is.

Móczár Gábor, a ZSÖK nemzetközi kapcsolatok igazgatója és az Európai Kórusszövetség - Europa Cantat elnöke felelevenítette: az Ifjúsági Világkórus 1988 óta működik, és azóta több mint 1200 főt számláló alumni énekes társasággal rendelkezik. Belgrádban, Zágrábban és Ljubljanában a Magyar Kulturális Intézet is aktívan közreműködik az idei turné lebonyolításban - tette hozzá.

Hoppál Péter az eseményen arról is beszámolt, hogy az iskolai kóruskultúra ösztönzésére idén először meghirdetett 100 millió forintos pályázati keretre hatalmas túljelentkezéssel 289 iskolai énekkar nyújtotta be szakmai programját. A politikus szerint az eredmények azt mutatják, hogy az iskoláknak mély igényük van az énekkultúra magas szintű ápolására.

A kiemelten tehetséges fiatalokból álló Ifjúsági Világkórus koncertjén

33 ország képviseletében 58 énekes hallható július 13-án 19 órától a pécsi Kodály Központban. A kórus ezzel kezdi meg 10 állomásból álló közép-európai és észak-balkáni turnéját.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

 

Szabó Tünde szerint a magyar sportolók készen állnak a két nap múlva kezdődő hazai rendezésű vizes világbajnokságra.

A sportért felelős államtitkár a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, volt sportolóként pontosan tudja, mennyi "pozitív energiát és plusz erőt" ad a hazai rendezés. A szakágak helyzetét és esélyeit áttekintve úgy vélte: "összességében az a csapat, amely hazánkat képviseli a világbajnokságon, tapasztalt, világklasszis sportolókból és ifjú tehetségekből áll, régi és új generációk küzdenek majd együtt a magyar sikerekért."

Hozzátette: a világbajnokság egyik legfontosabb célja ugyanakkor, hogy minél több fiatal látogasson ki a versenyekre. "Remélem, hogy a vizes világbajnokság alatt sok gyermek és fiatal kap majd kedvet ahhoz, hogy kipróbálja a vizes sportágak valamelyikét, és egy életre elköteleződjön a sport és a mozgásban gazdag életmód mellett" - fogalmazott a sportállamtitkár.

A vizes világbajnokság a szinkronúszók és a műugrók küzdelmeivel kezdődik pénteken; Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség alelnöke elmondta, a sportágban a 2015-ös kazanyi világbajnokságot követően kezdődött el a felkészülés az orosz Natalija Taraszova "leigazolásával". A szakember irányításával egy rendkívül fiatal csapat tavaly még junior világeseményeken és néhány nemzetközi versenyen szerepelt. Az elmúlt két évben a csapat pontszáma nagyjából tíz ponttal nőtt, ezzel pedig felzárkózott a középmezőnybe. Hozzátette, ez elsősorban a profi módszereknek, a napi hat óra edzésnek és a szakmai stábnak köszönhető, s a tervek szerint a csapatnak sikerül majd a 80 pont körüli eredményt elérni hazai medencében. Iker Bernadett megjegyezte, a válogatott mind zenében, mind ruhában magyaros elemekkel készül majd a Városligetben sorra kerülő versenyekre.

Kelemen Ildikó, a Magyar Műugró Szövetség alelnöke kijelentette, a Duna Aréna felépülésével új fejezet kezdődött a műugrók életében, hiszen otthonra talált a sportág. Megjegyezte, a közönség rekordlétszámú versenyzővel, 262 sportolóval találkozhat majd a műugróversenyeken.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke ezúttal is kijelentette, hogy mind a férfi, mind a női csapat éremesélyes, azonban az első helyre Szerbia férfi és az Egyesült Államok női válogatottja a toronymagas favorit. Bíró Attila együttesével kapcsolatban megjegyezte, önbizalommal telve kezdheti a tornát, hiszen a múlt heti Vodafone Kupán az amerikaiak ellen a harmadik negyedben még döntetlenre áll. Kemény Dénes kiemelte, emlékei szerint az USA csapata az elmúlt két évben nem játszott ilyen szoros mérkőzést, igaz, a végén 10-8-as amerikai siker született. A női csapat jelenleg Egerben együtt tréningezik az amerikaiakkal. Az elnök hangsúlyozta, Bíró Attila együttese rendkívül összeszokott, ez pedig előny lehet, hiszen a korábbi tapasztalatok szerint több csapatnál is az olimpiát követő világbajnokság egy hosszabb távú építkezés kezdete.

