A pályázat keretein belül olyan természetes személy(ek), közösség(ek) és szervezet(ek) elismerése a cél, amelyek a 2013-ban megrendezett 76. OMÉK óta eltelt időszak alatt a táj és a közösség értékeinek megóvásához, a tájhoz való kötődés megteremtéséhez, annak fejlődéséhez, vagy a helyi társadalom értékmegőrző törekvéseihez kapcsolódik példa értékű közösségi szemléletű programot valósítottak meg, illetve ilyen – már megvalósult – kezdeményezést indítottak el hazánk valamely vidéki térségében.
A pályázat benyújtásának időszaka: 2015. június 1. – 2015. június 30. 23:59
A pályázat benyújtására jogosultak köre:
Jelen felhívás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő, valamely magyarországi településen (kivéve: a főváros, Budapest) székhellyel illetve lakcímmel rendelkező szervezetek és természetes személyek nyújthatnak be pályázatot.
- civil szervezetek, közalapítványok,
- egyházak, egyházi szervezetek, egyházi fenntartású intézmények,
- önkormányzatok, önkormányzati társulások, kistérségek és fenntartásukban működő intézmények,
- egyéni vállalkozók, őstermelők, családi gazdaságok,
- non-profit gazdaság társaságok,
- szövetkezetek;
- természetes személyek
Pályázatot nyújthatnak be továbbá olyan nem formális közösségek is, amelyek programjaikat, kezdeményezéseiket a fővároson, Budapesten kívül valósítják meg.
A pályázat benyújtásának további feltételei:
A díj elnyerésére olyan szervezetek, nem formális közösségek, vagy természetes személyek nyújthatnak be pályázatot, amelyek a 2013. január 1. és 2015. május 15. közötti időszakban a helyi közösség szempontjából kiemelkedő, a táj –és a közösség értékeinek feltárásához, megóvásához, fenntartható hasznosításához kapcsolódó fejlesztést, programot vagy kezdeményezést valósítottak meg, illetve ilyen – már megvalósult – kezdeményezést indítottak el akár önerőből, akár külső támogató erőforrás igénybe vételével.
További információ és a részletes pályázati felhívás megtekinthető itt.