Egy civil szervezet mindig örül egy „Örömmel értesítjük, hogy …………….. támogatásban részesül" mondattal kezdődő levélnek a pályázatkezelőtől.
 
Azonban a támogatás felhasználás során törekednünk kell arra, hogy a Támogatási Szerződésben és annak elválaszthatatlan részét képező Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) meghatározott előírások alapján járjunk el.
Mindenképpen szakítsunk időt a NEA Támogatási Szerződés és az ÁSZF átolvasására!
 
Szösszenet az Általános Szerződési Feltételekből (ÁSZF)
„…A Kedvezményezett (nyertes szervezet) a honlapja nyitóoldalán, a támogatott feladat kivitelezése során a média megjelenéseknél, rendezvényeken, kiadványokon, az ezekkel kapcsolatos reklám és PR anyagokon köteles a Támogató, az Alap és Alapkezelő teljes nevének, hivatalos grafikai logojának, valamint a támogatás tényének feltüntetésére. A Kedvezményezett köteles a támogatott rendezvénnyel, eseménnyel kapcsolatos médiaeseményekről (pl. sajtótájékoztató) a Támogatót tájékoztatni…”
bőséges folytatás az alábbi linken:
          http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazati-dokumentumok
 
Rendezvény bejelentő
A civil információs portálon elhelyeztek egy sok kattintás árán elérhető felületet, amelyen a NEA támogatásokból megvalósuló rendezvényeket, képzéseket, tréningeket, műhelymunkákat kell előzetesen „bejelenteni”. Erre nem mindig hivatkozik a támogatási szerződés, de az ÁSZF utal a használatára, valamint e hírlevél írásakor a NEA telefonos ügyfélszolgálat is megerősítette.
http://civil.info.hu/web/nea/rendezveny-bejelento
 
Támogatási szerződés
Tele van fontos információkkal, ez tény! De a szakmai beszámoló és a pénzügyi elszámolás teljesítésével kapcsolatos részekre is fokozottan figyeljünk. Többek között választ kapunk arra is, hogy a támogatott tevékenység megvalósulását miképp kell dokumentálnunk (pl.: jelenléti ívek, jelentkezési lapok, az eseményről előírt számú fotó; meghatározott hosszúságú video stb., valamint ezek kiterjesztése is elő lehet írva: jpeg, avi, wmv..), természetesen ezek támogatási szerződésenként és kollégiumonként változhatnak.
Mivel a támogatási szerződés és az ÁSZF együtt 15-20 oldalas is lehet, ezért hírlevelünkben csak rávilágítani tudunk arra, hogy legyünk tisztában a NEA támogatással kapcsolatos kötelezettségeinkre, s olvassuk el a támogatás dokumentumait mivel ezek jelentősége nem kisebb mint a pályázati elszámolási útmutató.
 
Üdvözlettel:
Civil SzámAdó Szolgálat
http://civilszamado.hu/

Az adószám felfüggesztésének van helye, ha • az adózónak kézbesített adóhatósági irat két egymást követő alkalommal a címzett ismeretlensége miatt érkezett vissza, vagy az irat kézbesíthetetlennek tekinthető, • az adózó a székhelyén nem található, • az adózó szervezeti képviselőt az adóhatósághoz nem jelentette be, • a bejelentett szervezeti képviselő nem valós személy, illetve a megadott elérhetőségi helyeken nem fellelhető, • az adózóval szemben az állami adóhatóság 60 napos üzletlezárást vagy a tevékenység 60 napos felfüggesztését ismételten rendeli el, • az adózó a bevallási vagy adófizetési kötelezettségének az esedékességtől számított 365 napon belül nem tesz eleget. • a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére előírt határidő (2011. május 30.) eredménytelen elteltét követő 30 napon belül 15 napos határidő tűzésével felhívja az adózót a kötelezettség teljesítésére. Ha az adózó a felhívás szerinti határidőben a kötelezettség teljesítését nem pótolja, az állami adóhatóság a határidő elteltét követő napon az adózó adószámát 60 napos határozott időtartamra felfüggeszti.