Kemény Dénes szerint a férfiakról kijelenthető, hogy hazai környezetben a gyengébb csapatokat már magabiztosan győzi le a válogatott, ez pedig egy jó alapot jelenthet az azonos képességű gárdák elleni összecsapásokra. A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok szakember megjegyezte, korábbi tanítványaival hétfőtől kezdik meg a felkészülést a masters világbajnokságra, ahol egyértelműen a győzelem a céljuk.

Az úszók részéről Bienerth Gusztáv, a szövetség elnöke hangsúlyozta, "két világbajnoki címet már ki lehet adni", hiszen a Duna Aréna felépülése, illetve Budapest felkészülése is rendkívül rövid idő alatt, magas világszínvonalon sikerült. Hozzátette, az úszók ennél jobb feltételek mellett még egyetlen világversenyre sem készülhettek fel.

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya elmondta, ennek a világbajnokságnak az egyik érdekessége, hogy a magyar közönség egyszerre láthatja majd azokat a sportolókat, akik az elmúlt 10-15 évben szállították az érmeket, valamint azokat is, akikre a következő, hasonló időszakban hárul majd ez a feladat.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A Black Swan 2017 nemzetközi katonai gyakorlat VIP napján a szolnoki helikopterbázison Áder János köztársasági elnök és Simicskó István honvédelmi miniszter is megtekintette a katonák statikus és dinamikus bemutatóját. A meghívott között ott volt Dr Kállai Mária megyei kormánymegbízott is.

A Black Swan 2017 nemzetközi katonai gyakorlat VIP napján a szolnoki helikopterbázison Áder János köztársasági elnök és Simicskó István honvédelmi miniszter is megtekintette a katonák statikus és dinamikus bemutatóját. A meghívott között ott volt Dr Kállai Mária megyei kormánymegbízott is.

A gyakorlat során a magyar fél vezeti azt a többnemzeti különleges műveleti komponensparancsnokságot, amelynek alárendeltségében magyar és nemzetközi különleges műveleti osztagok gyakorlatoznak a szárazföld, a haditengerészet és a légierő elemeinek bevonásával.

Az államfő bízik abban, hogy a bemutatott gyakorlatok segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a nemzetközi szerepvállalásban minél hatékonyabban, eredményesebben és a korábbi megbecsültséget növelő módon tudjanak részt venni a magyarok. Hozzátette: reméli, hogy soha nem kerülnek a magyar katonák olyan helyzetbe, hogy tudásukat éles szituációban, harcászati körülmények között kelljen bemutatniuk.

A köztársasági elnök elmondta: a magyar katonák azért gyakorlatoznak más nemzetek “fiaival”, hogy legalább négy feladatot teljesítsenek az elkövetkező időben.

Kifejtette: a magyar katonák alkotmányos feladata Magyarország határainak védelme; a második feladat: a különböző nemzetközi szövetségekből, elsősorban a NATO-szövetségből származó feladatok teljesítése; legalább ilyen fontos a nemzetközi békemissziókban történő szerepvállalás Európában, de azon kívül is.

Az eseményt követő sajtótájékoztatón Simicskó István elmondta: elismerést vált ki a szövetségesek részéről is, hogy jelentős mértékben erősödött a magyar haderő különleges műveleti képessége az elmúlt időszakban - mondta a honvédelmi miniszter szerdán Szolnokon.

Simicskó István a Saber Guardian 2017 nemzetközi gyakorlatsorozat Black Swan 2017 elnevezésű különleges műveleti gyakorlata sajtónyilvános napján hangsúlyozta: először bízták a magyarokra egy többnemzetiségű egység vezetését, azt eddig mindig az amerikaiak vezették. Hozzátette: a mai modern hadviselés időszakában a legjobban a különleges műveleti tudással rendelkező katona alkalmazható.

A miniszter hangsúlyozta: a megváltozott kihívások, így az asszimetrikus fenyegetés, nemzetközi terrorizmus, a tömeges illegális migráció, valamint a rendelkezésre álló források ésszerű felhasználásának szükségessége indokolta egy gyorsan reagálni képes, korszerű, könnyű fegyverzettel felszerelt, egységes irányítás alatt működő, a hagyományos katonai szervezetekkel nem, vagy csak korlátozottan megoldható feladatok végrehajtására speciális harceljárásokat alkalmazó katonai szervezet létjogosultságát.

A dinamikus bemutató során egy kis létszámú felderítőegység érkezett ejtőernyővel a gyakorlat forgatókönyve szerinti ellenséges repülőtérre. A földet érés után az előretolt repülésirányító légi támogatást kért a körzetben várakozó JAS-39 Gripen vadászgépektől, amelyek csapásmérését követően megkezdődhetett a gyorsreagálású erők bevetése. A forgószárnyasokon érkező különleges műveleti katonák pillanatok alatt bevették a célobjektumként szolgáló épületet, ezzel sikeresen teljesítve a kijelölt feladatot.

(szolnok.hu Fotó: Dévényi Veronika, honvedelem.hu)

Forrás: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/jasz-nagykun-szolnok

Életének 87. évében elhunyt Schubert Éva színművész. A Kossuth-díjas, érdemes művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

Schubert Éva Budapesten született 1931-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1955-ben szerzett diplomát, emellett elvégezte az ELTE magyar-történelem és esztétika szakát is.

Több mint öt évtizedet töltött a színpadon, ezalatt tíz évig a Vidám Színpad, több mint húsz évig a Vígszínház tagja volt. 1988-tól szabadúszó lett. Humora és drámai ereje főként jellemszerepekben érvényesült. Minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtott a drámától a vígjátékig.

Színpadi szerepein kívül játszott több tucat filmben (Egy pikoló világos, A vőlegény nyolckor érkezik, Butaságom története, Egy kicsit én... egy kicsit te), tévéfilmben (A fekete város, Abigél, Szomszédok), szinkronizált is (többek között ő volt a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozatban Lukrécia macska hangja). Emellett darabokat fordított németből, franciából, angolból, tanított a Zeneakadémián és Gór Nagy Mária Színitanodájában is, valamint rendezett is.

Művészi munkásságát 1984-ben érdemes művészi címmel, 2001-ben m a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2008-ban a 39. Magyar Filmszemle életműdíjával, 2013-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családdal egyetértésben Schubert Évát saját halottjának tekinti.

(EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Százötven, egyszülős családban élő gyerek nyaralhat augusztusban egy hétig Fonyódligeten, az Erzsébet-táborban jelképes összegért - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin elmondta, idén először jelentkezhettek a gyermeküket egyedül nevelők az Erzsébet-programba, az érdeklődés óriási volt. Az államtitkár kiemelte, a kormánynak a családok a legfontosabbak, az intézkedések középpontjában ők állnak, ideértve az egyszülős családokat is.