Az adószám felfüggesztésének van helye, ha • az adózónak kézbesített adóhatósági irat két egymást követő alkalommal a címzett ismeretlensége miatt érkezett vissza, vagy az irat kézbesíthetetlennek tekinthető, • az adózó a székhelyén nem található, • az adózó szervezeti képviselőt az adóhatósághoz nem jelentette be, • a bejelentett szervezeti képviselő nem valós személy, illetve a megadott elérhetőségi helyeken nem fellelhető, • az adózóval szemben az állami adóhatóság 60 napos üzletlezárást vagy a tevékenység 60 napos felfüggesztését ismételten rendeli el, • az adózó a bevallási vagy adófizetési kötelezettségének az esedékességtől számított 365 napon belül nem tesz eleget. • a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére előírt határidő (2011. május 30.) eredménytelen elteltét követő 30 napon belül 15 napos határidő tűzésével felhívja az adózót a kötelezettség teljesítésére. Ha az adózó a felhívás szerinti határidőben a kötelezettség teljesítését nem pótolja, az állami adóhatóság a határidő elteltét követő napon az adózó adószámát 60 napos határozott időtartamra felfüggeszti.

Az adószám felfüggesztéséről

[az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 24/A.§ rendelkezései alapján].

Az adószám felfüggesztésének van helye, ha
• az adózónak kézbesített adóhatósági irat két egymást követő alkalommal a címzett ismeretlensége miatt érkezett vissza, vagy az irat kézbesíthetetlennek tekinthető,
• az adózó a székhelyén nem található,
• az adózó szervezeti képviselőt az adóhatósághoz nem jelentette be,
• a bejelentett szervezeti képviselő nem valós személy, illetve a megadott elérhetőségi helyeken nem fellelhető,
• az adózóval szemben az állami adóhatóság 60 napos üzletlezárást vagy a tevékenység 60 napos felfüggesztését ismételten rendeli el,
• az adózó a bevallási vagy adófizetési kötelezettségének az esedékességtől számított 365 napon belül nem tesz eleget.
• a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésére és közzétételére előírt határidő (2011. május 30.) eredménytelen elteltét követő 30 napon belül 15 napos határidő tűzésével felhívja az adózót a kötelezettség teljesítésére. Ha az adózó a felhívás szerinti határidőben a kötelezettség teljesítését nem pótolja, az állami adóhatóság a határidő elteltét követő napon az adózó adószámát 60 napos határozott időtartamra felfüggeszti.
Az adóhatóság az adószám alkalmazásának felfüggesztéséről határozattal dönt. A határozatot az adóhatóság hirdetményi úton közli az adózóval. A határozatot a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik napon kell közöltnek tekinteni. A fellebbezést ettől az időponttól számított 15 napon belül lehet előterjeszteni. A határozat az adóhatóságnál átvehető.
Fentiekre tekintettel felhívjuk az adózók figyelmét, hogy a jelenleg hatályos törvényi szabályozás szerint az adóhatóság nem kézbesít postai úton határozatot az adószám felfüggesztéséről. Ebből eredően az adózók sok esetben csak a fellebbezési határidőn túl (pl. a felfüggesztést követő első áfa-bevallás benyújtása alkalmával) értesülnek adószámuk felfüggesztéséről. Lényeges ezért, hogy az előző felsorolás alapján potenciálisan érintett adózók az illetékes NAV megyei adóigazgatóság központi ügyfélszolgálatainak hirdetőtábláján, illetve a NAV internetes honlapján - a oldalról elérhető honlapon, az „Adószámok felfüggesztése” menüpont alatt - rendszeresen figyelemmel kísérjék, hogy adószámuk felfüggesztésre került-e.
Az adószám felfüggesztésének joghatása, hogy a felfüggesztést elrendelő határozat jogerőre emelkedése és a felfüggesztés megszüntetéséről szóló határozat jogerőre emelkedése közötti időszakra az adózó adólevonási jogot, adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést, költségvetési támogatás igénylést nem érvényesíthet, illetve ezen időszakban túlfizetés visszatérítését sem kérheti.