A családpolitikai intézkedések mindegyike - a családi otthonteremtési kedvezmény, az ingyen tankönyv és étkeztetés, a családi adókedvezmény - hozzáférhető az egyszülős családoknak is, ettől az évtől kezdve pedig a bölcsődei felvételinél is előnyt élveznek a gyermeküket egyedül nevelők - hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve, hogy a kormány kifejezetten igyekszik figyelembe venni az egyszülős családok sajátos igényeit, amihez nagy segítséget kapnak az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványtól.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy Magyarországon mintegy 300 ezer egyszülős család van, amelyekben 500 ezer gyerek nevelkedik. A gyermeküket egyedül nevelőknek különösen nehéz megoldaniuk a nyári szünetben a felügyeletet, így a Balaton parti táborozás nemcsak a gyerekeknek élmény, hanem a szülőknek is praktikus segítség - tette hozzá.

Az alapítvány vezetője elmondta azt is, egy friss kutatásuk szerint az egyszülős családoknak az anyagi gondoknál is nagyobb problémát jelent az elszigetelődés és az elmagányosodás. Ezen próbálnak segíteni a nemrég elindult honlapon, valamint a kormányzati támogatással nemsokára megvalósuló Egyszülős Központban is.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából címmel nyílt meg kedden a debreceni Déri Múzeum legújabb kiállítása, amely harmincegy romániai közgyűjtemény 1065 műtárgyát vonultatja fel a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum szervezésében. A tárlatot Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.

Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából címmel nyílt meg kedden a debreceni Déri Múzeum legújabb kiállítása, amely harmincegy romániai közgyűjtemény 1065 műtárgyát vonultatja fel a bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum szervezésében. A tárlatot Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.

A kiállításon szereplő tárgyak, leletegyüttesek a Kárpát-medence, sőt Európa korai történetének olyan kiemelkedő emlékei és forrásai, melyek jelentős része eddig soha nem hagyta el Romániát. A tárlat a mai Románia területén a 19-20. században előkerült arany- és ezüstkincsekből nyújt nagyszabású válogatást, a műtárgyak zömét eddig soha nem láthatta a nagyközönség.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Az anyag biztosítási értéke több tízmilliárd forint; ilyen jelentőségű és értékű külföldi kiállítási anyag eddig egyetlen magyar vidéki múzeumba sem érkezett.

A kiállítás a mai Románia területén - jelentős részben Erdély területéről - az aranyművesség kezdeti időszakától (a rézkortól, azaz a Kr. e. 5. évezred második felétől) a késői antikvitásig, illetve a korai középkorig (Kr. u. 6.század) előkerült legfontosabb, leglátványosabb és legértékesebb arany- és ezüstkincseket mutatja be. Közöttük láthatók olyan kiemelkedő és fordulatos történetű kincsegyüttesek is, amelyeket a szakemberek is csak publikációkból ismerhettek, például a mojgrádi rézkori "fejedelmi" kincs, a persinari bronzkori arany fegyverkincs, az apahidai gepida királyi ékszerek, a pietroasai kincs, valamint thrák ezüstkincsek.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A Déri Múzeum közleménye szerint az egyik legérdekesebb történet a pietroasai kincsé, amelyet Romániában a legtöbben a "kotló és csibéi" néven ismernek.

A leletet 1837-ben találta meg két földműves, akik egy éven át rejtegették, majd eladták egy helyi kereskedőnek. Az aranyból készült tárgyegyüttes eredetileg 22-24 darabból állt, és 40 kilogrammot nyomott. A kereskedő csupán egy kiló arany árát fizette ki érte a két parasztembernek, akik ezért később megzsarolták. Végül a hatóságok is tudomást szereztek a leletről, és Alexandru D. Ghica havasalföldi uralkodó testvére, a belügyminiszter elkobozta azt. Ám a miniszter úgy beleszeretett a kincsekbe, hogy nem adta át az államnak, csupán testvére, az uralkodó halála után kerültek elő a páncélszekrényből.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Első alkalommal az 1867-es párizsi világkiállításon láthatta a közönség a leletet, majd a bukaresti Régészeti Múzeumban állították ki, ahonnan 1875 telén egy a tetőn át behatoló tolvaj ellopta a kincset. Menekülés közben azonban a hóba ejtette az egyik darabot, a járókelők megtalálták, és feljelentést tettek, így a tolvajt hamarosan elfogták.