További lényeges tudnivalók:

A felfüggesztést megelőző időszakban keletkezett visszatérítendő adó (költségvetési támogatás, túlfizetés) a felfüggesztés megszüntetését követően érvényesíthető.
A 1165-ös Áfa-bevallásban a megelőző időszakban keletkezett ún. átvihető követelés nem tüntethető fel, azonban az adószám visszaállítását követően újra érvényesíthető.
Az adóalany a felfüggesztés időtartama alatt gazdasági tevékenységét folytathatja, számlakibocsátási kötelezettségének az általános szabályok szerint tesz eleget. Az előzőekben említett korlátozások kivételével adóbevallási és adófizetési kötelezettségét teljesítenie kell.
Az adószám felfüggesztése a közösségi adószám felfüggesztését is jelenti.
Az adószám felfüggesztése nem érinti az adózó által kibocsátott számlára alapítható áfa-levonási jogot.
A felfüggesztés megszüntetését főszabály szerint az adózónak kell kérelmeznie. A felfüggesztést az adóhatóság hivatalból akkor szüntetheti meg, ha hitelt érdemlő tudomás szerez arról, hogy a felfüggesztés elrendelésének oka megszűnt (pl. az adózó bevallási, adófizetési kötelezettségét teljesítette).
A felfüggesztés időtartama 30 nap. Amennyiben a felfüggesztést az adóhatóság nem szünteti meg, az adóhatóság az adószámot határozattal törli, és erről a cégbíróságot, illetőleg egyéni vállalkozók esetében az okmányirodát értesíti. Ezen határozat közlése is hirdetményi úton történik.
Amennyiben a cégbíróság, illetve az okmányiroda az adózót nem törli nyilvántartásából (mert az a törvényes működést helyreállította), a törölt adószám visszaállítása kérhető.
A 60 napos üzletbezárással (tevékenység felfüggesztéssel) érintett, valamint a beszámoló letétbe helyezését elmulasztó adózók adószámát az adóhatóság 60 napos határozott időtartamra függeszti fel. A felfüggesztés megszüntetése ezekben az esetekben nem kérhető, azonban az adószám sem kerül törlésre az időtartam elteltével.
A 365 napon túli tartozással rendelkezők adószámát az adóhatóság a bevallási, illetve az adófizetési kötelezettség teljesítéséig, határozatlan időtartamra függeszti fel. Az ilyen adózók tartozásukra fizetési könnyítést (fizetési halasztást, részletfizetést) kérhetnek, melynek megadása esetén tartozásuk új esedékességet kap. Ezzel az adószám felfüggesztésének oka megszűnik, azaz a felfüggesztés megszüntetése kérhető.

NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóság
forrás: http://nav.gov.hu/nav/regiok/eszak_alfold/eszakalfold/aktualis/adoszam.html

csatolmány
 

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal bérköltség támogatást nyújt megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése céljából munkaadók részére. Munkaadóként a projekt támogatásaiban részesülhetnek azok a foglalkoztatók, akik vállalják az együttműködés feltételeit a támogatás időtartamára. A munkáltató bármikor jelezheti támogatási igényét, ugyanakkor a támogatás legfeljebb 2015. 04. 30-ig kerülhet megállapításra.
Beadási határidő: 
csütörtök, 2015, április 30 (egész nap)

A támogatás célja:
A projekt személyre szabott fejlesztésekkel, humánszolgáltatási programmal, képzési lehetőségek biztosításával támogatja a megváltozott munkaképességű ügyfelek felkészítését a munkavállalásra, valamint foglalkoztatásukhoz a munkaadók részére bérköltség-támogatást biztosít. Célunk, hogy a programban résztvevők egyéni igényekre szabott szolgáltatások és támogatások révén visszatérhessenek a munka világába, a nyílt munkaerő-piacra.
 
A pályázók köre: Munkaadók
 
A pályázat részletei:
A program közvetlen célcsoportja a rehabilitációs szakigazgatási szerv rehabilitációs ellátásban részesülő ügyfelei, akiknél a rehabilitációs hatóság komplex minősítése során megállapítja, hogy a megváltozott munkaképességű személy rehabilitálható, ezen belül:
- foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, vagy
- tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, továbbá azok az ügyfelek, akik a 2007. évi LXXXIV. törvény alapján rehabilitációs járadékban részesülnek.
 