Amikor a múzeumban tűz pusztított, a leleteket az ablakon kidobva menekítették a pusztulástól. I. Károly román király egy német ötvösművészt bízott meg az értékes darabok restaurálásával. 1916 decemberében, amikor a német és osztrák-magyar seregek Bukarest ellen vonultak, a kincstár legfontosabb darabjait a román kormány Oroszországba vitette, onnan csak Sztálin halála után, 1956-ban kerültek vissza Romániába.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Az eredeti 22-24 darabból mára 12 maradt, közülük négy látható a kiállításon, amelynek román főkurátora Rodica Oanta-Marghitu, magyarországi kurátora pedig Dani János.

Az 1065 tárgyat számláló tárlat a Déri Múzeum Zoltai-termében, galériájában és kupolatermében tekinthető meg október 15-ig.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

A Black Swan 2017 nemzetközi katonai gyakorlat VIP napján a szolnoki helikopterbázison Áder János köztársasági elnök és Simicskó István honvédelmi miniszter is megtekintette a katonák statikus és dinamikus bemutatóját.
A gyakorlat során a magyar fél vezeti azt a többnemzeti különleges műveleti komponensparancsnokságot, amelynek alárendeltségében magyar és nemzetközi különleges műveleti osztagok gyakorlatoznak a szárazföld, a haditengerészet és a légierő elemeinek bevonásával.
Az eseményt követő sajtótájékoztatón Simicskó István elmondta: elismerést vált ki a szövetségesek részéről is, hogy jelentős mértékben erősödött a magyar haderő különleges műveleti képessége az elmúlt időszakban - mondta a honvédelmi miniszter szerdán Szolnokon.
Simicskó István a Saber Guardian 2017 nemzetközi gyakorlatsorozat Black Swan 2017 elnevezésű különleges műveleti gyakorlata sajtónyilvános napján hangsúlyozta: először bízták a magyarokra egy többnemzetiségű egység vezetését, azt eddig mindig az amerikaiak vezették. Hozzátette: a mai modern hadviselés időszakában a legjobban a különleges műveleti tudással rendelkező katona alkalmazható.

A mniszter hangsúlyozta: a megváltozott kihívások, így az asszimetrikus fenyegetés, nemzetközi terrorizmus, a tömeges illegális migráció, valamint a rendelkezésre álló források ésszerű felhasználásának szükségessége indokolta egy gyorsan reagálni képes, korszerű, könnyű fegyverzettel felszerelt, egységes irányítás alatt működő, a hagyományos katonai szervezetekkel nem, vagy csak korlátozottan megoldható feladatok végrehajtására speciális harceljárásokat alkalmazó katonai szervezet létjogosultságát.

Forrás: http://info.szolnok.hu/

El kell érni, hogy a felvidéki magyar fiatalok szülőföldjükön tudjanak boldogulni, családot alapítani, gyermekeket vállalni, mert ez biztosít jövőt a helyi magyar közösségnek - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Gombaszögi Nyári Tábor keddi, ünnepélyes megnyitóján.

El kell érni, hogy a felvidéki magyar fiatalok szülőföldjükön tudjanak boldogulni, családot alapítani, gyermekeket vállalni, mert ez biztosít jövőt a helyi magyar közösségnek - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár Gombaszögi Nyári Tábor keddi, ünnepélyes megnyitóján.

A felvidéki magyar fiatalok egyik komoly hagyományokra visszatekintő nyári rendezvényének számító Gombaszögi Nyári Tábor zászlófelvonással egybekötött ünnepélyes megnyitóján Potápi Árpád János és Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, illetve a tábor főszervezője, Orosz Örs üdvözölte a táborlakókat.