A projekt közvetett célcsoportját alkotják:
- különösen az Új Széchenyi Terv kitörési pontjaiban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások, és a közvetlen célcsoport tagjait foglalkoztató más gazdálkodó és civil szervezetek.
- a közvetlen célcsoportok számára képzést, vagy humán szolgáltatást nyújtó szervezetek is a közvetett célcsoportot alkotják, akiknek – köztük civil szervezetek – a szolgáltatásait a kedvezményezettek a vonatkozó jogszabályokban és a közbeszerzési törvényben meghatározott módon vehetik igénybe.
 
Bérköltség-támogatás a munkaadó részére, az általa minimum 4 órában foglalkoztatott, programrésztvevő után nyújtható. A támogatás időtartama határozott időre szól, amely során a munkabér és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100%-ban támogatható. Egy munkáltató több megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásához is igénybe veheti a támogatást.
 
A projektben háromféle konstrukcióban nyújtható bérköltség-támogatás:
Heti munkaidő: 20 óra – Támogatás maximális havi összege: 100 000 Ft – Kifizethető támogatási összeg összesen: 700 000 Ft
Heti munkaidő: 30 óra – Támogatás maximális havi összege: 150 000 Ft – Kifizethető támogatási összeg összesen: 750 000 Ft
Heti munkaidő: 40 óra – Támogatás maximális havi összege: 200 000 Ft – Kifizethető támogatási összeg összesen: 800 000 Ft
 
A támogatás időtartamának meghatározásához szükség van a heti munkaidőre, mivel ettől függ a maximális támogatási összeg, valamint az igényelt havi támogatási összeg (amely vagy a bruttó bérrel azonos, vagy a bruttó bérrel, és annak a szociális hozzájárulási adó címén megfizetendő összeggel). A támogatás maximális időtartamát az alábbi számítással kapjuk meg:
- heti munkaidő szerinti maximális támogatási összeg / havonta igényelt támogatási összeg = a támogatás maximális időtartama.
 
A támogatás igénylése:
A munkáltató a TÁMOP Igénykezelő felületén (https://ikrt.nrszh.hu/ikrt/), elektronikus úton regisztrálhat. A támogatás részleteiről ide kattintva (TAMOP_tajekoztato_munkaltatok_reszere.pdf) tájékozódhat. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal projektgazdaként országos lefedettséggel, 85 helyszínen létesített TÁMOP irodát, ahol 280 fő humánszolgáltató és 109 fő ügyintézőből álló szakmai stáb áll az ügyfelek és partnereink rendelkezésére.
A megyei szakmai koordinátoraink további tájékoztatás nyújtása céljából az alábbi elérhetőségeken állnak az érdeklődők rendelkezésére:
Jász-Nagykun-Szolnok Megye: Blahó Renáta, 20/821-6672, blahor@nrszh.hu

A munkáltató bármikor jelezheti támogatási igényét, ugyanakkor a támogatás legfeljebb 2015. 04. 30-ig kerülhet megállapításra.
 

Diplomamentő program néven ingyenes, támogatott nyelvtanfolyamokat indít a kormány, amely azok nyelvtanulását támogatja 3 milliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik diplomához. A program mintegy 10 ezer fiatalnak segíthet.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára mutatta be a Diplomamentő programot, melynek a lényege:
A program idén márciusban induló és 2015. augusztus 15-ig tart.
A programra olyan magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik nyelvvizsga hiányában nem rendelkeznek diplomával, de már leállamvizsgáztak, nincs hallgatói jogviszonyuk és legfeljebb 35 évesek.
Elsősorban azoknak szánják az angol és német tanfolyamokat, “akik már tettek valamit”, vagyis rendelkeznek alapfokú nyelvtudással.
A képzés 6-14 fős csoportokban zajlik majd, és igyekeznek sokféle időpontot kínálni annak érdekében, hogy például munka mellett is elvégezhető legyen a képzés.
Gyesen, gyeden lévőknél nincs életkori korlátozás.
Az elbírálásnál előnyben részesítik majd a regisztrált álláskeresőket.
A támogatás 240 órás tanfolyamra vonatkozik, és maximális összege fejenként 300 ezer forint lehet.
A résztvevőknek a tanfolyam végén a nyelvvizsgát kell csak finanszírozniuk, de regisztrált álláskeresőknél ingyenes lesz az első nyelvvizsga.
A résztvevők a képzés megkezdésével vállalják, hogy az első sikertelen nyelvvizsga után még kétszer próbálkoznak.
 