Fotó: Komka Péter/MTI

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára köszöntőjében a nemzetpolitika legfőbb célkitűzéseiről, illetve a felvidéki magyarság megmaradásának és megerősödésének lehetőségeiről és eszközeiről beszélt.

Hangsúlyozta: a legfőbb célkitűzés a Felvidéken a helyi magyar fiatalok elvándorlásának megállítása, annak a lehetőségnek megteremtése, hogy szülőföldjükön tudjanak boldogulni és családot alapítani, mert ezzel lehet jövőt biztosítani a helyi magyarságnak a következő évtizedekre, évszázadokra.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke és Potápi Árpád János
Fotó: Komka Péter/MTI

Hozzátette: ennek a jövőnek megteremtéséhez az említettek mellett a már meglévő intézményrendszer erősödésére is szükség van, illetve arra is, hogy a felvidéki magyarság egyházaiban és politikai képviseletében is megerősödjön. El kell érni, hogy újra legyen magyar párt a szlovák törvényhozásban, de még mielőtt az ehhez vezető megmérettetésre sor kerül, a felvidéki magyarságra idén ősszel megyei választás vár, amelyen a közösségnek össze kell szednie az erejét - fűzte hozzá Potápi Árpád János, aki egyúttal a Magyar Közösség Pártjának (MKP) jelöltjeinek támogatását kérte a táborozóktól.

Fotó: Komka Péter/MTI

Az ünnepélyes megnyitó után a fesztivál helyszínén átadták Tompa Mihály újrafaragott szobrát is. Az eredetileg 1888-ban Faragó József szobrászművész által készült alkotást a kassai Éliás Ádám faragta újra a korabeli fotók alapján, s az elkészült alkotás az eredeti gránit talapzatra helyezték. A költő születésének 200. és a reformáció 500. Évfordulójának alkalmából készített műalkotást közösen leplezte Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős magyar miniszteri biztos, Potápi Árpád János, Fazekas László, a szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Nagy Ákos Róbert esperes és az alkotó.

Fotó: Komka Péter/MTI

A Gombaszögi Nyári Tábor vasárnapig tart, programján több tucat - főként könnyűzenei és népzenei - fellépő műsora mellett politikai és közéleti témájú előadások egész sora szerepel. A rendezvény részletes programja a www.gombaszog.sk honlapon érhető el.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg

Jövő évtől nem kell megfizetni a személyi jövedelemadót azon praxisok eladása után, amelyeket öt évnél régebben szerzett meg a háziorvos - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatón.

Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: ezzel is szeretnék a generációváltás folyamatát gyorsítani és könnyebbé tenné.

Hollós Gábor, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke ezzel kapcsolatban elmondta, a köztestület már évek óta kérte a jogalkotót, hogy a praxisvásárlással, -eladással kapcsolatban legyen valamiféle könnyítés. Hozzátette: az intézkedéstől azt várják, hogy kevesebb lesz a betöltetlen háziorvosi praxis, ezáltal javul a lakosság közeli ellátás.

Ónodi-Szűcs Zoltán közölte azt is, noha a gyógyszertárak többsége teljesítette a törvény által előírt 50+1 százalékos gyógyszerészi többséget a patikák üzemeltetésében, folytatódik a patika-hitelprogram, megkönnyítve a fiatal gyógyszerészek tulajdonhoz jutását.

Elmondta, öt olyan patika van Magyarországon, amely 2017 januárjáig nem felelt meg a törvényben rögzített, a tulajdoni hányadra vonatkozó kritériumnak.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke felidézte, a patikai hitelprogramot azért hozták létre, hogy a gyógyszerészek könnyebben tudják teljesíteni a törvényi előírást.

Így 2017 januárját követően is fennmarad a konstrukció azzal, hogy az 50 százalék feletti üzletrészeknél is lehetővé válik a kamattámogatott hitel felvétele. Ezzel kapcsolatban - tette hozzá Hankó Zoltán - felvették a kapcsolatot a Magyar Fejlesztési Bankkal.

Ónodi-Szűcs Zoltán kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy valóban indult Magyarország ellen uniós kötelezettségszegési eljárás a patikai hitelprogrammal kapcsolatban, azonban az eljárást az unió június elején megszüntette.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Országszerte 403 ezer látogatót regisztráltak az idén június 24-én megtartott Múzeumok éjszakája programjain.

Két évvel ezelőtt mérték a legmagasabb látogatószámot, akkor 420 ezer embert vonzott a Múzeumok éjszakája, a második legmagasabb látogatottságot pedig idén érte el a rendezvénysorozat - mondta az M1 aktuális csatorna keddi műsorában a kultúráért felelős államtitkár.

Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy országszerte csaknem kétezer program várta a közönséget, nem csupán múzeumokban, hanem könyvtárakban, levéltárakban, felsőoktatási és közművelődési intézményekben is.

A Múzeumok éjszakája idei fővárosa, Debrecen rekordot döntött, hiszen a Déri Múzeumba, a MODEM-be és az eseménysorozat többi debreceni helyszínére csaknem 26 ezren látogattak el június 24-én.

Vidéken több mint 236 ezres, Budapesten 166 ezres közönséget vonzott idén a Múzeumok éjszakája - közölte. Hoppál Péter a Múzeumok éjszakája fontosságát hangsúlyozva rámutatott: az ilyen nagyszabású rendezvénysorozatok azok ingerküszöbét is átütik, akik az év többi napján nem vagy csak ritkán jutnak el a múzeumokba.

(MTI; kormany.hu)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin sajtótájékoztatón.

A család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár ismertette: a program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik.

Az államtitkár elmondta:

a pályázaton felsőoktatási intézmények vagy az általuk vezetett konzorciumok vehetnek részt,

az elnyerhető támogatás összege 330 milliótól 410 millió forintig terjed, így várhatóan 8-10 pályázatot tudnak majd támogatni. A program megvalósítására minimum 30, maximum 36 hónap áll rendelkezésre.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte:

a pályázat célja, hogy élményközpontú, nem formális foglalkozásokon javítsák a középiskolások nyelvtudását

és növeljék motivációjukat a tanulásra.

A pályázat keretében emellett a tanárok és a diákok is részt vehetnek külföldi csereprogramokon, tanulmányi kirándulásokon - mondta. Fontosnak nevezte, hogy a program keretében a középiskolások nyelvtanulását a korban hozzájuk közel álló egyetemista korosztály segíti, ami szerinte hozzájárul az élményszerűséghez.

A pályázat keretben emellett lehetőség van alternatív nyelvtanulási formák kidolgozására, szünidei nyelvi programok szervezésére, e-learning tananyag kidolgozására is - sorolta Schanda Tamás.

Pályázni augusztus 14-től - első körben - augusztus 30-ig lehet, a kiírás megtalálható a palyazat.gov.hu oldalon.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI; kormany.hu)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma

Csaknem négyszáz külhoni magyar hallgató részesülhet a Makovecz-ösztöndíjban, amelyre a kormány 234 millió forintot fordít - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence az ELTE Kárpát-medencei magyar nyári egyetemének megnyitóján kifejtette: a Kárpát-medencei program célja, hogy "bárki, bárhonnan, bárhová el tudjon menni" pár hónapra vagy félévre tanulmányokat folytatni, illetve oktatni. A "magyar Erasmus" a hallgatókat és oktatókat egyaránt segíteni akarja ebben - jelezte.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A program támogatási kerete a hallgatók számára 234 millió forint, míg magyarországi oktatók kiküldésére az oktatói ösztöndíjprogram keretében 140 millió forintot különítettek el. A régiós megoszlásban Erdély áll első helyen, amelyet Felvidék, Kárpátalja és a Vajdaság követ.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy hasonló ösztöndíjprogram jön létre a jövőben a V4-ek országai között. Kitért arra is, hogy egységes felsőoktatási térben gondolnak, és ebben a magyar identitásnak nagyon fontos szerepe van. A globalizációval szemben a nemzeti érdekben és képviseletében hisznek - hangsúlyozta.