A program menetrendje:
Január végéig kiírják a képzők részére a pályázatokat.
Február végén születik döntés a képzőkről.
Március elejétől pedig a hallgatók is jelentkezhetnek egy internetes felületen.
A képzések március végétől indulnak a tervek szerint.
 
Képző intézményeknek:
A felnőttképzési törvény alapján általános nyelvi képzés folytatására jogosult a felnőttképző intézmények pályázhatnak, olyanok, amelyek elfogadott képzési programokkal rendelkeznek.
A pályázatokat régiónként írják ki, de egy képző több régióra is pályázhat, illetve egy régióra több képző intézmény is adhat be pályázatot.
Motiválni fogják az intézményeket arra, hogy minél többen tegyenek sikeres nyelvvizsgát a képzés után, és ha nem éri el a kellő százalékot a sikeres vizsgázók száma, a támogatás utolsó részletét nem fizetik ki.
 
Forrás, további információ: MTI, Kormany.hu

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal Munkaerőpiaci Kulcskompetenciák Projektiroda a TÁMOP 2.1.2. projekt keretében támogatást biztosít idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése céljából a “Tudásod a Jövőd!” projektben.
A pályázat keretében magánszemélyek pályázhatnak maximum 90 000 Ft támogatásra a projektben résztvevő idegen nyelvi és informatikai képzéseken való részvételre. A projekt célja, hogy a kistelepülésen lakók, az idősebbek, az alacsony iskolai végzettségűek, minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a tanulásba. A legújabb képzési kör képzései 133 kistérség 299 településén kerültek meghirdetésre.
 A projekt keretében megvalósuló idegen nyelvi és informatikai képzésekben részt 18. életévét betöltött felnőttek vehetnek részt, akik nem állnak középiskolával, felsőoktatási intézménnyel tanulói vagy hallgatói jogviszonyban. Kivételt képeznek a költségtérítéses képzésben résztvevők.
A TÁMOP 2.1.2. eredményes megvalósításához 12,48 milliárd Ft európai uniós támogatás áll rendelkezésre, melyből 1 milliárd forintot a közép-magyarországi régióban (KMR) lehet felhasználni.
A 2013. december 20. és 2014. január 20. között indítható képzésekre a képző intézmények 6251 képzés indítására vonatkozó ajánlatot nyújtottak be, több mint 7 milliárd Ft értékben.
A képzésben részt vevő személyek esetében a támogatás mértéke a képzési díj 95-98% a lakóhelytől függően. Az a személy, aki megfelel a részvételi feltételeknek, a teljes regisztrációt követően a projekt időtartama alatt maximálisan bruttó 90.000 Ft (azaz kilencvenezer forint) képzési támogatás felhasználására válik jogosulttá.
A projekt időtartama alatt egy személy maximum 90.000 Ft támogatásban részesülhet és a meghirdetett képzés díjának minimum 2%-át önrészként fizeti be, amennyiben hátrányos helyzetű településen él.
A részvételi feltételeknek megfelelő minden más személy minimum 5% önrészt fizet.
A befizetett önrész mértéke lehet nagyobb a kötelező 2 illetve 5%-nál.
A www.tudasodajovod.hu oldalon kell regisztrálni. A regisztrációt követően az informatikai rendszer a nyilatkozatok alapján megállapítja a jogosultságot és kiszámítja az önrész és a támogatás mértékét.

Tisztelt Szervezetek!

2013-as éves beszámoló és közhasznúsági mellékletek május 8-ig az alábbi e-mail címre küldhetik el közzétételi elvárásokat teljesítve.

nemeth.gergo@contactmksz.hu