Rétvári Bence kiemelte: számos helyen van a Kárpát-medencében a magyar felsőoktatás. Magyarországról 11 felsőoktatási intézmény 15 alapképzést és kétféle mesterképzést kínál a határon túli felsőoktatási intézményekben, amelyekben 1200 hallgató vesz részt. A külhoni régiókban 20, a szomszédos államok jogrendszere szerint működő felsőoktatási intézmény csaknem 300 alap-, osztatlan, mester- és doktori képzésben biztosít magyar nyelvű oktatást, amelyeken több mint 16 ezer hallgató folytatott tanulmányokat. Emellett a diaszpórában 211 magyar iskola, oktatási program működik.

A felsőoktatásba belépés megalapozását szolgálja a középiskolás korosztályban a Határtalanul! program: míg tavaly 990 pályázat érkezett egész évben, addig idén az eddigi három fordulóban, már több mint 1400, és egy pályázati kör még hátra van - jelezte. Hozzátette, hogy tavaly 28 ezer diák tudott határon túlra utazni, a számuk ebben az évben több mint 40 ezer lehet.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Rétvári Bence kitért arra is, hogy a 695 magyar nyelvű óvoda, 1089 általános iskola és 161 középiskola működik. Óvodákban 47 552 kisgyermeket gondoznak, általános iskolában 156 607 diák tanul, magyar nyelvű középiskolákba pedig 51 607 diák jár a külhoni területeken. Az államtitkár fontos feladatnak nevezte, hogy az általános iskolába járókat magyar nyelvű középiskola választására ösztönözzék.

Az államtitkár beszámolt a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról is, amelyre több mint 17 milliárdot fordítanak. Emellett támogatnak szórványprogramokat, tematikus nyelvi táborokat, magyar nyelvű tankönyvek kiadását.

Kitért arra is, hogy 230 tanár vehet részt nyári továbbképzésen, és 2000 tanár szülőföldi évközi továbbképzéseken, emellett 1500-an Kárpát-medencei nyári akadémiákon.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a rendezvény lehetőséget kínál a Kárpát-medencei magyar egyetemisták számára a kapcsolattartásra, a tudományos tapasztalatcserére. Hiánypótló és nagyon fontos programról van szó - hangsúlyozta.

Mezey Barna, az ELTE rektora közölte: 22. alkalommal rendezik meg a nyári egyetemet, amelyen külhoni magyar oktatók és hallgatók vesznek részt. Rámutatott: az ELTE-nek kiemelt felelőssége, hogy nemzetstratégiai kérdésekben segítséget nyújtson a kormánynak, a nemzeti értékeket őrizze és gondozza. Célként jelölte meg a határon túli értelmiség utánpótlásának biztosítása mellett, hogy a magyar szaknyelvet és tudományos nyelvet ápolják egy olyan időszakban, amikor rendkívüli módon romlik a nyelv.

Jelezte: a rendezvényen közel 160-an vesznek részt évről évre. Az idén az egyhetes nyári egyetem az eddigi négy mellett három újabb szekcióval bővül, a társadalomtudományival, a tanító- és óvóképzésivel, valamint a gyógypedagógiaival.

A nyári egyetem mellett most is megszervezik a határon túli intézmények kétnapos fórumát. A témák között szerepel majd a hallgatói, oktatói mobilitás, a kihelyezett képzések lehetősége is - mondta a rektor. Kitért arra is, hogy a Márton Áron Szakkollégium is bekapcsolódik a programokba.

(MTI)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma